Kóstoló

917 79 27
                                    



Persze továbbra is tisztában voltam a ténnyel, hogy valószínűleg, ha ez a dolog eljut Jimin apjának a fülébe, nem lesz elragadtatva, de a saját testi épségemért való aggodalmamat egy pillanat alatt elnyomta Jimin higgadtsága, mégsem akartam túl sokáig időzni náluk. A félelmet mégsem tudtam teljesen kizárni, ami az elmében villódzott, ezért is kaptam az alkalmon, amikor felülve egy boxert kapott magára, az ágyról leszállva egy határozott mozdulattal oldalra rántotta a függönyt, a sötét színű fába vésett kilincset elfordította, hogy kiléphessen a már napsugarakban úszó teraszra. Én is magamra öltöttem egy minimális mennyiségű ruházatot, és ahogy megláttam, amint a sápadt bőrét barnítani kezdi a késő délelőtti Nap, nem tudtam megállni, hogy ne sétáljak oda mellé, miközben az összekuszált haját túrogatva a cigarettáját igyekezett rövidke, perzselő életére hívni. Az ujjaim maguktól hullottak a csípőjére, egy puszit adtam a vállára, majd a nyakába temettem az arcomat. Édes volt, ahogy vigyázott, nehogy rám fújja a szél a tüdejéből kiengedett, kátránnyal telt füstöt, ahogy a szabad kezével az addigra már a hasára siklott kézfejemet cirógatta, majd az ujjaim közé csúsztatta a sajátját. Miután elnyomta mind a két cigarettáját, az az éppen csak füstölgő csikkek a hamusban landoltak, leültetett engem egy, a teraszon árválkodó székre, neki pedig nem volt más választása, mint az ölembe ülni, mivel belehúztam, hiába akadt még jó néhány ülőalkalmatosság a környéken.

Abban a pillanatban, ahogy a csupasz combjának a bőrfelülete találkozott az enyémmel, édesen hajolt az ajkaimra egy néhány perces, jelképes harcba hívva azokat a sajátjával, lágyan, a becézgetés mozdulatára tanítgatva egymást.

- Lassan mennem kéne. – váltam el tőle még a csókunk kellemessége miatt csukott szemekkel, melyek végül lassan kinyitódtak, hogy az ölemben üldögélőt csodálhassam néhány csöndes másodpercig. A tekintetem végül a szemein akadtak meg, melyeknek a szokásos, sötét ragyogásuk helyett csak az általában fehér részeket elcsúfító, piros vérerek ragadták meg a figyelmem. – Jiminnie, nagyon be vannak vérezve a szemeid. – simítottam az arcára. Erre ő rögtön a szemeihez nyúlt, hogy lágyan megdörzsölhesse azokat.

- Bent maradtak a kontaktlencséim, amiatt lehet. – pillantott vissza rám kedves tekintettel, már amennyire bevérzett szemmel ez lehetséges.

- Akkor szaladj, vedd ki őket, ez biztos rossz a szemeidnek. – folytattam az arca cirógatását, közben az ujjperceimre csavargatva a hosszabb hajtincseit.

- Majd. – nyomott egy puszit az arcomra, mielőtt beszökkent volna az ajtón, hogy felkapjon egy bő, fehér pólót. Csak megmosolyogtam,mennyire más volt akkor, mint ahogy például az iskolában vagy a barátai előtt látom, hogy mintha elkeveredett volna a takarókupacok között az a tipikus, sztereotipikusan rosszfiús viselkedése, helyette pedig egy sokkal megközelíthetőbb valaki ébredt volna mellettem. Mióta csak először megláttam Jimint, rengeteget latolgattam,vajon mit, miért csinálhat, de egyszer sem tudtam kiszámítani egyetlen lépését sem, akármennyire figyeltem oda minden rezdülésére, egy kész és teljességében komplex rejtély maradt számomra az észjárása.

-------------------

Sziasztok! 

Legelőször szeretném nagyon-nagyon megköszönni nektek az 5.6K megtekintést, mindannak ellenére, hogy ennyi ideje nem hoztam frissítést :c

Ezért szeretnék is bocsánatot kérni, de a diáknap nagyon sok időmet lefoglalja, a tanulásról már nem is szólva, de jelzés kép, hogy nem felejtettem el a történetet, hoztam egy nagyon rövidke részecskét, a következőt pedig már tényleg próbálom hozni minél hamarabb.

Mindemellett kaptam egy díjat is, amit nagyon köszönök nverlosehopenak!^^

10 tény rólam:

1. Megírtam életem legelső fizika faktos dolgozatát, és nagyon nem volt jó buli két órát izzadni a lap fölött :(

2. Tudtátok, hogy két, faktos kínai óra után két, faktos fizika óra felér egy különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkossággal? c:

3. Ezen a héten pénteken diáknapozunk és már nagyon izgatott vagyok *--* (Időközben lement a diáknap és nyertünk, úgyhogy nagyon boldog vagyok *---------* )

4. Van néhány könyv ötletem, de nem vagyok biztos benne, melyiken kellene dolgoznom, mivel ezzel a szerencsétlen JiHope sztorival sem haladok semmit, pedig szeretnék :(

5. Kellene valami, ami rávesz az írásra, mert 462586 db ötletem van, de sosem írom meg őket, csak eltervezem, hogy hmmmm, de jó lesz, ha majd egyszer megírom, de ebből eddig nem sok minden lett.

6. El kéne kezdeni a KRESZ-t tanulni valamikor.

7. Említettem már nektek, hogy van egy történetem a JiKook párossal, ami kb. 300 oldal wordben? Így ha nektek lenne rá igényetek, javítgatok rajta kicsit, aztán azt posztolhatnám világba, akár heti 2x is, csak jelezzétek légyszi, ha van rá igény c:

8. Jelenleg emésztgetek egy NamMin történetet, amibe kb. 1 éve nem írtam semmit, de most nagyon elszánt vagyok.

9. A legelső történet, amit elkezdtem írni, egy kisfiúról szólt, aki megpróbált nagynak tűnni, de nem írtam bele túl sokat, mégis az indította meg nálam az írást, ami rengeteg érzelmet segített már nekem feldolgozni, így közel áll a szívemhez.

10. Jungkook brutálisan kibiaswreckelte az eddigi biaswreckereimet a helyükről, hogy ő legyen az egyetlen biaswreckerem. A kis szemét >.<

10 válasz:

10 válasz:

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

1. Először toronymagasan a Go Go volt, de most azt hiszem, a MIC Drop.

2. Még bármikor kitalálhatják, hogy lesz...

3. Talán a magánytól.

4. Sós.

5. Jelenleg hajnali 3:36.

6. Nekem sem tetszik, olyan katyvasz számomra.

8. Nem szoktam nézni ilyenkor a számot, szóval nem.

7. A diáknapi készülődés és az osztályom <3

9. Könyvből már sokkal jobban szeretem a yaoit.

10. Nem különösebben.

10 kérdésem:

1. Szeretnél megtanulni vezetni?

2. A nap melyik szakában szoktál írni?

3. Általánosan hány szavas részeket posztolsz?

4. Mit szólnának a szüleid, ha beleolvasnának az egyik történetedbe?

5. Szoktál koreográfiákat megtanulni és táncolgatni rá, ha senki nem látja?

6. Namjoon szerinted is egy baba?

7. Ti is észrevettétek, Jungkook mennyire rendes mostanában Jiminnel? *------*

8. Te mennyi vizet iszol egy nap? Külön odafigyelsz erre?

9. Melyik dalt hallgatod mostanában a legtöbbet?

10. Hány éves voltál, mikor először úgy érezted, nem szeretnél ennél idősebb lenni?

gardenjimout

bettinakuksi

Vetkőzzetek!Where stories live. Discover now