Serena | lrh [M.O.T. S1]

[S1 E13 | Megbénulva |Mid-Season Finale|]

"Életem első koncertélménye elképesztő hatással volt nem csak rám és a zenei ízlésemre, de a 5 Seconds of Summer jövőjére is. Azért, hogy eljussunk odáig, ahol most tartunk, a 2012-es Warped Tour - és az az egyetlen kivételes, ausztrál koncertdélután - is hatalmas szerepet játszott, az akkoriban újonc bandákról nem is beszélve. Hogy pontosabb legyek, az az egyetlen egy banda, aminek tagjai megalapozták a sikerünket."

2012. április 3.
14:30
– Serena, Serena, nyiss ajtót! Egy valódi, hős lovag vár mögötte! – dörömböltem az egyik nyelvterem ajtaján.

– Hülye – érkezett a rövid, de annál tartalmasabb reakció, amint a nyílászáró kinyílt előttem.

Ebben a szent pillanatban, épp a délutáni plusz óráimat kezdtem meg a barátnőmmel, amiknek minden percét az édesanyjának köszönhetünk. Bár még mindig nem dolgoztam fel a tényt, hogy jó lenne, ha nem sokára megemberelném magam, és bemutatkoznék az apjának is, az anyjának hálás voltam a kettesben tölthető időnkért. A helyében nem bíznék magunkban - mégiscsak két hormontúltengéses tizenöt évesről van szó -, de egyelőre rászolgáltunk a belénk vetett hitébe.

– Na, ki volt az a példátlan zseni, aki szerzett két jegyet a Warped Tour itteni koncertjeire? – mutattam fel a kezemben lévő két papírdarabot.

"Talán itt nem ártana megemlítenem, hogy Serenával már hosszas hetek óta agyaltunk azon, hogy mégis mi lehetne a második normális randink helyszíne. A kisebb paranoiámnak köszönhetően, miszerint az apja még a csatornában is megtalálna minket, és engem biztosan kinyírna, a szokásos dolgokat kilőttük. Viszont egy koncerten, ahol több száz, sőt, több ezer ember tombol egyszerre, kizárt, hogy még csak véletlenül is lebuknánk. A tökéletes helyszínnel pedig vele járó volt az izgatott reakció is."

– Hogy mi? – csillantak fel Serena szemei az örömtől. – Mióta az eszemet tudom, el akarok jutni oda!

– Szerinted mégis miért pont erre a koncert-áradatra vettem jegyeket?

– Ez egy beugratós kérdés – mosolyodott el.

– Persze, hogy az! – nevettem el magam, még azelőtt, hogy Serena a nyakamba ugrott, és egy boldog csókkal köszönte meg a fáradalmamat.

"Szóval, itt tartottunk. Végre ismét elhívhattam Serenát egy randira, és ezúttal elhatároztam, hogy nem gondolom túl az egészet. Kinek kéne még egy Valentin-napi incidens, nem igaz? Minden remekül is ment majdnem három csodálatos és problémamentes órán keresztül."

2012. április 3.
17:00
Széles mosoly terült el az arcomon, mikor beléptem Michael-ék nappalijába, a szokásos délutáni próbánk alkalmával. Mindhárom zenésztársam jelen volt már, Ashton a dobja darabjait állítgatta és ütögette, Michael és Calum pedig mindketten gitárt hangoltak.

– Hola, Hemmo! – biccentett felém a basszusgitáros.

– Hola? – néztem vissza rá értetlenül.

– Ez az új mániája – legyintett Ashton. – Úgy nagyjából öt órája.

– Azt ne mondd, hogy ezt is Charlotte Scott-nak köszönhetjük – sóhajtottam fájdalmasan. Calum büszkén kihúzta magát. Nem is tudom igazán, hogy miben reménykedtem.

– Már leállt velem beszélgetni, Hemmo! Csak azért, mert így köszöntem – dicsekedett el a sikereivel a basszusgitáros.

– Tehát köszöntél neki, ő viszonozta, majd elköszöntetek – vázoltam, hogy elképzeléseim szerint hogyan zajlott ez a bizonyos beszélgetés Calum és Charlotte között. Az, hogy Calum elhúzta a száját, már azt támasztotta alá, hogy tökéletesen kiismertem őt rövid barátságunk alatt.