THE DEVIL'S SON || HyunLix ✔

❝ ELSŐ - Az új tanár ❞

♰

– Mi Atyának, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved…

Hülyeség…

– Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek…

Elég legyen…

– És ne vígy minket kísértésbe; de szabadíts meg a gonosztól.
– Anya! Elég!
– Kincsem, ezt csak egy ima. Ne aludj el anélkül, hogy nem mondod el, rendben?
– De nem tetszik…
– Az nem számít. Amikor félsz, vagy egyedül érzed magad, imádkozz. Meg fog védeni.
– De a szavak hogy tudnának megvédeni?
– Majd egyszer megtudod – puszilta meg homlokom, amit egyből megtöröltem. – Már megint a szemed… nem fáj?
– Egy kicsit – tartottam vissza a könnyeim de aligha sikerült. Végig folytak a piros könnycseppek arcomon, és a világoskék takaróra csöppentek.
– Nem mondhatod el senkinek, rendben?
– Még a bátyámnak sem?
– Nem. Ez a mi titkunk – mosolyodott el, de nem tűnt boldognak.
Mégis megígértem neki, hogy nem mondom el senkinek.

♰

  Háttérzajra ébredtem, pontosabban magassarkú cipő kopogására, mely felém közeledett. Mielőtt mélyebb alvásba zuhantam volna, valami csattant a padomon, ami felébresztett. Természetesen a törtémelem könyv volt az.
Igen, megint elaludtam, a nap folyamán harmadjára. A "szeretett" tanárnőnk pedig kérdőre volt, hogy vajon mit csinálhattam az éjjel, amiért az Ő óráján aludtam.
Nem álltam neki magyarázkodni, csak annyit feleltem, hogy tanultam, mert volt pár lemaradáson, amiket pótolnom kellett. De nem hitte el.
– Annyi akkor sem lehetett, hogy ne tudd megcsinálni délután! Nem négykor értek véget az óráid? – tipikus tanári hiedelmek, miszerint a diákoknak van ideje, mint a tenger.
Válaszra nyitottam volna a szám, ha nem előz meg a bátyám.
– Tanárnő, tényleg egész délután tanult, és még azután is, hogy én elaludtam!
Végül a tanár sóhajtott, és visszament a táblához, de abban a pillanatban meg is szólalt a csengő. – Mondtam, hogy pihenj! Mégis meddig voltál fent? – pisszegte padtársam.
– Talán… négyig? Fogalmam sincs.
– Hülye vagy, hogy ennyit tanulsz! Hogy fér bele annyi minden a fejedbe?
– Nekem sem megy minden, nem vagyok kitűnő…
– Tudom, mert két tantárgyból állsz lassan bukásra – állt fel, majd vállára véve táskáját, elindult ki, én pedig követtem.
– Elmegyek a mosdóba, sietek vissza.
– Rosszul vagy?
– Nem, csak pisilnem kell.
– Addig megyek a büfébe, megkeresem Seungmint és Iniet – szólt, mire bólintottam, és célba vettem a Wc-t. Miután elvégeztem a dolgom, kezet mostam, és kicseréltem a kontaktlencsém, majd igyekeztem összeszedni magam, és megkeresni a többieket.
  Lementem a büfébe, ami előtt az egyik asztalnál rájuk is akadtam.
– Sziasztok!
– Szia Lixie, te tudsz valamit az új tanárról? – támadott le Jeongin a kérdéssel.
– Új tanár? – pislogtam rá.
– Mrs Kwon mondta is a múlthéten, nem emlékszel? Elvileg ma érkezik – csóválta fejét kedves bátyám. – Nem tudom, mi van veled egy ideje, de szét vagy esve.
– Igen, még Minho is emlékezett rá, te pedig nem? – nézett fel telefonjából a fekete hajú.
– Seung hyung, hagyjátok már, a strébereknek is lehetnek szar napjai. Nem igaz, Felix? – vigyorgott rám Jeong.
– Nem vagyok mindentudó, sajnálom…
– Pabo! Ilyenkor vagyok itt, nem? Tökéletesen kiegészítjük egymást – karolta át vállamat Minho.
– Akár a kirakós két darabja? – Most miért néz ilyen perverzen Seungmin, jesszus…
– N-nem úgy értettem! Perverz állat! Ugye te nem értetted félre? – nézett rám, de én már csak nevettem a zavarán. Lee Minho maga a kétértelműség.
– Szóval nem is szereted az öcsikédet?
– De! Csak nem úgy…
– Fúj, vérfertőzés. Jeongin, ne nézz oda!
– Hagyjatok már! – fortyogott  hyungom, majd elengedett.
– Csak hülyültem. De legalább családba marad! – Seung viccei mindig nagyott csattannak; vagy vicces, vagy már égető úton…
– Csak irigykedsz – nyújtottam ki a nyelvem, és ezúttal én akaszkodtam a mellettem ülőre.
– Azért nem akarok élőben meleg pornót nézni.…
– Most lebuktál! – nevetett Jeongin, de már hűlt helye sem volt, mert felkelt, és elrohant, Seungmin pedig utána.
  Nem is tudom, mi lenne velem nélkülük. Seungmin és Jeongin 11/2-es osztályba járnak, de már gólya korunk óta ismerjük őket, sőt egy évig a koleszban egy szobában voltunk négyen.  
  Azóta már a felszabadult szobák miatt, külön mentek, mert szűkösen voltunk már. Minhoval persze még otthon is egy szobában vagyunk… már egészen kiskorunk óta egymáshoz vagyunk ragadva, mindigis jobban kötődtem hozzá, mint a szüleinkhez. Bár anya volt talán az, aki felől éreztem a törődést, apa pedig mindig csak a hibáimat látta.
  De az tény, hogy hyung otthon a fő kedvenc… de sosem utáltam érte, mert tudtam, hogy számíthatok rá.
– Hyung, lassan kezdődik az óra – néztem rá, de ő csak odébb lökött magától, így elengedtem. – Mi a baj?
– Semmi, menjünk.
– Hyung… nem kell komolyan venned Seungmint-
– Nem izgat! – vágta rá, és fogva a cuccát, elindult vissza az iskola épületébe, én pedig csendben kullogtam utána. Megszokhattam volna ezt is… mikor mérges, rám se hederít.   
  Velem lenne a baj?