Hazugságok között -saiouma-

6. szeretlek

Tényleg ki mondtam, ösztén én kedvelem Kokichi-it. De azt, hogy hogyan szertem bele az még mindig e egy kérdés csak úgy megtörtént. Bár ez a póz amiben vagyunk kicsit se félre érthető.
-Igen. Ha ki akarsz dobni meg értem, ha meg utálsz azt is megértem.
-Mi? Nem! Soha nem tennék ilyett. Nem is utálak, nincs is rá okom meg hát tudod biszexuális vagyok, úgy, hogy pláne semmi okom nem lenne arra, hogy utáljalak.
-O-olyan gonosz vagy Shuichi, tudod, hogy szeretlek még se teszel ellene semmit. Nem gondoltam, hogy ilyennyire lányos küldöm van és ennyire ellenállhatatlan vagyok~
-Nem azért kedvelek mert lányos külsöd van.
Várjunk..én most tényleg kimondtam, hogy kedvelem? Az arcom újra felvett egy mégpirosabb árnyalatot bár Kokichi arca se volt jobb. Majd elkezdett a fejével felém közeledni. Most meg fog csókolni? Már éreztem az a számon a leheletét az arcomra rakta az egyik kézét és megtörtént. Vagy is majdnem azt a kis dolgot elnzük, hogy a szája helyett a keze volt a számon. Majd elhajolt és elmosolyodott.
-Na mi a baj Shuichi? Azt hitted, hogy tényleg megfoglak csókolni? Jaj szegénykém~
Mondta egy széles mosollyal. Öszintén tényleg azt hittem és örültem is volna neki. De ez most eléggé szarul esett, hogy idáig elment, nem tűnik nagy dolognak de eléggé rosszul esik.
-Mindnen amit mondtam hazugság volt é-
Nem tudta végig mondnai. Mert megcsokoltam, hogy miért vagy, hogy miért pont most nem tudom. Úgy érzem, hogy ezt meg kellett tennem. Olyan volt mint ha a hasamban hirtelen többszáz pillangó csapkodott volna egyszerre. Egy pillanatra megéreztem a kezeit a hátamon de gyorsan elhúzta a és eltolt magától és kifutott a szobából. És az ajtocsapodásbol is hallottam, hogy el ment. Egy pár percig csak magam elé néztem és nem tudtam mihez kezdjek. Soha többé nem fog hozzám szólni? Meg utált? Kinéztem az ablakon és láttam, hogy még mindig szakad az eső és Kokichi valahol kint lehet. Hirtelen feláltam és az ajtó felé vettem az irányt. Meg kell találnom, és beszélnem kell vele. De várjunk még is mit mondjak. Azt hiszi, hogy Kaede-ét szertem miközben én...őt szeretem.
Majd gyorsan felkaptam egy pulcsit felvettem és kapucnimat is felvettem majd a cipőmet felhuztam és elindultam megkeresni a szakadó esőben.
-Kokichi!
Egy három perc futás után ki fáradtam már, de az eső a egyre jobban eset. Majd észre vettem Kokichit az úton sétálni.
-Kokichi.
Mentem óda hozzá.
A ruhája teljesen átvolt ázva még cipő se volt rajta a haja most levololt lapulva és így látszott, hogy igazából milyen hosszú is. Majd rám nézett.
-Saihara? Mit keresel kint a szakadó esőben.
-Ezt ên inkább töled kérdezném, rajtad még cipő sincsen.
Néztem rá aggódva.
-Ja csak elfelejtettem felveni. Nem tudom minek jöttél utánam, lemegyek Rantaro-hoz.
Fordult meg és elindult.
-Várj!
Hirtelen megállt.
-Miért csókoltál meg?
-M-mert kedvelek. Nem Kaede-ét nem mást csak téged.
Mondtam elpirulva. Majd megfordult és rámnézet.
-Most hazudtál?
-Nem, soha nem hazudnék neked.
Raktam rá a vállára a kezemet.
-Menjünk vissza, meg fogsz fázni.
Néztem rá aggódva.
-Jó.
Majd menyasszony pózban felemeltem.
-H-hé! Tudok járni.
Nézett rám elpirulva.
-De nincsen rajtad cipő.
Mondtam én is elpirulva, majd elindultunk. Átkarolta a nyakamat és neki döntötötte a fejét a melkasomnak. Hamarosan haza értünk, felmentünk a szobámba és hoztam egy törülközőt és vittem neki ruhákat.
-Tudom nagyok rád de nem lehetsz a vizes ruháidban.
Majd átöltözött és elkezdtem megtörölni a haját. Kokichi egy eléggé érdekes ember, kiszámíthatatlan még is kedves. Senki nem gondolná róla valójában, hogy nem is olyan boldog amilyenek mutatja magát, a szüleiröl ne is beszéljünk. Valahogy az elmúlt egy hónapban jobban meg sikerült ismernem Kokichit mint az elmúlt években. De örülök neki, hogy sikerült be közelebb kerülnöm hozzá, de azt még a legvadabb álmaimban se gondoltam volna, hogy beleszerettek.
Majd mikor megtöröltem a haját felállt és így látszódott igazából, hogy milyen nagy is rá a ruha. A rövid nadrág neki pont jó méret mert nekem kicsi de soha nem jutottam el odáig, hogy kidobjam, a póló meg szinte teljesen eltakarja a nadrágot és az úja meg a könyökéig ér.
-Elég viccesen nézel ki így.
Mondtam mosolyogva. De valahogy még is aranyos.
-Nem tehetek róla, hogy egy zsíráf vagy és nagyok rám a ruháid.
Nyújtotta ki rám a nyelvét.
-Amit kint mondtál az tényleg igaz?
Nézett rám és most úgy éreztem, hogy az a két lila szem pár a lelkemig hatol.
-Igen, mondtam, hogy nem hazudnék neked.
-Hm~ Akkor bizonyosd be~
Mondta azzal a szokásos mosollyal, majd fogta magát és bele ült az ölembe de úgy, hogy egymással szemben legyünk. Mivel az ágy szélén ültem és nem akartam, hogy hátra essen ezért a derekahoz raktam a kezét. De kokichi nagyon is élvezte ezt az egész helyzetet.
-Kokichi én... Szeretlek, nem Kaede-ét ő nekem csak egy jó barát meg hát látszik Rantaro-on, hogy kedveli.
Egy ideig csak nézett majd újra mosolyra húzta a száját.
-Hiszik neked, amúgy is hittem neked csak hallani akartam, ahogy hangosan kimondod. Én is szeretlek Shumai~
Mondta mosolyogva. Rég hívott már így.
-Régota nem hívtalak már Shumai-nak úgy, hogy mostantól így foglak mindig hívni.
-Öhm...Akkor mi most.
Néztem rá egy kicsit félénken.
-Együtt vagyunk?
-Ha te is akarod, akkor igen együtt vagyunk.
-Akkor nem is zavar téged az a kis csók?
Kérdeztem.
-Dehogy zavar! Inkább örülnék ha többet árnál.
Bigyeszti le az ajkát és boci szemekkel néz rám.
Szépen lassan elkezdtem közlekedni az arcához de eléggé zavarba jöttem úgy, hogy nem ment az olyan gyorsan.
Kokichi mint ha megunta volna a szerencsétlenkedésemet gyorsan megcsókolt. De ez nem egy kis gyors csók volt, próbáltam úgy csinálni ahogy ő de eléggé szerencsétlen voltam. Mert hát ez a második csókom az elsőt is neki adtam de az ehez képest semmi se volt. Majd a levegő hiány miatt elváltunk.
-Olyan rosszul csókolsz, de valahogy még is jo~
Nézett rám lihegve meg egy széles mosollyal. Nem gondoltam volna, hogy pont egy fiú lessz az első párom. Azt tudtam már, hogy fiúk és lányok is felkeltik egyaránt az érdeklődésemet de azt soha sem gondoltam volna, hogy Kokici-vel fogok össze jönni.