Animeboy×Reader (Kérések Zárva!)

Tokiya×[Neved] "Már elkértelek"

Kisétáltam a koncertterem ajtaján.

Hát....igaz, hogy a Starish jó, de én semmilyen "Boldog pulzust" nem éreztem. Lehet, azért, mert még sose voltam boldog életemben, hála szüleimnek, akik kiskoromban sokat vertek, és végül beadtak az árvaházba. De a legrosszabb árvaházba! Minden nap tejberízst kaptunk, de még örültünk, hogy kaptunk kaját, na mindegy.
Szóval...a koncert.

Mindenki elkábulva ült mellettem, én meg csak unott képpel bámultam a koncertet. Ezt az egyik fiú észre is vette, és engem bámult. Mi is a neve? Tokilock? Vagy mittudomén. Na, szóval ő bámult engem, amit egy ideig türtem, de aztán elég zavaró volt.

A szerencsém teljesen elhagyott, ugyanis pont nekiütköztem, miközben mentem hazafele.

-Elnézést.- mondtam automatikusan, ugyanis ha nem mondjuk akkor vagy megvernek, vagy nem kapunk ételt.

-Semmi gond.-nézett rám kedvesen- Elég veszélyes ilyenkor, egy ilyen hölgynek. Hazakísérjem?

-Hát ömm, nem hiszem,hogy örülnének, ha egy fiúval látnának.-mondtam- Eléggé szigorúak.

-Semmi gond. Nem vesznek észre. Majd megoldom, de attól még ne sétáljon egyedül a sötétben.

-Megtennéd, hogy tegezel? Kicsit zavaró, tekintettel arra, hogy még csak 16 éves vagyok. -arca felderült, mintha ezt várta volna. Sötétkék tincsei a szemébe lógtak, szemével engem fürkészett.

- Persze, én Ichinose Tokiya vagyok, és te?

- Én.....nem tudom. -mondtam őszintén. A szüleim sose mondták ki a nevem, ahogyan én emlékszem az árvaház se mondta ki soha a nevem.

- Értem. Akkor ha eszedbe jut, majd elmondod, rendben? -mosolygott- különben muszáj lesz nekem adnom neked nevet.

-Akkor remélem minél előbb eszembe jut.-nevettem el magam. Tokiya velem együtt nevetett, majd rám nézett komolyan.

-Akkor indulunk?

-Gyere, mutatom az utat. -indultam el.

Tokiya követett engem, de egy idő után már mellém állt.

- Mennyi idő sétálva?

- Még kb. 15 perc.

Ezután mesélt magáról pár dolgot. Megtudtam, hogy azért nem kedvelte először Otoyát, mert emlékezteti Hayato-ra. Bármit is mondott engem csak egy dolog érdekelt.

- Amúgy miért kísértél el?- vágtam bele a szavába, mikor éppen a kedvenc ételeit sorolta.

- Mert láttam, hogy milyen unott fejet vágsz a koncerten. Meg akartam mutatni, hogy nem vagyunk unalmasak. - mondta amolyan "bocsánatkérő" arccal.

- És honnan tudtad, hogy itt leszek?

- Megvannak a forrásaim. - mondta, lezárva ezzel ezt a témát.

Ezután az út csöndben telt el. Rájöttem, hogy eléggé hiányolom, hogy beszéljen.
Valójában semmit se tudok róla.
Eddig az úton magáról beszélt, de csak a kedvenc ételeiről, állatáról és ilyesmikről. A Starish-sal való kapcsolatáról nem, kívéve az Otoyásat.

Mire odaértünk az árvaházhoz Tokiyát sehol se láttam. Ennyit a hírtelen ismerkedésről.
Szokás szerint leszidtak a gondozók, de már nem érdekelt különösebben. Mondták, hogy miért maradtam sokáig, hogy mi lett volna ha meghalok.

Csak nem kaptok pénzt. Ennyi.

Ezután felmentem lefeküdni a szobába. Már mindenki aludt, amit nem csodálok, mivel 9 órakor van a takarodó, és 10 óra van.
Miután felkeltem megmosakodtam és elmentem reggelizni. Szokás szerint tejberízst kaptunk, csak most volt rajta egy cseresznye.
Megreggeliztem és elindultam a munkámba. Igazából diákmunkázok, de muszáj valahogyan megélnem az iskolában is. Mikor kiértem a kapun és egy utcányival arrébb mentem, ott volt Tokiya. Sötétkék pólója volt, ami tökéletesen illett a hajához, és szeméhez, fekete gatyát viselt, és fekete cipőt.