Vetkőzzetek!

Szeretlek.

A másnapi ébredésemet sem nevezném kifejezetten ideálisnak. Kimerülten, enyhe fejfájással és a szemembe sütő napsugarakkal tértem magamhoz, Jimint pedig az ágy szélén ülve a tenyerébe temetett arccal pillantottam meg. Természetesen aggodalom fogott el, és azonnal kipattantam az ágyból, hogy elétérdelhessek.

- Jól vagy? – a hangomra összerezzent, és dörzsölgetni kezdte a szemét.

- Jól, persze. – elkezdtem simogatni a karját közben várva, hogy rám nézzen végre, de mikor ez megtörtént, ismét az a bevérzett szempár fogadott, amit már többször is tapasztaltam, és amit mindig a kontaktlencsére fogott. Ösztönösen az arcára tettem a kezem, mintha ez bármin is segítene.

- Jiminie, mindig ilyenek a szemeid reggel? – erre csak bólintott, és kissé belesimult az érintésembe, a nemrégi ébredéséből fakadóan megduzzadt ajka pedig érintkezett a bőrömmel. – Nem ment bele valami, ami irritálja? Most nagyon pirosak.

- Nem hiszem, néha ilyen, ha későn alszok el. – láthatta a kétkedő pillantásomat, így mosolyogva fűzte hozzá a következőket. – Ne aggódj, hamar elmúlik. – ezzel felálltunk, és ő egy szoros ölelésbe invitált.

Valamelyest aggasztott ez a pirosság, de nem akartam atyáskodónak tűnni, így csak kiélveztem azt a néhány csöndes másodpercet, amit egymás közelségében eltöltöttünk. És bár egy szót sem szóltunk eközben, harmónia kezdte elárasztani a testemet, ahogy tudatosult bennem, végre Jiminnel indíthattam a napomat. Rég volt erre példa, így kifejezetten hálásnak éreztem magam érte. Ez a harmónia abszolút meg is maradt az elkövetkezendő néhány órában, mialatt a leghétköznapibb dolgokat csináltuk, mint a kávéivás – Jimin nagy szenvedélye. Minden egyes alkalommal, mikor vele vagyok, a legszélesebb mosoly uralkodik el rajtam, és ez ekkor sem volt máshogy. A legnagyobb csodálattal néztem végig az arcát már sokadik alkalommal, és szinte ámulattal vizslattam a gyönyörű vonásait, amiken az ujjaimat is végigsimítottam, hogy aztán az elegáns arccsontjára adhassak egy csókot.

- Csodaszép vagy. – gondolkodás nélkül, ösztönösen szakadt ki belőlem ez a ténymegállapítás, amit még jónéhány másodpercig nem is éreztem újdonságnak, hiszen annyira bele voltam merülve Jimin közelségébe. Csupán valamivel később vettem észre a karjaim közt fekvő valamelyest összezavarodott tekintetét, mire rádöbbentem, ez talán nem a legszokványosabb bók, amit egy fiú kaphat. – Tényleg így gondolom. – Ezután már nem volt időm hozzátenni semmit, hiszen Jimin ajkai kissé vehemensen tapadtak az enyémekre, ez pedig mindössze néhány perc alatt képes volt olyan érzelmi állapotba lökni, hogy ellenállhatatlan vágyat kezdtem érezni, hogy végre kimondjam a „szeretlek" szót.

Bár már jó ideje érlelődött bennem, nagyon igyekeztem elhessegetni a gondolatot, hiszen Jimin nem kifejezetten szeret az érzelmekről beszélgetni, más részt attól is rettegtem, hogy ezen kijelentésem megölné a hangulatot, és persze ott lebegett a legfélelmetesebb felleg is, hogy ő ezt nem fogja viszonozni. Ahogy a csókunk egyre túlfűtöttebbé kezdett válni, úgy éreztem egyre égetőbbnek kimondani, hiszen a fejemben már ezerszer elhangzott, mióta együtt vagyunk. Belső harcot vívtam egész végig, igyekeztem pro és kontra érveket felhozni, és súlyozni őket, miközben a testem teljesen önmagától mozgott, és Jimin már lassan pucéran hevert alattam. Szignifikáns ellenérv volt a partnerem szegényes érzelmi szótára, pontosan tudva, mennyire kerüli az ilyen helyzeteket, látva, hogy még a legközelebbi barátaival sem ölelik meg egymást soha, tudva, hogy még velük is milyen ridegen tud viselkedni, még ha tettekkel utána be is bizonyítja, hogy fontosak neki. Minden egyes szituációval, ami felderengett előttem, és bizonyította ezt a hatalmas kontra érvet, egyre vehemensebbek lettek a mozdulataim. Mintha egy kis düh szabadult volna fel belőlem, ami ezen patthelyzet miatt kialakult bennem, és ezzel a vehemenciával kezdtem járatni a kezeimet Jimin addigra csupasz testén, közben csókolni a nyakát, nem hagyva ki a legapróbb és legfélreesőbb zegzugait sem. Miközben hallottam az egyre hevesedő, néhol apró nyögésbe torkolló lélegzetvételeit, éreztem ahogyan egyre szorosabban fon körbe az izmos lábaival, míg egészen egymáshoz nem simultunk, az ő addig csukott szemei pedig hirtelen kipattantak, és abszolút kéjes tekintettel nézett rám. Egy kisebb fejmozdulattal érzéki csókba invitált, amit a ritmusos mozdulataink ütemére folytattunk, és ezen a ponton szállt el belőlem a hevesség, helyét pedig a pro érvek okozta szeretet és abszolút gyengédség vette át. Felderengett előttem, hogy gondolkodás nélkül felvállalta a kapcsolatunkat mindenki előtt az első perctől kezdve, és azok az alkalmak, mikor teljesen egyértelműnek és tényszerűnek kezelt kettőnket mások rosszalló véleménye ellenére is. Ezekért nem tudtam neki elég hálás lenni, hiszen korábban sosem találkoztam olyasvalakivel, aki igazi értelmet tudott volna adni a „tisztelni és tisztelve lenni" kifejezésnek, ez pedig a szeretetnek egy elég erőteljes formája. Egyre inkább realizálódott bennem, hogy az érzelmeim átveszik az irányítást a testem felett, ahogy minden egyes gondolatom hatással van a tempóra, amit diktálok, ezzel együtt pedig Jimin nyögéseire is, aki ha korábban mondott is valamit, ezen a ponton már csak félig lecsukott szemekkel kapaszkodott belém. Egy belenyugvó mosoly terült el az arcomon mindössze néhány másodperc erejéig, hiszen ezután úgy gondoltam, jobb hasznát is tudnám venni a számnak. Az elmémben továbbra is kavarogtak az emlékképek, gondolatok és érzelmek, melyekben való teljes elmerüléstől csakis a Jimin által keltett édes hangok tartottak vissza, és ha jobban belegondolunk, mi is volna a szeretkezés, ha nem ez. Sosem tapasztaltam hasonlót ez előtt, hiszen addig mindig tudatosan tettem ezt vagy azt együttlét közben, de azt hiszem, addigra megismertem az előttem lévő gyönyörű testet annyira, hogy gondolkodás nélkül is tudjam, mit élvez. Egészen mámoros és felszabadult érzés kerített a hatalmába néhány perc erejéig, miközben ismételten, fokozatosan erősödött a fejemben a gondolat, mennyire szeretem Jimint. Minden szempontból tökéletesnek találtam őt, még ha az eszem tudta is, hogy nem az, elképesztő érzéseket váltott ki belőlem akkor is, ha csak rágondoltam, amint pedig fizikai közelségbe kerültünk, egészen megrészegített. Tudtam magamról, hogy amint csak a közelembe kerül, le sem tudom venni róla a tekintetem, követem a mozdulatait a szememmel, mindenkit megnézek, akivel csak beszél is, és alig várom, hogy velem foglalkozzon. Mintha sosem lenne elég belőle, épp, mint a függőnek, és egyre csak az járt a fejemben, mennyire szeretem, de mégis jobb lesz, ha megtartom magamnak, hiszen ettől ugyanúgy szerethetem. Amikor már épp belenyugvón tekintettem le Jimin megduzzadt ajkaira, amikre lágy csókokat hintettem, hirtelen csapott belém a felismerés, hogy már lassan fél éve vagyunk együtt, és mégis ezen rágódok, mégis csapongó gondolatokkal rettegek, hogy nem lesz e túl korai sokkolni őt az érzelmeimmel. Egy pillanatra megmerevedtem, és egy arculcsapásként hatott, mikor rájöttem, ez mennyire nevetséges, mennyire túlgondolt. Kicsit ismét dühös lettem magamra, hiszen normál esetben az emberek egy-két hónap vagy akár hét után is dobálóznak ilyen kaliberű szavakkal, még ha abszolút nem is gondolják komolyan. Ismét járni kezdett az agyam, és belehergeltem magamat a saját gondolataimba, mire egyre erőteljesebben mozdult a testem is. Jimin ezen a ponton már nem igen volt képes lépést tartani a kaotikus lelkiállapotommal, csupán önfeledten, gyönyörű, elernyedt kifejezéssel az arcán nyögött, miközben az addig hanyagul a nyakam köré font karja lezuhant maga mellé a matracra. Elhatároztam, hogy igenis itt van az ideje annak, hogy ennyi hónap után ne kelljen visszafognom, amit érzek, mivel ez már nem lehet korai. Miután megjártam a lelki hullámvasutat, végignéztem, amint az a csodaszép arc minden mozdulattal, fokozatosan egyre inkább megfeszül, hallottam a mámorító nyögéseit minden alkalommal egyre kéjesebben felcsendülni, és éreztem a kidolgozott testét is megfeszülni abban a pillanatban.

Viszonylag hosszú ideig egyikünk sem érezte, hogy bármit is mondanunk kellene ezután, csupán a hangos lélegzetvételek töltötték meg a teret, majd amint a mámoros érzés csillapodásnak indult, az én ismételten egyre fokozódó gondolataim is társultak ehhez. Jimin felé fordultam, hogy lássam, hogy érzi magát, de továbbra is ugyanabban a pozícióban találtam, mint korábban, bár már egyre lassabban emelkedő és süllyedő mellkassal. Elmosolyodtam a látványra, és gyengéden megsimítottam az arcát, de meglepetésemre a mozdulat közepén a saját kezébe vette az enyémet, és összekulcsolta vele, miközben az oldalára fordulva félig a nyakamba fúrta az arcát. Mindössze néhány csöndes másodperc után halk kuncogás hagyta el a száját, én pedig érdeklődőn pillantottam le rá.

- Én nem tudom, mi történt veled, de eszméletlen voltál. – rásimított az arcomra, majd egy lágy, de hosszas csókot adott, én pedig ezután nem tudtam levenni a szemem az övéiről. Viszonoztam egy hasonló csókkal, és összeérintettem a homlokainkat, míg szinte hozzá sem érve az arcát simogattam. Ekkor döntöttem úgy, hogy kimondom.

- Szeretlek.