Tony Stark lánya

42.rész ~Morgan És Azok A Megérzések

1 hónappal később

Reggel Peter mellett keltem az ágyamban. Szerencsére teljesen rendbejött de a helye örökre ott marad a sebnek. Felé fordultam majd néztem ahogy alszik. Annyira nyugodt volt mint amikor a kisbabák alszanak.
- Meddig fogsz még bámulni mielőtt megcsókolsz? - szólalt meg hirtelen amitől kissé megilyedve de közben nevetve tapasztottam ajkaimat az övéire. Kikeltem az ágyból majd gyors tempóban kezdtem el készülni.
- Hova sietsz ennyire? - nézett rám álmos fejjel az ágyból.
- Nattal és Wandával elmegyünk vásárolni. Készülünk a karácsonyra és Natasha ma 7 hónapos. Már csak 2 hónapunk van és mindennek készen kell állnia. - magyaráztam miközben felhúztam magamra a farmerem.
- Nadrág nélkül jobb voltál- próbált flörtölni Peter de én csak felnevettem.
- Tudom de most sietek. - adtam neki egy utolsó csókot majd felkaptam a kabátom és a táskám.
- HÉ VEDD FEL A KABÁTOT MERT HIDEG VAN. - ordította utánnam a szobábol.
- MEGLESZ SZERETLEK- ordítottam vissza majd lementem a lépcsőn.
-Mehetünk? - nézett rám Wanda és Nat akik már készen rám vártak.
- Aha- bólogattam majd megindultunk.
Lent átvergődve a fotósok között beültünk a kocsiba majd elindultunk.

A pláza előtt leparkolva még ültünk egy kicsit a kocsiba amíg összeszedtük mit akarunk venni majd megindultunk befelé. Minden boltot körbe jártunk majd 3 óra vásárlás után fáradtan és zacskókkal körül véve huppantunk le egy kajáldához.

- Nat amúgy te mikkora vagy kiírva? - kérdezte Wanda miközben még egy krumplit nyomott a szájába.
- Január 2. De aztmondta az orvos hogy előtte is jöhet pár nappal.
- Uuuu milyen lenne ha szilveszterkor születne - nevette el magát Wanda amihez énis csatlakoztam.
Beszélgettünk még egy kicsit majd haza indultunk.

Éjjel felriadtam álmomból és borzalmas érzés kerített hatalmába. Magam mellé pillantottam ahol Peter mélyen aludt. Óvatosan kiszálltam az ágyból és lesétáltam a konyhába. A hűtőre nézve megláttam a rajzot amit Morgan csinált nekem. Hosszú percekig csak bámultam.
- Te se érted hogy tud ilyen dolgokat igaz? - hallottam meg apu hangját a hátam mögül.
- Nem és idegesít hogy nemértem. Lehetetlen hogy hallotta volna ahogy a nevekről beszélünk mert nem is volt akkor itt. De akkor mégis hogy? - fordultam meg hogy rá nézhessek. Hosszú idő után most végre jobban szemügyre vettem őt. Hatalmas karikák voltak a szemei alatt. A haja kócos volt és láttam az arcán hogy hamarosan teljesen kimerül. Borzalmas volt őt így látni. Szorosan öleltem át amit viszonzott.
- Szeretlek apa-mondtam.
- Énis szeretlek. Nagyon szeretlek - szorított magához még erősebben miközben a fejemet simogatta. Üvölt róla hogy teljesen kifáradt nem csak testileg de lelkileg is és én észre se vettem. A következő pillanatban megéreztem az első könnycseppet az arcomon amit több követett.
- Semmi baj. Tudom. - 3 szó. 3 szóval sikerül teljesen megnyugtatnia. Mostanában sokminden történt velünk amik nem pont pozitív dolgok voltak.
- Sajnálom hogy nem vettem észre mennyire kikészültél. Szörnyű gyerek vagyok.
- Hé ne mondj ilyet. Te fantasztikus gyerek vagy. Vagyis már nem is mondanám hogy gyerek. Hisz kész felnőtt vagy már. - emelte fel a fejem majd letörölte a könnyeimet az arcomról. - de nekem örökre az a kislány maradsz aki két copffal és ballerina szoknyában táncolt az irodámban minden nap valamelyik lejátszási dalomra. Aki akkor is nevettet mikor elesett. És aki soha nem adta fel történjen bármi mert megtanulta az édesanyjától hogy a nap mindig újra ki süt még akkor is ha nemhiszed - mosolygott rám miközben végigfolyt egy könycsepp az arcán.
-Köszönöm - öleltem meg őt újra.
- Ti mit csináltok? - állt meg Morgan az ajtóban.
- Te miért nem alszol? - szólalt meg apu miközben elengedtük egymást.
- Szomjas vagyok. Kaphatok inni? - jött közelebb hozzánk majd leült az asztalhoz.
- Persze drágám. - mondta apu majd kitöltött neki egy pohár vizet. Megitta majd felállt. Odajött hozzám majd megölelt.
- Jóéjt Lili. - mondta majd egy puszit nyomott a hasamra. - neked is jóéjt Oakly. - majd mosolyogva kisétált. A hasamhoz kaptam a kezem és nemértettem mitörtént. Apura néztem aki szintén teljes sokkba volt és hasonlóképpen nemértett semmit.
- Gyere velem- fogta meg a kezem majd egyenesen a laborba vitt ahol nem nagy meglepetésemre Bruce tartózkodott.
- Ooh Szia Lili. - köszönt de apu rögtön közbeszólt.
- Bruce hozd azt a gépet amit Natashának csináltál. Te pedig feküdj oda le. - magyarázott mi pedig csak csináltuk amit mondott. Bruce összeszerelte a gépet majd bekente a hasam zselével. Hosszú és feszült másodpercek teltek el mikor egy szívhangot hallottunk. Apura néztem aki a szája elé kapta a kezét.
- Terhes vagy- jelentette ki úgy mint a leghétköznapibb dolgot.
- Terhes? - kérdeztem vissza mert a szívem olyan hangosan dobogott hogy alig hallottam mást azon kívül.
- Terhes - válaszolt.
Bruce még mindig a képernyőt bámulta.
- Baszki tényleg terhes vagy. - szólalt meg végre.
Miután elmúlt a sokk úgyéreztem hogy én vagyok a világ legboldogabb embere. Az arcomat a kezembe temetve sírtam örömbe. Apu lehajolt és szorosan magához ölelt.
- Úgy néz ki hogy talán a 3. hétben lehetsz. - mondta Bruce.
- Remek anyuka leszel- simította végig apa az arcom.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá. - De ezt senkinek nem mondhatjátok el. Először szeretném elmondani Peternek. - mondtam miközben feláltam a székről.
Már épp kifelé mentem volna mikor Bruce megálitott és a kezembe nyomott egy ultrahangos képet.

Felérve a szobába eldugtam a fürdőben a képet majd befeküdtem az ágyba Peter pedig magához húzott.