F1 one shots

Álomból valóság(Charles Leclerc)

A reggeli napsugár besütött az ablakokon. Este későn értem haza így nem sikerült lehúznom a redőnyt. De jó. A telefonomon az időt megnézve fájdalmasan húztam a fejemre a takarót. 6:43.
A mai napom eléggé esemény dús lesz. Vagy is csak a reggel, ugyan is a bátyám kiállítására megyek. Hét óráig még szenvedtem az ágyban majd kikelve a fürdőbe mentem és egy gyors zuhany és sminkelés után felhúztam egy világosbarna megkötős nadrágot és egy fehér spagetti pántos trikót. A hajamat először egy egyszerű lófarokba fogtam ezután pedig befontam azt. A fejem tetejére feltoltam a napszemüvegem és már indulásra készen álltam. Egyedül a fehér tornacipőm hiányzott, de az kint volt az előszobában.
- Csini vagy hugi. - nyomott a kezembe egy bögrét a bátyám.
- Köszönöm. És ezt is. - kortyoltam bele a meleg kávéba - Anya?
- Szerinted? Tegnap is beállva jött haza.
- Remek. Gondolom akkor nem jön a kiállításra.
- Nem. - hajtotta le a fejét. Oda léptem és megöleltem - Na induljunk. - engedtük el egymást.
- Theo? - szóltam utánna.
- Tessék?
- A gép nem kell?
- Oh de basszus, kösz. - vette el nevetve majd a parkoló autójához sétált amíg én bezártam az ajtót.

A kiállítás végén

- Úristen ezek a képek is nagyon jók lettek. Mint mindig. - ölelem meg a bátyám.
- Köszi hugi. Viszont... Nem tudlak haza vinni mert...
- Menned kell. Igen tudom. Haza sétálok. - bólintottam. Nem egyszer volt hogy hirtelen fotózásra hívták.
- Köszönöm.
- Ez természetes. Na menj hívnak. - néztem a háta mögé ahol már az egyik kollégája hívta.
- Otthon találkozunk. Puszi.
- Szia.

Haza felé sétáltam amikor eszembe jutott hogy anyu otthon nem kicsit berugva vár. Gyorsan megráztam a fejem és egy másik irányba vettem az utam. Gondoltam később érek haza biztos jobb lesz. Igen ezt 100%-ig jó ötletnek tartottam addig amíg két utcával lejebb észre nem vettem a barátom egy másik lánnyal csókolózni. És igen, az biztos ő volt és igen, csókolóztak. Könnyes szemmel fordultam meg és vissza se nézve kezdtem el rohanni. Nem tudom hova, csak futottam. Fogalmam sincs meddig mentem de kifulladva ültem le a hideg betonra. Nem érdekelt hogy beteg leszek. Semmi nem érdekelt. Ő volt az első szerelmem és fájt. Nagyon. Hirtelen álltam fel majd a szemben lévő bárra tévedt a tekintetem. Nem gondokodtam csak átfutottam és már léptem is be a klub területére.
Egymás után kértem ki az italokat és nem tudtam hányadikat de ittam tovább.
- Jó estét a hölgynek. - karolt át egy izmos kar. Már este van?
- Önnek is.
- Lenne kedved táncolni? - súgja a fülembe.
- Csak na megtudom a neved.
- Miért fontos az? - fordít magával szembe. Kócos barna haja volt és vakító zöld szeme amiben az ember csak úgy elveszik. Közelebb hajolt hozzám majd óvatosan megcsókolt. Rögtön viszonoztam. Megjegyzem iszonyatosan jól csókol.
- Ezek után sincs kedved táncolni? - néz rám.
- Ez kérdés volt? - válaszom után a derekamnál fogva a tánctérre húzott majd elkezdtünk az ütemre ringatózni.

Kettő óra felé a fiú lakásának az ajtáján próbáltunk bejutni, de nem segített hogy egyikünk se volt józan és nem szagadtunk el egymástól. Sikeresen bejutva aztán a hálószoba felé mentünk ahol a fiú rámfeküdve elkezdte puszilni a nyakamat.
- Most már jó lenne tudni a neved. - mondtam.
- Ennyire érdekel? - nézett fel rám egy pillanatra.
- Igen. Ellenben te se tudod az enyém.
- Akkor elmondod?
- Csak ha te is.
- Rendben. Charles Leclerc.
- Angelika Nagy.
- Nagyon örülök.
- Szintén.
- Most viszont folytassuk ahol abba hagytuk.

Három óra felé már a plafont bámulva hallgattam Charles egyenletes szuszogását. Nem bántam meg egyik pillanatát se az estének.

...

Reggel fejfájással ébredtem. Kinyitva a szemem azonban.... A SAJÁT SZOBÁMBAN VOLTAM. Oldalra pillantva... A barátom feküdt mellettem. Mi a jó isten történt? A telefonomat a kezembe véve a dátum... Június 25-ét jelzett. Vissza gondoltam a tegnapot ahogy Theo kiállításán vagyok, aztán látom ahogy megcsal a barátom és az éjszakát Charlesszal töltöm. Charles!! Álom lett volna? Az lehetetlen. Utolsó reményem miatt megnyitottam az Instagramot és beírtam amit logikusnak gondoltam. charlesleclerc. És rögtön ki is adta a fiú profilját azonban. Pipa volt mellette. Mi a...? Megnyitva sokként ért ami fogadott. F1-es pilóta a Ferrarinál.
Ott ülve az ágyon kérdések tömege zúdult rám. Miért volt ő az álmomban? Honnan ismerem, pedig sose láttam? Hogy történt ez az egész?

...
Július 1.

- Mindent elraktál? - nézett felém Theo.
- Persze. De inkább magaddal foglalkozz mert ismét ott hagytad az asztalon a géped.
- Ha te nem lennél akkor már a fejem is elhagytam volna.
- Tudom. na menjünk mert még oda is kell érni.
- Morci vagy ma hugi. - nyitja ki a kocsi ajtót majd beszáll.
- Miért is? - ülök be mellé.
- Nem tudom. Csak morci vagy.

Ausztriába érve megkerestük a hotelt ahol a hétvége alatt lenni leszünk. Őszintén én csak azért jöttem mert elakarom terelni a gondolataim. A barátommal szakítotottam mivel tényleg megcsalt. Hát nem mondom hogy meglepett az álom után de azért hirtelen ért. Theo most egy fotózásra jött és én jöttem önként vele. Addig jó amíg nem vagyok otthon mert anyám se piszkál.

- Itt van mellettem a szobád. Ha bármi van akkor gyere át nyugodtan. Fél óra múlva megyek érted mert mennem kell a pályára.
- És godnolod hogy én veled akarok menni?- húztam fel a szemöldököm.
- Mert kell valaki aki hozzá a gépeket és mert kedves vagy.
- Szóval menjek csicskákan. Oké.
- Szeretlek.
- Én nem. - mondtam majd beléptem a szobámba ahol egyből elnevettem magam.

Negyven perc múlva már a paddockban sétáltunk. Nem mondom hogy fura volt viszont kívül állóként éreztem magam. Semmit nem tudtam hogy mi van itt és miért jöttünk viszont az emberek rohangáltak körülöttünk így sejtettem hogy valami fontos esemény van.
- Theo?
- Tessék?
- Amúgy mi most hol is vagyunk?
- Ausztriában.
- Nem úgy értem hanem miért van ekkora felhajtás?
- Eljössz velem és utánna se nézel hogy hova jössz? - ráncolja a homlokát.
- Nem szokásom.
- De egy srácot akit látsz instán azt öt perc alatt kinyomozod hogy hol lakik?
- Az más. - tagadom egyből.
- Persze. - nevet - Forma 1. Ott vagyunk hugi.
Furán néztem rá aztán beugrott Charles. Na várjunk hisz akkor ő is itt van nem?
- És mit vagy kit is fotózol? - kérdeztem félve.
- A Ferrari két pilótáját. - nem, ez lehetetlen.

De teljesen igaz volt. A motor home előtt kicsit haboztam, de végül muszály voltam bemenni. És hát nem az egyik asztalnál ül maga Charles? Hát dehogynem.
- Szevasz haver! - lépett mellénk egy számomra ismeretlen férfi majd kezet fogott a bátyámmal.
- And ő itt a húgom, Angelika.
- Szia, nagyon örülök. Andrea Ferrari. - fogott velem kezet.
- Angelika, de szólíts Anginak.
- Gyertek bemutatlak titeket Charlesnak. - Oh hogy baz.....
- Charles ő itt az új fotós és a húga. - Charles lassan fordul hátra majd először kezet fog Theoval majd először néz rám. Hirtelen átsuhant valami a tekintetében aztán megrázta a fejét és a kezét nyújtotta.
- Charles Leclerc.
- Angelika Nagy.

Pár órával később már a pályán sétáltunk Charles és Carlos társaságában. Furcsa volt viszont Charles egyfolytában engem nézett amit nem tudtam hova tenni. Amikor a hármas kanyarnál voltunk Theo megállt és kezdte is csinálni a képeket. Én addig leültem a fűbe és a telefonomat kezdtem nyomkodni. Az instát pörgettem amikor hirtelen eltűnt majd egy hívást dobott fel. Nem is akarkiét.

- Mit akarsz? - kérdeztem unottan.
- Figyelj szeretném ha megbeszélnén én téged szeretlek.
- Előbb kellett volna gondolkodnod.
- De kérlek... Itt vagyok az gyors étteremben ahol mindig is szoktunk lenni...
- Nem vagyok otthon. - szakítottam félbe.
- Mi, hol vagy?
- Az már nem tartozik rád. Jó lenne ha nem keresnél többet. - mondtam majd kinyomtam. Idegesen dobtam le magam mellé a telefont.
- Szia. - ült le mellém hitetlen Charles.
- Szia.
- Nem akartalak megilyeszteni csak feszültnek tűntél. - néz rám gyönyörű zöld szemével.
- Ja hát igen, az exem nem akar békén hagyni.
- Az nem a legjobb. Figyi... kérdezhetek valamit?
- Persze nyugodtan.
- Lehet hülyének fogsz tartani viszont én az egyik nap arról álmodtam hogy veled vagyok. Igen nagyon fura sose láttalak eddig de amikor ma megjelentél egyből felismertelek. - elállt a lélegzetem.
- Na jó mennyi az esély arra hogy én is veled álmodtam?
- Tessék?
- Jól hallottad.
- Akkor... Ugyan azt álmodtunk?
- Igen valószínű. Viszont... - hajtottam le a fejem - Azóta az este óta csak rajtad jár az agyam és egyszerűen nem tudlak kiverni a fejemből.
- Ugyan ez. - ismerte be - Eljössz velem vacsorázni? - kérdezte hirtelen - Megértem ha nemet mondasz. - szabadkozott egyből.
- Nem, Charles... Szívesen elmegyek veled.

Azóta az este óta Charles és én elválaszthatatlanok vagyunk. Szeretjük egymást és ezen semmi nem tud változtatni.