F1 one shots

Charles Marc Herve Perceval Leclerc

Reggel 5 óra múlott. A korai órákban nem volt meglepő számomra hogy a campus folyosóin nincs egy árva lélek se. Óvatosan sétálok egyre lejjebb a lépcsőkön hogy még véletlenül se adjak ki semmilyen hangot a cipőm sarkával. Összehúzom magamon a kötött kabátom amikor kilépek az őszi szellőbe. Ösztönösen lépkedek a kapu felé ahonnan kilépve elhagyom az egyetem területét.
""
Az öröm ami kiült az arcomra szinte levakarhatatlan. Viszont mint minden jónak ennek is egy pillanat alatt köddé kell válnia. Mikor benyitottam az ajtón hirtelen fel se fogtam ami történt. Viszont amint teltek a másodpercek jutott el a tudatomig hogy jól látom. A barátom egy másik lánnyal fekszik az ágyban és éppen kielégítik egymást. Amilyen gyorsan csak tudtam csaptam be az ajtót és rezzenéstelen arccal siettem a szobámba ahol magamra zárva az ajtót keserves sírásban törtem ki.
""
Ez volt kábé egy kilenc órája. Egy pillanatra se hunytam le a szemem és nem is mozdultam ki a védelmet nyújtó
helyiségből.
Az utam egyenesen a partra vezetett ahol csöndben hallgattam a hullámokat. Egy két éves kapcsolatom ért véget amit kiheverni nem lesz könnyű. Sose voltam egy olyan lány aki kimutatja az érzelmeit. Inkább magában szenved.
A hirtelen lendülettől ami nekem érkezett ekvesztettem az egyensúlyom és dőltem volna el ha egy erős kar vissza nem ránt a derekamnál fogva. Ennyire elbambultam volna?
- Úristen ne haragudj. Minden rendben? - az illető sokkal magasabb volt nálam viszont az enyhén sötétbe boruló égnek körülöttünk nem láttam az arcát. Csak a hangok tudtam következtetni hogy férfiról van szó.
- Igen, persze.
- Annyira sajnálom belemerültem a futásba.
- Én még nem hittem hogy bárki lesz olyan hülye és felkel ilyenkor így elfoglaltam az egész járdát. Szerintem mindketten ugyan annyira hibásak vagyunk.
- Igen. - kuncogott fel - De te most lehülyéztél?
- Csak is saját magam után.
- Az mindjárt más. - ez volt az a pont ahol már én se bírtam tovább. A nagy nevetésben az órámra siklott a tekintetem ami azt jelezte hogy elfogok késni.
- Nagyon örültem, viszont nekem mennem kell, mert elfogok késni.
- Rendben. Legyen szép napod...
- Angelika. De csak Angi. És a te neved...?
- Charles.
- Akkor minden jót Charles. - intettem bár tudtam hogy ezt ő nem látja.
- Neked is Angi.
Amikor kiértem a főút melletti járdára már tudtam hogy elkések. A közeli kávézóban dolgozom. A főnököm sose rúd rám haragudni ezek miatt a késések miatt.... Sőt semmi miatt.... De bennem akkor is ott marad hogy elkéstem.
.
.
.
- Egész nap olyan szótlan vagy. - ölelt át hátulról a barátnőm és egyben munkatársam - Történt valami?
- Nem, csak... - fordultam felé - Éppen sétáltam be Peter szobájába és hát...
- A gyökér. Figyelj itt vagyok. Ha bármi van csak szólj. - símitotta meg a karom.
- Köszi Lara. - ölelem meg. A csengő megszólalt ami azt jelezte nekünk hogy egy újabb vendég érkezett. Elengedtük egymást majd vissza álltam a pult mögé. Lehajoltam össze szedni a kiborult tasakos cukrokat amiket véletlen levertem a kezemmel.
- Üdvözlöm. - adtam ki fájdalmas hangot amikor térdelve dobtam fel a pultra a műanyag dobozt - Mit adhatok? - poroltam le magam majd az illető szemébe néztem.
- Egy cappuccino lesz. - mosolygott rám. Furcsáltam viszont nagyon ismerős volt a hangja.
- Rendben. Elvitelre vagy...
- Itt fogyasztom. - vágott a szavamba - Bocsi.
- Semmiség. Akkor egy pár perc és visszük. Addig foglalj helyett hall kényelmes. - bólintott majd az egyik ablak melletti asztalhoz ment majd helyet foglalt.
- Szellemet láttál? - sétált mellém Lara üres tálcával.
- Egy cappuccino. - mondtam majd már készíteni is kezdte - Nem csak olyan ismerős volt a hangja a vevőnek. De biztos csak képzelődtem.
- Melyik vevőnek?
- Aki az ablak mellett ül.
- Hát elég helyes.
- Most muszály ezt?
- Újra a szinglik táborát erősíted. Szóval ez alap hogy csesztetlek ezzel.
- Én is szeretlek nem is tudom mennyire. - forgattam a szemem.
- Na vidd ki a szőke hercegnek. - adta a kezembe a tálcát rajta a kert itallal.
- Egy, nem szőke másrészt nem ez a munkám.
- Igen, de olyan cukin néz feléd így nem hagyhatom ki az alkalmat hogy pihenőt kérek. Pussz. - vette le e kötényét és a pultra dobva hátra ment. ENGEM NÉZ?
Kifújva a levegőt fordultam meg majd a srác felé vettem az irányt.
- Parancsoljon. - tettem le elé - mást esetleg?
- Nem, kö...
- Elnézést, Charles kérhetek egy aláírást? - jött oda egy fiatal hölgy.
- Természetesen. - írta alá a kinyitott magazint ahol az ő arca mosolygott vissza rám. Mi a franc?
- Köszönöm. A kisfiam nagyon fog neki örülni. Szia.
- Viszlát. - intett majd felém fordult - Nem, nem kérek mást. Köszönöm.
- Charles? - és akkor leesett. Azért volt ismerős a hangja és most hogy a név is stimmel biztos vagyok benne hogy ő jött nekem a parton.
- Ismerjük egymást? - nézett rám majd valószínű ő is kapcsolt mert eltátotta a száját - Angi?
.
.
.
És igen. Így ismertem meg azt az embert aki mostanra az életem jelenti. És nem mellesleg azt az embert aki felé sétálok az oltár felé. Szívem alatt a szerelmünk gyümölcsével. Csak ő ezt még nem tudja.