Tony Stark lánya

48.rész- Örökre A Szívünkben.

~10 évvel később ~

- Oakly drágám segíts a húgodnak kérlek. Elfogunk késni. - kiabáltam a másik szobába ahol a lányaim öltöztek.
- Anya kész vagyunk. - szólalt meg Faith az ajtóban állva kézen fogva a nővérével.
- Gyönyörűek vagytok. - öleltem őket szorosan magamhoz.
- Drágám mi készen vagyunk. - szóltam Peternek.
- Énis. Már mehetünk is. - simította végig a hátam ahogy mellém ért.
A kocsival a régi házunkhoz hajtottunk. Mikor kislány voltam abban a házban éltünk mielőtt anya meghalt de soha nem volt szívünk eladni.
Leparkoltunk a ház előtt és láttuk hogy már mindenki ott van.
- Lili Parker aki már megint késik.
- Natasha Barnes aki aztmondta nem szül többet most pedig háromnál tart. - öleltem szorosan magamhoz Natet.
- Nagyon hiányoztál. - tettem hozzá.
- Te is.
- Lili! - csatlakozott az öleléshez Wanda.
- Wanda. - öleltem szorosan őt is magamhoz.
- Istenem annyira hiányoztatok. Már vagy 2 éve nem láttuk egymást. - mondtam miközben befelé sétáltunk a házhoz. Belépve újra kisgyereknek éreztem magam. Semmi nem változott. Mintha egy időkapszulába léptem volna. Ugyanúgy voltak a képen a falon csak már több volt felszögelve. A nappaliban a kandalló fellett még mindig ott lógott a kép rólam és anyáról. Apa kedvenc képe. Csak bámultam és éreztem hogy rengeteg emlék tört fel bennem.
- Az a kép örökre ott marad. - szólalt meg apu a hátam mögül. - könnyes szemmel mosolyogtam rá mire ő csak visszamosolygott.
- Tudom hogy igazából nem vagy itt de akkor is itt vagy. Örökre itt maradsz a szívünkben. - folyt le egy könycsepp az arcomon.
- Drágám kivel beszélsz? - jelent meg Peter mire Tony eltűnt.
- Ohh senkivel. Mehetünk? - töröltem le egy könycseppet az arcomról.
Peter szorosan magához ölelt.
- Nekem is nagyon hiányzik. - suttogta a fülembe mire zokogásba törtem ki.
- Annyira hiányzik. - zokogtam. Peter a hátamat simogatta és próbált nyugtatni ami pár perc múlva sikerült neki.
- Lili. Mindjárt te jössz. - jött be Pepper. Bólintottam majd követtük őt.
Rengetegen eljöttek a temetésre. Kisétáltam a mikrofonhoz majd egy hatalmas levegőt vettem amit lassan fújtam ki.
- Köszönöm hogy ennyien eljöttek édesapám temetésére. Tony Stark nem csak fantasztikus üzletember volt vagy utánozhatatlan vasember. Csodálatos ember volt. Apa, nagyapa, bosszúálló. Nála jobb apát kívánni se tudtam volna. Mindig mindenben támogatott legyen az bármekkora baromság is. Még akkor is volt rám ideje mikor igazából egyáltalán nem volt. Semmi nem volt neki fontosabb a családjánál. A családjánál ami az évek alatt hatalmasra nőtte magát mert a bosszúállók nem a kollégái voltak hanem a családja. A családunk amit neki köszönhetünk. Soha nem adta fel én mindig harcolt az igazságért. Nem hagyott ártatlan embereket szenvedni. És most hogy már nincs hatalmas űrt érzek a szívemben. Mintha kitéptek volna belőle egy darabot és már soha nem lesz ugyanolyan. Bár csak lett volna még 5 percünk hogy elköszönhessek tőle, hogy megmondhassam neki mennyire szeretem de nem volt. Nem volt ott vele amikor elment és ezt sajnos soha nem bocsátom meg magamnak ezért remélem ő megteszi mindkettőnk helyett. - már nem próbáltam visszatartani a könnyeim amik patakokban folytak. Borzalmas volt a fájdalom amit alig tudtam elviselni. - Köszönöm a családomnak hogy mellettem vannak. Hálát adok istennek a két csodálatos lányomért akik nagyon hasonlítanak a magyapjukra. Köszönöm a férjemnek hogy támogat és együttérez velem. Natasha Barnes-nak hogy elfoglalta az anya szerepet az életemben Pepper mellett. Szeretlek titetek. - majd leléptem a kis emelvényről az emberek csak tapsoltak és sírtak. Én Peter karjaiba borultam. Már nemtudtam parancsolni a könnyeimnek de nem is akartam. Fájt. Fájt hogy nincs többé szinte megölt belülről.
- Anya ne sírj - ölelt meg Faith majd követte őt Oakly is.
- Anya nagyon szeret titeket. - öleltem őket szorosan magamhoz.

A tóhoz sétáltunk ahol Pepperrel kézenfogva engedtük a koszorút a vízbe.
- Az utolsó útja. - szólaltam meg halkan. Pepper magához ölelt és halkan kezdett el sírni.
A hátunk mögé pillantottam. Rengeteg ember akik mint könnyes szemmel néztek maguk elé. Morgan lépett mellénk mire belevontuk az ölelésünkbe.
- Szeretlek nővérkém.
- Énis hugocskám. - többet nemtudtam mondani. Féltem hogy újra elsírom magam ha megszólalok. Éreztem hogy a fájdalom szinte felemészt. A tenyeremben újra lángcsóva gyúlt de az évek alatt teljesen megtanultam uralni az erőm. A lányaimmal ellentétben akik nemtudták legalábbis Faith nem. Rápillantottam és láttam hogy lángol a fél karja.
- Drágám nézz rám. Itt vagyok semmi baj. Nyugodtan sírhatsz. Nekem is hiányzik. Borzalmasan. - megfogtam a kezét mire a láng szépen lassan kialudt a lányomból pedig hangos zokogás tört ki. Szorosan öleltem magamhoz amibe Oaklyt is belevontam. Semmi nem lehetett hallani csak azt ahogy sírnak. Peter is közelebb lépett hogy segítsen megvigasztalni a lányokat.

Késő éjszaka értünk haza. Peter kézbe vitte a lányokat a szobájukba a kocsiból. Én viszont a kocsiban ragadtam. Csak néztem magam elé a sötétben. Csak arra eszméltem fel hogy Peter végigsimítja az arcom.
Kiszáltam az autóból majd kézenfogva besétáltunk.
Lefürödtünk majd bebújtunk az ágyba. Peter szorosan ölelt magához. Gyorsan elnyomott az álom. Álmomban újra 16 voltam. Épp készültem Párizsba. Apa segített pakolni majd kivitt a reptérre. Annyira valóságos volt mintha ténylegesen ott lennék.
- Büszke vagyok rád. - szólalt meg mellettem a kocsiban a repülő előtt leparkolva.
- Miért érzem úgy hogy ez nem egy egyszerű álom?
- Mert olyan okos vagy mint édesanyád volt. - megfogta a kezem majd a szemembe nézett.
- Nem haragszom rád mert nem voltál ott az utolsó perceimben. Nem tudhattad de saját magadnak is meg kell bocsátanod. - könycseppek folytak le az arcomon.
- Köszönöm. - suttogtam.
- Szeretlek apa. - öleltem magamhoz utoljára.
- Jól sejtem hogy ma te repülsz el és nem én? - kérdeztem tőle mintha nemtudnám a választ.
- Látod tényleg nagyon okos vagy. - mondta mire elnevettem magam.
- Csak mégegyszer utoljára beszélnem kellett veled. Utoljára megölelnem téged. És hogy elmondjak valamit.
- Mit? - kérdeztem tőle.
- Menj vissza a régi házunkba. Nézd meg jobban a kedvenc képem. - majd kiszállt az autóból és a repülő felé sétált.
- EZ MÉGIS MIT JELENT? - kiáltottam utánna. Megállt a lépcső tetején majd egy csókot dobott nekem azzal beszállt én pedig felébredtem.