THE DEVIL'S SON || HyunLix ✔

❝ TIZENKILENCEDIK - Féltékeny ❞

♰

Fogalmam sincs, hogy csináltam, de már ötkor felébredtem... jah, aludtam négy órát. Kicsit sokáig voltunk fel, de mindegy, legalább tudok készíteni valami reggelit Hyunnak. Aigoo, most mélyen alszik. Rég nem láttam már így, de örülök, hogy aludni látom egyáltalán...
Nagyon fájt kikelni az ágyból - ezért nem szabad egymás után háromszor ágytornázni... -, de utána elvonszoltam magam a fürdőszobába, ahova vittem magamnak ruhát, felöltözni. Összekapartam magam, és nekiálltam legalább pirítóst és tojást sütni.
Úgyis rég volt már, hogy együtt reggeliztünk, hiányzott már.
Kkaminak is adtam reggelit, aztán végig láb alatt volt, ahogy készítettem elő a dolgokat, szóval kénytelen voltam minimum labdázni egyet vele. Van egy kis piros labdája, és azt rugdostam neki a falnak, ő meg elkapta... kreatív, nem?
Mikor végeztem, visszamentem a szobába, és megkíséreltem felkelteni Hyunt, hisz ott volt hat óra, és neki van nulladikja is, ami hétkor kezdődik.
- Hyunie, kész a reggeli - bökdöstem a vállát, de nem igen reagált rá. - Oppa? Kelj feel! Aigoo... - sóhajtottam, ő meg csak egy nyöszörgés mellett a fejére húzta a takarót. Most komolyan? Néha hisztisebb, mint én. - Hyunjiin-ah? - Le akartam húzni róla a takarót, de megfogta a csuklómat, és a következő percben már rajta voltam. - Hey, mit csinálsz?
- Meg öleltem a páromat - felelte rekedtes hangon. - Te vagy a reggelim, ugye?
- Nem... ne is álmodj róla! - vágtam rá, hisz kissé perverz fejet vágott.
- Nagyon fáj? - kérdezett már komolyabban, mire megráztam a fejem.
- Annyira nem vészes.
- Biztos? Ha igen, akkor itthon maradhatsz.
- Kibírom - simítottam végig arcán, mire elmosolyodott.
- Rendben életem. Mennyi az idő?
- Negyed hét - válaszoltam, mire teljesen magára húzott, és lefektetett maga mellé. - Nincs órád véletlenül?
- Szívem, lemondtam az összeset, még tegnap reggel, az osztályét is. Helyettesítek, de nem vállalok nulladikat, oldják meg - játszott a hajammal. - Megígértem, hogy több időt fogok veled tölteni, mégha csak 1-2 órával is több. Szeretnék végre úgy felkelni reggel, hogy rendesen el tudok köszönni, és nem akarok késő délutánig az iskolában lenni, tudván, hogy már rég itthon vagy. Én tényleg nem akarlak ilyen dolgok miatt elveszíteni - csókolt homlokomra.
- Nem fogsz... én csak ki borultam a múltkor, és kicsit sok volt a pénteki nap.
- Sajnálom...
- Nem tehetsz róla, simán vissza mehettem volna a koliba, de én makacs módon veled akartam lenni.
- Hát, ha a koliban maradtál volna, nem is tudom mi lett volna velem - ölelt magához. - Konkrétan te csináltál itthon mindent helyettem, még Kkamiról is gondoskodtál.
- Alap, hogy figyelek rá is, ráadásul ideje volt megtanulnom, mit hogy kell...
- De nagyon ügyesen belejöttél, büszke vagyok rád!
- Köszi - mosolyodtam el, s csupasz mellkasához bújtam, és csak kiélveztem a közelségét.
- Természetes, Lixie.
- Amúgy attól nem ártana felkelned...
- Nincs első óra sem, szóltam az osztálynak.
- Heh? Nem lesz kémia? - néztem rá, mire csak kacsintott.
- Látom, mennyire figyelsz rám.
- Bocsi... örülök, hogy végre pihensz.
- Örülök, hogy engem legalább nem öntesz le mindennap valamilyen üdítővel - kuncogott, mire felé kaptam a fejem.
- Te láttad?
- Múlthéten, kétszer is. Miért vagy olyan kedves vele?
- Állandóan hozzám ér, vagy flörtöl velem... te nem ütnéd le a helyemben?
- De, de miért nem mondod, hogy foglalt vagy?
- Mert mindennap lát, és azt hinné, hazudok. Ha meg azt mondanám, hogy nem ide jár, akkor is csinálná.
- Értem... azért szólj, ha nagyon zaklat - nevetett.
- Jó, de jössz már enni?
- Itt vagyok - kaptam meg a reggeli csókomat, amit szintén nagyon hiányoltam.
- Úgy értem, az asztalhoz...
- Azt asztalon akarod csinálni? Benne vagyok.
- Ne-nem! Éhes vagyok!
- Miért nem ezzel kezded? Menj előre, mindjárt jövök - ült fel majd megdörzsölte a szemét.
- Oké, de igyekezz oppa, mert nem hagyok neked.
- Egyél picikém, hogy nagyra nőlj, mint én - nevetett, majd csak felkelt, én meg a szememet takartam.
- Jó, csak öltözz már fel...
- Nem tetszik a látvány?
- De, csak nem akarok meghalni... - nyomtam fejemet a pármába, és megvártam, amíg kimegy. Aztán megvetettem az ágyat, és visszamentem a konyhába... zöldségeket szeleteltem a tojás mellé, mikor sikerült megvágnom az ujjam... de nem kerítettem nqgy feneket neki csak a csap alá tartottam, bár annyira nem vérzett. Hozzászoktam már, hisz mialatt főzni tanultam, már számtalanszor megvágtam magam.
- Mit csinálsz, szívem? - lépkedett mellém.
- Elvágtam az ujjam. Remélem nem lett véres a zöldség...
- Megnézhetem? - kérdezett, mire lezártam a csapot, és megmutattam a kezem. Persze utána a másikat is megnézte, az meg ezerszer rosszabban nézett ki. - Aigoo, miért nem vigyázol jobban?
- Próbáltam...
- Nem értem, miért nem gyógyul be - adott rá egy gyógypuszit.
- Mert kell neki pár nap?
- Nem így értem - mondta, s elengedte a kezem, majd megfogta a kést. Nem, nem kaptam sokkot, mikor végig húzta az élét a kézfején. De mire bármit mondhattam volna, lassan elkezdett eltűnni a heg. - Hanem így.
- Ne játssz a szívemmel! - fújtam ki a bent rekedt levegőt.
- Bocsi, nehéz lett volna elmagyarázni. Ülj le, ezt majd oppa befejezi - szólt, én meg leültem.
Egy másik kést vett ki, amivel felszeletelte a zöldségeket, majd elém tette a tányérom.
Fél kilenckor elindultunk a suliba, mikor pedig beállt a kocsival a parkolóba, azt hittem nem fogja hagyni, hogy kiszálljak... nem mintha nem maradtam volna szívesen a társaságában, de ha belemegyek, ma nem tart órát, én pedig hiányzok a suliból.
- Bírd ki estig.
- Estig? Hét órád van mindennap, szivi.
- Tanulnom is kell...
- Segítek benne - vigyorodott el, és már húzta volna ki az ingem a nadrágomból, de mint a villám, már szálltam is ki.
- Később találkozunk oppa, szeretlek - integettem, és rohantam át a sulihoz - megjegyzem, még mindig fájt a seggem, de ez van -, mielőtt pirosra vált a lámpa. Ráadásul legalább meg tudtam lepni hyungot hátulról, bár majdnem előre esett, Jisung meg olyat sikított, hogy én ijedtem meg...
- Úristen!
- Felix Jesus Yongbok szolgálatodra! - ugrottam le a hátáról.
- Lepergett előttem a kis jelentéktelen életem!
- Hülye vagy - adta helyettem is neki a tockost Jisung, de már nevetve. - Neked meg végre jobb kedved van, mit ettél reggelire?
- Biztos Hyunt, azért maradt el az első óránk - tette keresztbe karját Minho.
- Nem, ő a vacsorám volt - javítottam ki. - De veletek mizu?
- Férj és feleség lettünk. Holnap esküvő, lennél a pap, te romlott lelkű? - hadarta.
- Hülye vagy!
- Az előbb is ezt mondtad!
- El ne felejtsd akkor.
- Mondanotok sem kellett volna, magamtól is rájöttem volna. Gratulálok! - vigyorodtam el.
- Köszi! Bár a feltétele az volt, hogy nem bukik meg semmiből, és tanul - simogatta tarkóját Jisung.
- Végre motiválja valami - nevettem fel. - Sok sikert.
- Meglesz. Apropó, Chan hyung nemrég téged keresett, de nem volt ugye órátok. Majd keresd meg.
- Aigoo, akkor megyek órák előtt. Sziasztok! - mentem előre.
Sikeresen megtaláltam a teremben, segítenem kellett kiszámolni a felújítási költségeket, meg hasonlókat... utána sikerült késnem óráról tíz percet, de egy szót sem szólt érte a tanár mázlimra.
A szünet végére viszont elhagyott a szerencsém, mikor elmentem a büfébe innivalót venni, mert elnéztem az időt, így már be volt csengetve.
Csak egy kicseszett kólát akartam, erre a nyakamba akadt egy Jae - szerencsére nem szószerint. Viszont azt már bántam, hogy senki sem volt a közelben.
- Bokie! Hiányoztál!
- Nekem nem! - igyekeztem vissza az épületbe, de elkapta a csuklóm. - Jae! Kérlek.
- Miért menekülsz előlem? Állandóan lerázol!
- Mert nem akarok tőled semmit. - Le akartam venni magamról az ujjait, de olyan erősen fogott, hogy még az üvegem is leejtettem. - Elengednél?
- Attól függ - mosolyodott el, aztán konkrétan mielőtt bármit mondhattam volna, lesmárolt...
Természetesen meg akartam ütni miatta, de lefogta a kezem...
- Elég, azt mondta, engedd el - hallottam Hyunt, és egy pillanatra elvitt a szívsokk... ezekszerint látta az előzőt.
- Semmi köze hozzá, tanár úr! Bokie az enyém lesz! - engedett el.
- Oh, tényleg? Sajnálom, de ő már foglalt.
- Persze, higyjem is el? - nevetett, de Hyun csak magához húzott, és lekapott... a féltékeny fejét, hát nem igaz! Mi lesz, ha meglátnak?!
- Elég bizonyíték rá, hogy Felix az enyém? Kérlek, hagyd békén ezután, csak az idődet pazarlod. Keress olyat, aki viszonozza az érzéseid - fogta meg a kezem, én meg körülbelül már elsüllyedtem a föld alá. De legalább Jae csak fogta magát, és lelépett...
- Köszi - sóhajtottam fel.
- Jól van a kezed? - vette szemügyre.- Idióta, vissza foghatta volna magát egy kicsit.
- Ahogy te is! Felelőtlen vagy!
- Nem érdekel, ha megláttak. Mondtam, hogy nem fogom letagadni. Vagy inkább utána mész?
- Isten ments - vettem fel az üvegem.
- Menj órára cicám, le ne maradj - simogatta meg a fejem.
- Úgyis késésben vagyok...
- Látom. A következő órán azt hiszem pont veletek leszek. Remélem készültél mert feleltetni fogok.
- Ez nem ér! Aigoo - hagytam konkrétan fakégnél, miután kinevetett.

- 22/07/06