Kóma

III.

A tágas, fákkal tagolt parkolóban várhatóan kevés kocsi állt. Csak a csapattagok érkeztek ilyen zöldhajnalban. Zora beparkolt egy árnyékos helyre. Kiszálltam, elgémberedett végtagjaimat kinyújtóztatva, hangos roppanások közepette. Satori kellemes, enyhén pékségre emlékeztető illatát leváltotta a korareggeli friss levegő és a virágzó fák szaga. Nem is vettem idáig észre, hogy milyen szép a napfelkelte. Az akadémia sárga, ablakokkal sűrűn tűzdelt épülete mögött a felhők alját először lilára, rózsaszínre majd baracksárgára festette az ébredező Nap. Gyönyörködésemből Satori zökkentett ki torok köszörülésével, melyben enyhe mosolyt hallottam.
- Toshiro, kiszednéd a motyódat vagy megvárod, amíg leszárad a karom? - kérdezte nevetéssel a hangjában Zora, aki már egy ideje szobrozott a csomagtartót tartva, mellette Wakatoshi, egyik kezében Zora táskájával, másik kezében saját sporttáskájával, ami olyan nehéznek tűnt, mintha egy falu felépítéséhez elegendő téglamennyiséget rakott volna bele.
Elszakítottam tekintetemet a hajnali színkavalkádról, és Zorához siettem. Gyorsan kivettem a nagy fekete táskámat, segítettem Satorinak, mivel nem volt 6 keze, melyben elfért volna minden csomagja.
Úgy néztünk ki, mint egy csapat kolis a beköltözés napján.
Ahogy megtettük a parkolótól a suliig lévő kisebb távolságot, egyre izgatottabb lettem: vajon szimpatikusnak találnak-e a többiek, nem fognak-e csalódni bennem, meg tudok-e felelni az elvárásaiknak?
Mire észbe kaptam már Satori nyitotta is előttem a nagy, kétszárnyú ajtót és segített bekecmeregnem. Zora és Wakatoshi hűen mutatták az irányt, mi pedig loholtunk a nyomukban. A folyosón még égett a lámpa, valaki sötétben érkezett. Sokáig próbáltam memorozálni az útvonalat, de hamar be kellett látnom, hogy az itt jártas emberektől kell majd segítséget kérnem, ha egy héten belül ki szeretnék jutni az épületből. Hol jobbra fordultunk, hol balra a hatalmas és tágas folyosókon, melyek néhol még hajnali fényárban és az egyre halványabban égő lámpák fényében pompáztak. Aztán egyszer csak újra egy kétszárnyú ajtó előtt álltunk, ami mögül labdapattogás és álmos beszélgetés neszei hallatszottak.
Zora hátrafordult és bíztató mosolyt küldött felém. Tudta, hogy szükségem volt a nyugtatásra. Nagy levegőt vettem, Wakatoshit és Zorát követve, Satorival a nyomomban már teljes lelki békével beléptem a tesicsarnokba.