Kóma

I.

Hamarabb felkeltem, mint ahogy az ébresztő megszólalt volna, a jól ismert, kellemes dallamon. Felültem az ágyamban és kissé idegesen beletúrtam a még kócos hajamba. Kikászálódtam a meleg takaró- és párnakupac alól, ahol az igazak álmát aludtam 10 perce és az irányt a fürdőszoba felé vettem, hogy felmérjem az állapotom. Nem volt mit szépíteni rajta: az ezelőtt 3 nappal történt kozmetikus látogatása óta éktelenkedő pattanás utáni sebek az arcomon és az elfeküdt fejem sürgős segítségért kiáltott, mint ahogy a borzalmasan kusza hajam. Nem is beszélve arról a kék foltról a vállamon és a könyökömön, amit az egyik edzésen szereztem.Bár azokkal a kisfickókkal nem tudtam mit csinálni, és nem is akartam. Furcsa beismernem, de szeretem az apróbb sérüléseimet. Ahogyan rájuk nézek, eszembe jut, hogy keményen dolgozok azért, hogy fejlődjek és hogy jobb legyek, minden egyes alkalommal.
Miután tudatosodott bennem, hogy elmélázásommal sikerült majdnem több, mint 5 percet eltöltenem az értékes reggeli-készülődős-időmből, gyorsan összekaptam magam, megmostam az arcom, egy gyors reggeli hidegvizes zuhanyt is vettem, felkaptam egy szokásos bőnaci-rövidujjú kombót, a kedvenc szerencsehozó zoknimmal, egy laza kontyba rendeztem makacs vörösre és hidegszőkére festett hajam majd elindultam a konyha felé. "A reggeli a nap legfontosabb étkezése". Ezzel a mondattal és némi bűntudattal készítettem össze az egész napos ellátmányomat.
Zora barátja, Ushijima Wakatoshi, az a csendes, komoly és szókimondó srác, aki a Shiratorizawa Akadémia röpicsapat kapitánya, és csapata fog játszani egy Zora által "szétszed mindenkit, Pistike a gyurmát " szintű bandával, mely meccsre meg lettem invitálva drága barátnőm által.
Wakatoshinak nagyon fontos a röpi, így szeretné, ha Zora is támogatná, Zora pedig sokat segít nekem abban, hogy nyitottabb legyek, így támadt az az ötlete, hogy bemutat a Shiratorizawa-i röplabda tehetségeknek.
Csomagolásomat Lubbock dobhártyaszaggató ugatása szakította félbe, mellyel finoman jelezte, hogy "Felébredtem, örülök, hogy látlak, de vagy a kutyatáp lesz a reggelim vagy te!" gondolatát. Elrendeztem a kis szeretetcsomagot és kiengedtem a kertbe, hogy a nap hátralévő részét a barátjával, Leonával, az aranybarna szőrű macskával, és gondatlan heverészéssel tölthesse.
Ha már ő gondatlan lehetett. Görcsberándult a gyomrom, ha már csak a tömegre gondoltam, ami a meccsen lesz, ugyanakkor izgatott is lettem, hiszen Zora említette, hogy a srácok nagyon kedvesek, így sok aranyos embert ismerhetek meg.
A kertből befelé menet megszaporáztam lépteim és az ép vállamra kaptam a hátizsákom, ugyanis csörgött a telefonom.
- Ohayou, Zora-chan! - köszöntem lelkesen a már 3 éve rendszeresen használt mondatommal.
- O-ohayou, Toshiro-chan! - hallottam egy meglepett, de vidám, ismeretlen hangot. - Tendō Satori vagyok, Zora mondta, hogy hívjalak fel, ameddig ők tankolnak. 5 perc és ott leszünk előtted.
A fogaskerekek csak úgy kattogtak a fejemben, csodálkoznék, ha Tendō Satori nem hallotta volna meg őket. 2 lehetőség közül választhattam. Az egyik, hogy voltam olyan aranyhal memóriájú, hogy teljesen elfelejtettem, hogy nem hárman megyünk az akadémiához, a másik, hogy Zora szerette volna már reggel kezdeni az ismertetésemet. A második opció volt a valószínűbb.
-... Köszönöm, hogy szóltál Tendō-senpai. Már a cipőmet veszem. - szültem meg a legegyszerűbb mondatokat, amiket újrabootolt agyam képes volt megalkotni.
- Zora azt üzeni, hogy valami kényelmeset válassz, mert ma sokat fogunk sétálni. - kaptam meg az infókat, melyek olyan hatást mértek az ébredező félben lévő gyomromra, mintha egy 4000 tonnás követ szerettem volna belehelyezni, leginkább is a köldökömön keresztül.
- Rendben, Tendō-senpai, oda tudnád adni Zorának egy picit a telefont? Lenne pár kérdésem hozzá, ha nem bánod.
- Ohayou, Toshiro-chan! - halottam meg a mostmár ismerős, madárcsicsergős hangot.
- Olyan aranyos a hangja... - jutott a fülembe egy elkapott mondat Satoritól.
- Elmondanád, hogy mégis mikor szerettél volna tájékoztatni arról a kis aprócska tényről, hogy négyen leszünk bezsúfolva abba a piros, majdnem széteső, 21 éves csodába, amit te az autódnak hívsz? - kezdtem meg a tényfeltáró riportot.
- Figyelj, Tendō Wakatoshi nagyon közeli barátja, mind átvitt értelemben, mind úgy, hogy közel lakik hozzá. Mindig együtt mennek suliba és meccsre. Azt hittem, hogy ezt már meséltem. - mondta halkabbra fogva hangját. - Plusz szerintem vagy nagyon jól fogtok kijönni egymással vagy ősellenségek lesztek. Ezt jobb mihamarabb megtudni. - kuncogott, visszaválta a szokásos hangerejére. - Úgyhogy legyél készen 5 perc múlva, Babszem!