Sziasztok! Ezt Shiro_Tetsuro kérésére csináltam😄
Félek. Hol vannak a többiek?
Észhez se tértem, és már vámpírok vaskarmai között voltam.
Yuliy! Többiek! Miért nem jöttök értem? Meg fog enni ez a vámpír!
Ijedten néztem Yuliy bátyjára, arra, akiben egyedül bízhatok most. Benne, akit nem láncol le Yevgraf "őfelsége".
Noha sokan most ellenségnek tekintik, én nem tudok. Mert szemében csak szomorúságot látok. Így hogy lehetne gonosz? Biztos szomorú. Amiért elhagyta Yuliy-t, amiért vámpírrá vált.
Még most is, ott ült szomorúan előttem. Ránézve mindig Yuliy jutott eszembe. Neki (bár néha csak kifejezéstelen) is olyan szomorú arca szokott lenni.
De mégis, mikor Yuliy bevallotta nekem az érzéseit, szemében remény csillogott. Remény, egy új kezdethez.
- Szóval így állunk. - mondta Yevgraf egy hosszas beszélgetés után az egyik vámpírral. - Figyeljétek az eget is! Ezek az őrültek bárhonnan jöhetnek.
Őrültek? Yuliy! Eljöttök értem?
Arcom, már csak a gondolatra is kivirágzott, és széles mosoly ült rá. Ezt sajnos észrevette Yevgraf is, és rámcsapott egyett a botjával. Már napok óta azzal csapkod, ha úgy látja kedve még meg is ver, így nem nagyon csodálkoztam most se. Fájni még mindig fáj, ugyanis szinte mindenhol kék-zöld foltok borítanak, és láthatóan még oda is próbál célozni...
Gondolataimból a repülő ablakánál lévő ember szakított ki. Láthatóan repült (?), de azért mégis intett egyet felém.
Örömömben fel akartam állni, de elfelejtettem, hogy oda vagyok kötözve a székhez, így esetlenül huppantam vissza. Yuliy csak mosolyogva fogta a fejét, azonban nem sokáig mosolygott, mivel mikor a "mutatványomat" csináltam, a vámpírok is észrevették, és ezáltal Yuliy-t is.
Idegesen kezdtem tépkedni a kötelet a testem körül. Nem cserélték ezt a kötelet, és már egy ideje itt vagyok, így a munkám, ami nem más volt, minthogy a körmömmel próbáltam egész végig lehozni a kötelet, nem veszett kárba. A kötél ettől nagyon meglazult, én pedig könnyen ki tudtam magam szabadítani.
Futottam a kijárat felé, és egy utolsó pillantást vetettem még Mikhail-ra. Szomorúan mosolygott, tudomásul véve, elmegyek. Persze, tudta, hogy pont ő nem lehetne soha a barátom (mint barát barát, nem a pasi). Bágyatságát elnézve én is szomorú lettem, mégis tudtam, hogy az csak még szomorúbbá tenné őt is. Ezért hát elkezdtem kutatgatni a zsebemben, megkeresve egy tárgyat. Gyorsan meg is kaptam a befagyott virágot, amit még régebben, idekerülésem előtt találtam.
Mosolyogva odadobtam neki. Meglepetten elkapta, majd végre, őszíntén elnevette magát. Nem is kellett nekem több, továbbfutottam.
- Ég veled! - fordultam utoljára még Mikhail-hoz. Ő csak elérzékenyülve bolíntott egyet. És rájött, ha az akkor nem történik Dogville-ben, én egy értékes barát lennék, Yuliy egy mindig mosolygó izgága, hiperaktív fiú, ő pedig az apa lenne.
Ne tekints a múltba! Nézz mindig egyesenesen előre! Hidd el, még lesz boldogság az életedben.
Mikor leugrottam a repülőből (tudom, okos tett) Yuliy ijedten nézett rám. Persze, engem félt magát meg nem. Én csak magam alá mutattam, tudatva vele, hogy ott van az óceán.
Persze egyből oda légúszott hozzám.
- Hiányoltunk.- mondta egy kicsit elmosolyodva, de mégis komoly arccal. - Ugye nem lett bajod?
ESTÁS LEYENDO
Animeboy×Reader (Kérések Zárva!)
Fanfiction♋Reakciójuk ha...♋ ♐Animeboy x [Reader]♐ !!!Kérések zárva!!!