Tony Stark lánya

40.rész~ És Végre Újra Átölel~

Natasha szemszöge

Lili és Peter már 4 hete kómában vannak. Az életjeleik jók de nem ébrednek fel. Mindennap ott ülök mellettük és vigyázok rájuk. Ha épp nem én akkor Tony akit nagyon furdal a lelkiismeret. Egyfolytában azt mondogatja hogy az ő hibája hogy miatta történt és senkinek se hiszi el hogy ez nem igaz. Lehet hogy nekik elhinné, talán ha ők mondanák neki hogy nem az ő hibája megbékélne vele, de nem beszélnek. Az egyetlen hang ami jön felőlük a halk szuszogásuk. Mikor ott ülök és fogom a kezüket mindig eszembe jut milyenek voltak 1 évvel ezelőtt, vagy hogy Lili milyen kislány volt. Ha nem ismerném őket nem hinnék az igaz szerelemben de ők megmutatták hogy létezik és megéri érte harcolni.

Jelenleg hajnali 2 óra van és itt ülök a szobában mellettük ahol a gépre kötötték őket. Hirtelen kopogást hallottam. Felnéztem az ajtón pedig Bucky jött be.
- Szia. Neked nemkéne aludnod? - jött oda majd megállt előttem. Fellálltam ő pedig szorosan magához ölelt és percekig csak így áltunk. A terhesség felénél tartok vagyis 4 és fél hónap körül így Buckynak igaza van és aludnom kéne, nem csak magam miatt hanem a pici baba miatt is ami bennem növekszik. Bucky felemelte a fejem hogy a szemembe nézhessen.
- Gyere felkisérlek a szobádba. Pihenj egy kicsit mert reggel orvoshoz kell menned.
- Igen tudom de nemtudok aludni. Még mindig nem keltek fel. Mivan ha.. - nemtudtam kimondani.
- Erre ne is gondolj. Minden rendben lesz. Most gondolj arra hogy ma kiderül a baba neme. Ez egy boldog dolog. - puszilta meg a homlokom majd felkisért a szobámba.
- Tudod igazad van. Muszáj egy kicsit pihennem mielőtt teljesen kimerülök. Jóéjt Bucky- adtam egy puszit az arcára majd becsuktam az ajtót. Az elmúlt időkben nagyon közel kerültünk egymáshoz. Rengeteg dolgot megosztunk egymással és tényleg nagyon jól érzem magam vele. Lefeküdtem az ágyamba és perceken belül elnyomott az álom.

Reggel az ébresztőm csörgésére keltem. Amint kinyomtam felkeltem és gyorsan elkészültem majd megindultam lefelé ahol Steve és Bucky már várt rám.
- Ő mit keres itt? - kérdeztem Buckytól Steve-re mutatva.
- Ragaszkodott hozzá hogy ő is jöjjön.
- Uhh legyen de csak mert ma derül ki a neme- fordultam Stevehez majd meg is indultam lefelé a kocsihoz.
A dokinál gyorsan sorra kerültünk amit nem bántam mert kínos csönd volt közöttünk végig az úton. Steve és én bementünk a szobába majd felfeküdtem az ágyra.
- Miss Romanoff. Örülök hogy látom.- mosolygott rám kedvesen a doktorúr mire énis vissza mosolyogtam- Na nézzük meg azt a babát. Látja az ott a kis feje- mutatott a monitorra én pedig teljesen elérzékenyültem.
- Már most gyönyörű - mondta Steve aki szintén a képernyőt nézte.
- Az bizony. Na nézzük meg a nemét. - mondta a doki majd hosszú másodpercekig csöndbe maradt.
- Meg is van. Szeretnék most tudni? - kérdezte.
- Igen- válaszoltunk egyszerre Steve-vel.
- Hát akkor gratulálok. Egy gyönyörű kisfiúk lesz- a számhoz kaptam és éreztem hogy lefolyik egy könycsepp az arcomon.
- El se hiszem hogy fiam lesz- mondta Steve és látszott az arcán hogy nagyon büszke.
Rendbe szedtem magam majd miután elbúcsúztunk az orvostól kiléptünk az ajtót.
- Na? - nézett ránk Bucky.
- Kisfiam lesz- ugrottam sikítva a nyakába ő pedig szorosan ölelt magához.
- Ez fantasztikus - engedett el hogy a szemembe nézhessen.
- Khkm- köszörülte meg a torkát Steve. - mehetnénk?
- Persze induljunk. - mondtam majd elindultunk kifelé.

Mikor kiléptünk a liftből csönd volt. Úgy nézett ki senki nincs otthon. Beljebb mentünk majd láttuk hogy valaki kisétál felénk.
- LILI - futottam oda hozzá majd szorosan megöleltem.
- Mióta vagy ébren? - fogtam két kezem közé az arcát.
- Nemtudom fél órája talán. Felkeltem és nem volt ott senki aztán
itt se találtam senkit. - hadarta és látszott rajta hogy össze van zavarodva.
- Jólvan semmi baj. Gyere ülj le hozok neked valamit inni. A többiek biztos elmentek valahova - ültettem le a kanapéra majd eléraktam egy pohár vizet.
- Maradj itt Buckyval és Steve-vel. Én mindjárt jövök - mondtam majd megindultam a szoba felé ahol eddig feküdt. Peter még mindig csak feküdt és semmi hang nem jött felőle. Megigazítottam a takaróját majd visszamentem a nappaliba.
- Mióta voltam kiütve? - tette fel a kérdést.
- 4 hete. - ültem le mellé a kanapéra.
- És Peter? Ő jólvan ugye? - kezdett el pánikolni. Megfogtam a kezét majd a szemébe néztem.
- Minden rendben lesz. Oké? Ő is biztosan fel kel lassan. - nyugtattam őt és közben énis próbáltam elhinni azt amit mondok.
- Ti hol voltatok egyébként? - nézett ránk.
- Az orvosnál. Megnézte a kisbabát.
- És minden rendben?
- Igen. Kiderült hogy kisfiam lesz.
- Na neee. Ez fantasztikus - ölelt át boldogan.

Pár óra múlva Tony-ék is hazaértek. Amint beléptek az ajtón Tony a lánya nyakába borult és sírvafakadt. Soha nem láttam még ennyire szétesve. Percekig csak ölelték egymást majd Morgan is csatlakozott.