THE DEVIL'S SON || HyunLix ✔

❝ TIZENHATODIK - Búcsú ❞

♰ Szeptember 1 ♰

❝ Felix szemszöge ❞

– Nagyon helyes vagy. Ügyes legyél ma – igazította meg a nyakkendőm.
– Te is, Mr. Hwang – nevettem fel.
– Ne hívj már így.
– Nem akarlak véletlenül oppának hívni a suliban.
– Igaz… akkor marad a tanár úr, jó? – puszilt homlokomra.
– Oki, Mr. Hwang tanár úr – vigyorodtam el, mire csak szemet forgatott.
– Két osztályfőnöki lesz megtartva, de még bent kell maradnom értekezleten. Haza jössz, vagy…?
– Még nem tudom, majd írok, úgy jó?
– Rendben. Vagy ha a közelben leszel, akkor felhívlak, és hazaviszlek.
– Oké, köszi – bólintottam, de olyan csúnyán nézett rám, hogy lehetetlen…
– Mondtam, hogy nem kell mindent megköszönnöd, butus.
– Igyekszem erről is leszokni.
– Jobb is, mert a falra mászok tőle, akárcsak a Mr. Hwang-tól. Na, induljunk, mert háromnegyed nyolc.
– Mennyi? – pislogtam rá nagyokat.
– Mi az? Mindig ilyenkor indulok.
– Dehát busszal legalább húsz perc az út!
– Lixie, ettől független mindig nyolcra bent vagyok – húzott maga után az ajtó felé. Inkább nem is kérdeztem tőle semmit, csak "sodróttam" az árral. Nem hazudott, valóban nyolcra értünk be. Az évnyitó pedig 08:20-kor kezdődött, szóval valahogy meg kellett keresnem az osztályt, vagyis elsősorban hyungot, de valahogy előbb találtam meg Jisungot az iskola – egyébként hatalmas – tornaterme előtt, az ajtó mellett a falnak dőlve.
– Felix! De rég láttalak! – ugrott konkrétan a nyakamba, amin csak nevettem, és visszaöleltem. – Mikor is volt, hatvan évvel ezelőtt?
– Bolond! Mesélj, miújság?
– Semmi, kicsit izgulok az idei tanév miatt… veled?
– Nem vagy vele egyedül. Hyungot nem láttad?
– Minhot? Nem vele jöttél? – pislogott rám. – Egyébként épp rá várok, de fogadni merek, hogy késik.
– Tipikusan… egyébként majd mesélek. Tartsd rövid pórázon helyettem is, jó?
– Rendben.
– LIXIE – ordibált egy idegesítő állat a fülembe, a szívbajt hozva rám vele, majd a szuszt is kiszorította belőlem. – Minden rendben, drága?
– Hyung, megfulladok! – hámoztam le magamról a karját.
– Bocsi! – ölelt meg ismét, csak ezúttal nem voltam fulladás veszélyben.
– Nem baj… egyébként megvagyok. Te?
– Hiányoztál.
– Csak pár napig nem láttál.
– Akkor is.
– Mi lesz később?
– Gondolom nem jössz vissza a koliba, szóval kerítettem magamnak szobatársat – engedett el. – De bármikor jöhetsz, szívesen látunk!
– Ki az? – pislogtam rá, de csak Jisungra mutatott.
– Eheh… tegnap értem haza a nyaralásból, szóval csak holnap költözöm be a kollégiumba. Addig remélem a mumussal alszol.
– Én vagyok maga a mumus – nevetett. – Megyünk az osztályhoz?
– Nem ártana – bólintottam, majd mint az ovisok, hyung megfogta a kezem, majd Jisungét is, és elindult. Szerintem a körülöttünk lévő emberek már megszokták a faszságainkat, de Jisungon láttam, hogy azt se tudta, hogy takarja el az arcát, hehe.
  Végül elkezdődött a tanévnyitó ünnepség, meghallgattuk a himnuszt, majd az igazgató – kicsit hosszúra sikereket – beszédét, majd mindenki ment a saját termébe. Köszöntünk egymásnak de a hangulat nem volt a legjobb, de nem csodálkoztam, hisz tudtam, hogy a kirándulás miatt van. Pontosabban Minji miatt…
  Egy tíz percen belül az osztályfőnökünk is beesett a terembe – majdnem a szó szoros értelmében, hisz megbotlott a küszöbben. Majdnem meghaltunk hyunggal a röhögéstől, de ahogy köhintett egyet, és ránk nézett, abba hagytuk.
  Köszöntötte az osztályt, és azt mondta, örül, hogy mindenki rendben van. Sok szerencsét kívánt nekünk, hisz nehéz év elé nézünk, valamint átadta Mrs. Kwon üdvözletét. És megtudtuk, hogy ő fogja tartani a matekot, bár sejtettem a dolgot, nagyon örültem neki. Ezután tartottunk egy kis szünetet, mert elmondása szerint, szomjan hal, mert elhagyta az innivalóját. Ritkán láttam eddig szétszórtnak, de ha az, akkor nagyon.
  Mikor visszajött, adminisztrációval foglalkoztunk, de nem tartott tovább 10 percnél. Telefonszám változások voltak inkább, szóval hamar vége lett.
  Megtörtént a tankönyv osztás… konkrétan megmaradt a matek, angol, koreai, meg a választható tantárgyak. Nekem csak a biológiára és a kémiara lenne szükségem, de még ott a töri meg a fizika is, szóval nagyszerű.  
  Miután mindenki megkapta a könyveit, megkaptuk az órarendet is, de kissé nagyot nézett mindenki, hogy mi történt, hisz egész héten csak hét óránk volt beírva. Ez pedig a tanár úr merénylete volt ellenünk, mert akart adni nekünk egy kis plusz szabadidőt. Nem lehetett könnyű elintézni… azt elárulta, hogy az osztály jó átlagnak köszönhető, hogy belementek a tanárok a kicsivel kevesebb óraszámba. Kíváncsi vagyok, legális-e, de nem nagyon érdekel, nem jogásznak készülök, hehe.
– Lixie, jössz a büfébe?
– Nyitva van egyáltalán? – kérdeztem.
– Igen, még a reggel néztem. Kívánom a sütit, az egyetlen dolog, ami hiányzott.
– Veled tartok, ha kapok üdcsit.
– Narancs?
– Yes.
– Kapsz – bökte meg az arcom.
Az osztály elköszönt és elindult ki, de én még baszakodtam a tankönyvekkel, mert alig fértek bele a táskámba. Összement volna?!
– Mi a baj? – lépkedett közelebb Hyun, és mikor látta, hogy a könyvvel erőszakolom a táskát, kinevetett. Kölcsön kenyér visszajár… – Hagyd itt, majd hazaviszem – vette ki a kezemből őket. – Menj nyugodtan, később találkozunk – kuncogott, majd nyomott a számra egy csókot.
– Rendben, kitartást! Ne hagyd el a fejed.
– Na! Csak az üvegem tűnt el… najó, vigyázz magadra.
– Te is – adtam egy rövid ölelést neki, majd leléptem, mert hyung már előre ment.
Odalent pedig megtaláltam őket az egyik asztalnál, úgy értem a kosárcsapatot, de már csak négyen maradtak, azaz hyung, Han, Jae és azt hiszem Daejung… de ahh, ott van Jae, nem akarok oda menni!
– Felix! Cukorborsó, gyere ide! – integetett, és azt hittem átesik az asztalon. Mégis oda mentem, különben ki tudja mit ordibált volna nekem. Persze azonnal megbántam… de legalább megkaptam az üdítőmet. – Bokie, mondj valami jót!
– Valami jó. – Ültem le valahogy Minho és Han közé, de addig zaklatta Hant Jae, ameddig nem cserélt vele helyet.
– De kis vicces! – karolta át a vállam, én meg csak nevetést színleltem. Aztán olyanokról dumáltak, amiből semmit sem értettem, szóval inkább szürcsöltem tovább az innivalóm. Nem lett volna gáz amúgy, ha kedves Choi Jae nem kezdi el fogdosni a combom. Kétszer néztem rá csúnyán, hogy hagyja abba, de harmadjára kicsit elfogyott a türelmem, és telibe rá öntöttem az üveg (maradék) tartalmát.
– Állj már le! Hyung üsd le, vagy én fogom! – álltam fel.
– Mit csinált?
– Tudja ő!
– Bocsánat… talán foglalt vagy? – makogta.
– Igen~ vagyis nem, de akkor sem kell ilyet tenned!– vágtam rá, aztán csak kidobtam az üres üveget, és kimentem a suli elé, hisz tudtam, hogy hyungék utánam fognak jönni. Jisung persze bocsánatot kért, amiért belement a helycserébe, majd elmentünk a koliba, ahol mindketten faggatni kezdtek…
– Szóval most akkor van valakid, aki miatt beoltottad Jaet? Haaa? És azért nem jöttél ma Minhoval?
– Volt keksz tegnap? Vagy valami? – nézett rám szinte halál komolyan hyung, mire csak eltakartam az arcom.
– Várj, kajak van pasija? – nézett rá nagy szemekkel a fekete hajú.
– Van, de nem tudom, elmondhatom-e…
– Tőlem nem jut tovább! Ki az a szépfiú?
– Um… hát…
– Mr. Hwang! Lix az első napjától kezdve belé van esve – vigyorgott a mellettem ülő, majd kivédte a neki szánt nyaklevesem.
– Mr. Hwang? Wow! Azt hittem viccből mondtad, hogy fel akarod szedni! De hogy jöttetek össze?
– Igazából, csak elmondtam neki, hogy kedvelek valakit, ő pedig a bál napján azt mondta, szeret engem… – mondtam el tömören.
– Ez cuki! Most vele élsz akkor? Boldog vagy vele? – bombázott tovább izgatottan, amin csak nevettem.
– Igen… és nagyon boldog vagyok.
– Az a lényeg!
– Én is nagyon boldog vagyok – bökte meg Minho.
– Állj le, te fasz! Mindjárt boldogtalan leszel.
– Látom tényleg jól kezeled ezt az állatot.
– Hey! A bátyád vagyok!
– Jól van. Segíthetek valamiben? Unatkozom.
– Kipakolni, én meg lemegyek a boltba.
– Én segítek Lixienek – kacsintott rám, aztán ahogy hyung kiment, újra megszólalt. – Na végre. Kérdezhetek valamit?
– Mit?
– Kicsit félek konkrétan rákérdezni…
– Ezzel semmi baj, előbb szedd össze a gondolataid – nyugtattam meg, aztán az ágyra tettem hyung bőröndjét. Tényleg nem pakolt ki még semmit sem, pedig általában nekem tartott három napba, neki fél órába!
– Igazából nem nagy dolog, csak kicsit rosszul érzem magam miatta.
– Nincs miért szerintem – nyitottam ki a szekrényt, hogy oda pakoljam a ruháit. – No?
– Szóval… Minho.
– Csinált valamit? Megverem.
– Nem, dehogy… igazság szerint csak róla szerettem volna kérdezni tőled – szólt, mire hátra néztem a vállam felett, de ő az arcát takargatta ismét.
– Áhh. Bejön?
– Uhm… olyasmi, fogalmam sincs.
– Szingli, és nincs konkrét ideálja. Ha szeretsz enni, aludni, és foglalkozol vele, le sem tudod vakarni magadról, cserébe rengeteg törődést kapsz… öhm – oké, majdnem félre nyeltem a saját nyálam.
– Értem… amúgy tapasztalat?
– N-nem! Honnan veszed?
– Azt hittem, együtt vagytok… vagy voltatok. Egyszer láttalak titeket smárolni az ebédlőben is.
– Aigoo… nem tartott sokáig, már rég szakítottunk.
– Mr. Hwang miatt?
– Egyikünk sem érezte helyesnek a dolgot, főleg miután megtörtént az is… szóval jah, de hagyjuk. Melletted jobban meglenne, szerintem kedvel.
– P-persze.
– Figyelj, azt tudni kell róla, hogy egyedül a szüleinek és nekem fogad szót. Amint megkérted, hogy ne bökdössön, abbahagyta. Elég bizonyíték? 
– Ohh…
– Akkor nincs kedved lemenni elé? Valószínű hatvan szatyorral fog kijönni a boltból – nevettem.
– De, megyek segíteni neki… köszönöm, Felix! – mosolyodott el, majd ő is elment, így végre egyedül maradtam… majdnem.
– Yongkyooo, itt vagy?
– Már vártam, mikor beszélünk újra! – bújt át a falon, engem meg elvitt a szívroham… már szabad szemmel is látom?!  Furcsa, eddig egy szellemet sem láttam a szememmel.
– Csak el akartam köszönni tőled, kérlek viselkedj Jisunggal.
– Hallottam hírét… hiányozni fog a társaságod! – húzta el az orrát, de azért elmosolyodott. – Felix?
– Igen?
– Majd mesélj el mindent, ha eljön az ideje. Rendben?
– Persze, de hogy érted… – kérdeztem, de úgy láttam, hogy egyre fényesebb lett a fal Yongkyo mögött.
– Mégegyszer látni akartalak, mielőtt elmegyek. Vigyázz magadra! – vigyorodott el, majd intett, és sarkon fordulva, eltűnt a fényben… ez gyors volt. Most tényleg elment? Nemár, mindjárt elsírom magam!
– Yongkyo, ugye csak vicceltél… még annyi mindent el akartam mondani neked – beszéltem talán már csak a szoba falainak. Tagadni sem tudnám, hogy igen megkedveltem a szellemfiút… minden fontos személyt el kell veszítenem, ugye?  Remélem lesznek, akik maradnak.
  Végül könnyek közt pakoltam ki Minho holmiját, és mivel pont akkor hívott Hyunjin, mikor Jisunggal visszaértek, elköszöntem és lementem.
  A kocsija már a koli előtt volt, én pedig ahogy beültem előre mellé, kaptam egy szájra puszit.
– Szia Lixie.
– Szia oppa, milyen volt az értekezlet? – kötöttem be magam, mielőtt rám szól.
– Majdnem elaludtam.
– Minden rendben? – kérdeztem, hisz eléggé sápadtnak tűnt az arca.
– Kicsit korábban jöttem el, mert azt mondák, hogy hogy legközelebb a falnak köszönnek helyettem…
– Azt látom. Vezessek én?
– Nem lesz baj, majd otthon pihenek egy kicsit. 
  Most nem szabad hiányoznom a suliból egy napot sem – sóhajtott, én pedig megfogtam a kezét. Elmosolyodott, majd beindította a járművet, és elindultunk haza, otthon pedig addig zaklattam, amíg nem ment el tusolni, én pedig főztem neki egy teát, és kerestem egy lázmérőt. Szerencsére nem volt láza, de tudtam, hogy valószínű a sok streesz teszi ezt vele, tehát amíg teázott, ott ültem mellette.
– Köszönöm, életem.
– Szivi. Gyakran van ilyen?
– Nem, csak néha. De most egész tűrhető, mert itt vagy velem – ölelt magához.
– Persze, hogy itt vagyok.
– Milyen napod volt? – kérdezett egy rövidebb kínos csend után.
– Elment… áh, neked el tudom mesélni anélkül, hogy dilisnek néznél! – pillantottam fel rá. – A kollégiumban volt egy Yongkyo nevű szellemfiú, akivel rengeteget társalogtam. Képzeld, ma mikor mentem hyunghoz és egyedül maradtam, elköszönt tőlem… pedig annyi mindent el akartam neki mondani…
– Látod a szellemeket?
– Igen, ezért kellett mindig a kontaktlencse… ezt anya szerezte be nekem, mert elméletileg rajtam nem segít sokat az, amit az emberek használnak. Átmenetileg persze jó, de nem hatásos.
– Tudom, én is speciálisat használok, abból adtam neked is.
– Tényleg, még nem mutattad meg a szemed… várjunk, te is ugyanaz miatt használod, mint én, ugye? – kérdeztem.
– Igen. Később megmutatom, oki? Éjszakára úgyis ki szoktam venni a lencsét.
– Oké – bújtam mellkasába, ő pedig letette a poharat, majd az ölébe ültetett, vele szemben.
– A mai napom még "light-os", szeretnél valamit csinálni? – tette derekamra a kezét.
– Igen, azt akarom, hogy pihenj…
– Nemár, Lixie. Jobban vagyok, neked köszönhetően.
– Aigoo – húztam el az orrom, majd csak megöleltem, ő meg megfogta a fenekem…
– De imádom a labdáidat.
– P-perverz…
– De tényleg!
– Kapd be!
– Oké – nyúlt az övemhez, de megfogtam a kezét. És csak hogy eltereljem a témát, szinte azonnal lecsaptam ajkaira… de valami más dolog jutott eszembe, szóval elhúzódtam tőle, és én csatoltam ki az övét. – Lixie? Nem ilyenre gondoltam.
– Ssh – tettem mutatóujjam szája elé, majd folytattam, amit elterveztem.

— 22/07/06