Animeboy×Reader (Kérések Zárva!)

🐕 "Félsz?"

Gratulálok! Koro-senseit kaptad
Jó szórakozást!.

- Akkor, Korosenseit választom. - mondtam izgatottan, hiszen a kedvencemmel tölthetek pár napot.

- Rendben [Neved]. - mosolygott rám kedvesen Koro-sensei, mire elpirultam.

- Jó szórakozást a pokolban! - mosolygott "kedvesen" Karma, mire Zack elnevette magát, és rácsapott a hátára.

- Tudsz te, ha akarsz. - mondta, majd mindketten elsétáltak, így én ott maradtam Korosenseiel.

- Merre megyünk? - kérdeztem, mivel halvány lila fingom se volt, hogy hol kéne elkezdjük.

- Szerintem csak kövess. - mondta, majd elindult, én pedig után mentem.

Korosensei bement egy utcába, ahol sötét színek domináltak, és ami nagyon bajlóslatú volt. Ha egyedül lennék, tuti sose mennék be.

- Korosensei, miért jövünk ide? - kérdeztem kicsit félve.

- Félsz? - kérdezte válasz helyett, mire csak egy aprót bólintottam. - Kapaszkodj a karomba.

- Köszönöm. - pirultam el, miközben belekapaszkodtam a kezébe, és így mentünk tovább.

Egy ház előtt megállt, ami kissé színesebb volt, mint a többi. Megkönnyebbülten elvettem a kezemet Korosensei kezéről, és magam köré fontam.

- Ha akarsz, kint maradhatsz. - nézett rám Korosensei.

- Még mit nem! - borzongtam bele már csak a gondolatba is, hogy ezen az utcán kell maradjak egyedül.

- Akkor gyere. - nyitott be. Kérdőn néztem rá, hogy miért nem kopogott, bár már eleve furcsának találtam, hogy az ajtó nyitva van, így nem szóltam.

Bementünk, majd felsétáltunk egy nyikorgó falépcsőn, és megláttunk fent egy öregembert. Egy székben ült, miközben keze az ölébe volt ejtve, és a gondolataiba merülve bámult ki az ablakon. Meglepően nem ijedtem meg, helyette csak elcsodálkoztam rajta. Bár az arcát nem láttam, a keze elég ráncos volt, és így gondoltam, hogy öregember.

- Elnézést... - szólaltam volna meg, de Korosensei a szám elé rakta a kezét, jelezve, hogy nem beszéljek. Odament az öregemberhez, és leguggolt elé.

- Osamu-san. - mondta neki, miközben felnézett rá. Az említett Osamu-san lenézett, és aprócska szemei kicsit nagyobbra nyíltak.

- Ho ho, kit látnak szemeim? - mosolygott rá. - Csak nem a jó öreg sensei?

- De, én vagyok az. - mosolyodott el gyengéden Korosensei, mire én is elmosolyodtam.

- És mi szél hozott ide, egy öregember kunyhójába?

- Kérdezni szeretnék valamit. - állt fel Korosensei.

- Nyugodtan. - nézett fel rá Osamu-san.

- Ugye tudod, hogy minket csak néhányan látnak? - érdeklődött Korosensei.

- Azért annyira nem rossz a memóriám, hogy azt is elfelejtsem! - nevetett fel.

- Akkor jó. - mosolyodott el újra Korosensei. - És ez a lány itt lát minket úgyszint. Meg szeretnénk oldani a rejtélyt, hogy valaki miért nem lát minket.

- És ehhez miért kell a segítsége? - érdeklődött Osamu-san rám pillantva.

- Mert sokat tud rólunk. Mutatott egy anime nevezetű sorozatot, ami rólunk szól. - mondta Korosensei nyugodt hangon. - És úgy gondoltuk hasznunkra lesz.

- Nem kell. - válaszolta Osamu-san, mire meglepetten néztem rá. Egyenesen a szemembe nézett, és kimondta: - Egyedül is meg tudjuk ezt oldani, nem kell a segítséged.

- Osamu-san! - mondta Korosensei ijedten, mikor látta, hogy majd elsírom magam.

- Nem baj, Korosensei. - mosolyodtam el, noha belül teljesen össze voltam törve. - Igaza van, semmi hasznom nincs igazából. Csak kifogást keresek, hogy veletek lehessek! Ez olyan, mintha kihasználnám a rossz helyzeteteket!

- [Neved]... - nézett rám Korosensei szomorúan. - Várj meg lent, beszélnem kell veled, és Osamu-sannal is. - mondta, én pedig bólintva otthagytam őket, el se köszönve.

Borzalmasan éreztem magamat. Azt hittem segíthetek Korosenseinek, ehelyett valami random idegen öregember ráébreszt az igazságra. Nem akartam többé őket látni, viszont eltűnni se akartam. Korosenseit ismerve biztos elkezdene utánam kutakodni. Én pedig nem akartam még nagyobb gondot okozni neki.

Kb 10 percet vártam, míg le nem jött Korosensei.

- [Neved]! - futott oda hozzám, és szorosan átölelt. - Azt hittem elszöksz.

- Megfordult a fejemben. - fúrtam bele a fejemet a mellkasába. - De nem akartam nagyobb gondot okozni, mint amennyit amúgy okozok.

- Nem okozol gondot [Neved]. - simogatta meg a fejemet.

Pár percig még így voltunk, majd kibújtam az ölelés alól. - Egyébként megoldottátok?

- Azt mondja tudja, és nem tudunk ellene tenni semmit. - mondta Korosensei keserűen.

- És ennyiben hagyjuk? - érdeklődtem felnézve rá.

- Ennyiben. - mondta mosolyogva, majd elindult vissza, Karmáékhoz.

Okés, szóval lehet kicsit későn, de most jöttem rá, hogy fu de béna vagyok ennek az írásában, szóval sajnálom😂
És biztos már egy csomó dolgot elrontottam, de...
Nem szeretnélek titeket megvárakoztatni azzal, hogy az egészet újra írom. Eddig is egy csomót vártatok.
További szép napot!