Vetkőzzetek!

Miért most?

Hosszas szenvedések, és a velem szembeni falon lévő vakolatréteg mögötti téglák számának megbecslése után hasított csak a fülembe a jelzőcsengő pezsdítő zaja, melyet az azelőtti negyven percben megszámlálhatatlanszor hallucináltam már, de még így is őrjítő öt perc maradt az aznap még pokolibbnak ható biológiaórából. Szerencsére lerövidítette a kínokat, hogy Jimin üzenetei megrezgették a padon pihenő telefonomat, képernyőjét felvillantották az értesítések, melyeket nem haboztam oldalra húzni a síkfelületen, hogy válaszolhassak is rájuk.

Épp az iskola melletti belső udvarban volt, meglepő módon cigizett és szidta nekem az eget, amiért iskolába kell járnia. Ezt én csak megmosolyogtam, majd elmeséltem neki a tortúrát, amiben csupán egy tanóra alatt részem volt, ő pedig lenyugtatni vágyva engem, éreztette velem, én ezúttal kisebb szarban voltam, mint ő, aki fizika témazárót ír, amire egész éjjel tanult. El kellett, hogy ismerjem, a szavainak volt valóságalapja, így inkább kérdezgettem róla, mennyire biztos magában, tudni fogja-e, de nem igazán tudtam belőle kicsikarni erre a kérdésemre egyenes választ, ami nála annyit tesz, hogy hibátlan dolgozatot fog kézhez kapni néhány nap múlva.

Ez idő alatt fel sem tűnt nekem, hogy végre kicsengettek, csak akkor zökkentem ki a Jiminnel való beszélgetésemből, mikor már nem írt nekem vissza azonnal, Eunji feje pedig a vállamon koppant, amint színpadiasan rám dőlt, fáradtságát ájulásig dramatizálva. Nevetve húztam magamhoz kicsivel közelebb, csupán az egyik karomat használva, majd cirógatni kezdtem az egyik vállamon átvetett karját, mert tudom, hogy a kimerült időszakaiban ez a legjobb vigasz neki.

Érzékeltem, hogy érkezett néhány üzenetem még Jimintől, de azokat nem olvastam el, mivel pár percbe beletelt ugyan, de végül megpuhítottam Eunjit annyira, hogy elmesélje nekem, miért ilyen fáradt és levert. Hajnali háromig vitázott a barátjával telefonon, üzenetben, aztán pedig csak nem tudott elaludni, mert a végére le sem tisztázták egészen a vitához vezető szituációt, ami ha jól vettem ki a szavaiból valamiféle féltékenykedés volt a részéről, amin nagyon összekaptak.

Miután meghallgattam őt, és minden lehetséges módon próbáltam bátorítani, ne legyen mérges és beszéljék meg inkább, én is elgondolkodtam, miközben tovább folytattam karja cirógatását.

Jimin eddig egyszer sem volt féltékeny, egyetlen olyan alkalom sem volt, hogy elkaptam volna egy kósza pillantását, amiből hasonló érzelmet tudtam volna kiolvasni, de belegondolva, a helyzetet is abszurdnak találtam, miszerint Jimin féltékenységet érezne szétáradni az ereiben, hiszen valljuk be, elég ránézni. Ő az, akinek aztán semmi oka féltékenykedni, míg én kissé csüggedten vallottam be saját magamnak, rengetegszer éreztem már a maró érzetet a mellkasomban a lassan öt hónap alatt, mióta egy párt alkotunk. Fogalmam sincs, neki sikerült-e már észrevennie, mikor rajtam uralkodik el ilyesmi, de az biztos, hogy egyszer sem hozta föl, mint témát vagy említette meg ott, helyben, amiért azt hiszem, hálás vagyok, mivel soha nem akartam az a folyamatosan féltékenykedő barát lenni és bármiben is bekorlátozni a páromat – nem mintha Jimin bármi ilyesmire alkalmas személyiség lenne.

Már a csengő vette végét az áradó gondolataimnak, mire kicsit összerendeződtem, mind gondolatban, mind testileg, mivel a ruháim nem voltak a legrendezettebbek, miután Eunji rám tehénkedett, ami sajnos igen gyakori szokása. Számtalanszor akartam neki megemlíteni, hogy nem kéne, mert az ilyesmire eléggé allergiás vagyok, mégsem tettem soha, mivel ő az, akinek tényleg soha nem tudok nemet mondani, ahogy ő sem nekem, ami azt hiszem a legoptimálisabb állapot egy ilyen barátságban. Így ez alkalommal is csak megmosolyogtam, amint Eunji a jobb kezemet felvéve a padra helyezte, hogy párnaként használhassa azt, míg én felnyitottam a telefonomat, hogy megnézzem Jimin üzeneteit, akinek azóta sem válaszoltam. Írta, hogy találkozzunk a szünetben, aminek legnagyobb bánatomra akkorra megszűnt az aktualitása, ezért kissé csüggedten kezdtem neki bepötyögni a választ, miszerint a következő szünetben viszont nagyon szeretném őt látni, ha már a mostaniban ez meghiúsult. Sajnos annak ellenére, hogy egy iskolába járunk, ugyanarra az évfolyamra, a mindennapos találkozásunk egyáltalán nem garantált, hiszen nekem megesik, hogy kevesebb órám van, neki pedig, hogy nincs első, így minden alkalmat megragadok, hogy láthassam, főleg, hogy sok esetben délután sem ér rá, amikor én mondjuk igen. Épp ezért, gyakran találkozunk szünetekben vagy reggelente, legalább pár perc erejéig, mintsem több napig egyáltalán nem, mikor még hétvégenként sem mindig láthatjuk egymást, ha neki dolga van, amit nem igazán részletezhet.