THE DEVIL'S SON || HyunLix ✔

❝ HATODIK - Tiszta lap ❞

♰

– Felix, kelj fel! Hallod? – rázta valaki a vállam. Időre volt szükségem, amíg észhez tértem, és kitaláltam, hogy nem vagyok otthon. – Felix! Útban vagy!
  Valahogy kinyitottam a szemem, hisz nagyon fáradt voltam és nem éreztem semmimet sem.  Mikor leesett, hogy Changbin vág hozzám ilyeneket, nem akartam elhinni…
– M-mi?
– Mi bajod? Istenem, ugye nem hitted el, hogy több lesz köztünk? Még mindig kicseszett naív vagy! Semmit sem változtál – sóhajtott. – Szedd össze magad, aztán húzz el.
  Nem akartam elhinni, csak bámulni tudtam rá, és mikor magamra hagyott a szoba négy fala közt, a könnyeimet elfojtva kerestem meg a padlóra dobált ruháimat. Miután felöltöztem, megtaláltam a dzsekimet, és miután ellenőriztem, hogy a telefonom megvan-e, elhagytam a lakást. Már ott volt 08:15, és egy ideig gondolkodtam azon, hogy felhívjam-e Minhot… de az agyam, mint a lyukas szita, nem maradt meg benne egy gondolatom sem.
Helyette csak annyit éreztem, hogy fáj.
Már a kollégium előtt voltam, de akkor már tárcsáztam is, mert úgy éreztem, hogy most nagyon szükségem van rá…
– Szia bébim, merre vagy?
– Hyung – Nem kellene elmondanom neki. Nem is tudom, hogyan kellene… "lefeküdtem vele, aztán kidobott"? Minho tudta, hogy ez lesz, mégsem beszélt le róla. Hogy lehettem ennyire vak?
– Lixie, hol vagy? – kérdezett, de le is tettem, és lassan elindultam fel a szobánkba.
  Mint valami tudatán kívüli ember, az első utam a konyhába vezetett, ahol a fiókból kivettem egy nagyobb kést. A szívem a torkomban dobogott, és mikor a pengét a csuklómhoz érintettem, tétováztam. Féltem egyszerűen, de annyira fájt odabent, hogy nem tudtam elviselni. Miért végeztem itt… miért?
– Felix! Mit csinálsz?! Tedd le! – Hyung hangjától kirázott a hideg, a következő pillanatban csak kivette a kezemből a veszélyes tárgyat. Még mindig próbáltam visszatartani a könnyeimet, de ahogy letette a kést, és megölelt, nem tudtam tovább tartani. – Bántott?
– Nem… már megint csak szórakozott velem…
– Aish, gyere bébim – vezetett át a szobába, ahol leültetett az ágyra, és adott egy zsepit, addig pedig nem győztem takarni a bal szemem vörös könnyeit. – Sírd ki nyugodtan, később jobban leszel.
– De én szerettem… miért hazudott nekem?
– Tudom, Lixie. De nem éri meg olyan ember miatt sírni, aki nem érdemli meg.
– Ha legközelebb szerelmes leszek, üss meg…
– Butus – ölelt szorosabban. – Túl esel rajta idővel. 'B' tervben pedig a szexi tanár úr majd segít elfelejteni azt a faszfejet – nevetett.
– Szép álom…
– Ne becsüld alá a hyungod nyomozói képességeit!
– Huh?
– Kiderítettem még azt is, hogy hol lakik. Mivel egyedül él, valószínű szingli.
– Nem tudok vele sokat kezdeni, hiába jön be nekem, ha én neki kevésbé… de mi a fasz, nem is az én típusom, hagyjál vele kérlek!
– Hagylak, mert tudom, hogy most nehéz – simogatta a hátam. – Akarsz még beszélni róla? Mi volt az este?
– Jó volt a film, meg minden, és beszélgettünk, aztán… megkérdezte, hogy átmegyek-e hozzá, mert kettesben akar lenni velem.
– Te kis buta pedig belementél. Tudhattad volna, hogy csak meg akart fektetni…
– De azt hittem, komolyan gondolja – töröltem a zsepibe könnyeimet, és belefújtam az orrom.
– De, legalább tudod, mi a tanulsága. Csak akkor legyen több közted, és a kiszemelted közt, ha már tett azért, hogy bízz benne. Hidd el, majd aki tényleg szeret, várni fog addig, amíg felkészülsz rá lelkileg.
– Nem érdekel, nem kell senki… jobb egyedül.
– Most ezt mondod, de még változni fog a véleményed. Kérlek ne legyél szomorú miatta. Tudod mit, hozok fagyit! Az mindenre jó.
– Nem kérek…
– Akkor mit szeretnél? Csoki? Süti?
– Egyedül maradni és kisírni a lelkem – piszkáltam az ágynemű huzatját.
– De csak ma, ugye?
– Igen.
– Jól van, de csak ha megígéred, hogy nem nyúlsz a késhez meg egyébhez!
– Nem fogok… belegondolva, tényleg nem akarok egy ilyen szemét miatt meghalni.
– Ez a beszéd! Akkor vissza megyek a suliba, és jegyzetelek neked, oké? Majd ha van valami, hívj, és itt is vagyok. Jah, mit mondjak a tanárnak?
– Nem érzem jól magam, és kész?
– Rendben. Ha lesz étvágyad, egyél valamit – engedett el, majd a homlokomra puszilt. – Majd jövök, bébim.
– Köszönöm…
Végre egyedül maradhattam a gondolataimmal.  Nem igazán tudtam mihez kezdeni magammal, csak felváltva sírtam és lestem ki a fejemből. Aztán bele aludtam, így 14:30-ig fel sem keltem. Utána rávettem magam nagy nehezen, hogy zuhanyozzak le és öltözzek át, de a kettő közt sikeresen leálltam magam bámulni a tükörben. Az egyik oka az volt, hogy a kontaktlencse feladta az életét, és a szemem pirosan virított a tükörben. Egy idő után általában, ha nem váltom le, akkor szimplán már nem "fedi" el az eredeti színt. A másik ok volt a fő ok, amiért lesokkoltam, mert tele voltam szívásnyomokkal. De ezek ezerszer durvábbak voltak, mint hyungé, mert még be is lilultak, és fájt, ahogy hozzá értem… nem sokra emlékszem, csak annyi maradt meg, hogy nem sokat finomkodott velem, de én balfasz, hagytam neki… azt hittem, hogy utána szeretni fog, és velem marad. Mi bennem a hiba? Tudom, sok minden miatt gyűlölöm magam, de mi van még? Aish… inkább megpróbálok megint aludni.