Hazugságok között -saiouma-

12.Szülök

-Kokichi...?
Néztem az arcát, ő meg csak mosolyogva rám nézett.
-Szia Shuami.
Mondta egy széles mosollyal.
-Mi történt az arcodal?
Néztem rá, egy pár másodperc csönd lett majd megszólalt.
-Elestem a lépcsőn és be vertem a fejem.
Mondta, hiszek neki de egyszerre nem.
-Most hazudtál?
Kérdeztem, majd csak komolyan rám nézett. De mielőtt mondhatott volna bármit bejött a tanár.
-Jóregelt, mostmár mindenki üljön le kezdödik az óra.
Mondta. Ránéztem Rantarora aki ugyanolyan idegesen nézett, csak mint ha ő tudta volna mi történt. Kokichi meg hát ő nem mondott semmit. Nem igazán foglalkoztam most a tanárral, inkább azon agyaltam, hogy mi történhetett. Majd el jött a szünet és óda mentem Kokichiékhoz.
-Na mi van te kis hazudozó végre meg kaptad amit érdemelték a szüleidtől?!
Mondta nevetve Miu. Mindenki ide nézett és csönd lett.
-Hogy érted Miu? Te jó ég mi történt veled Kokichi?
Jött óda aggódva Kaede.
-Csak le estem a lépcsőn és be vertem a fejem, semmi különös nem történt.
-Ja persze.
Mondta Miu majd vissza ült a helyére.
-Fogd be te úndorító disznó!
-De ezt el kell látni mert jobban be dagadhat, Kirumi gyere ide légyszives!
Kiabált óda Kaede.
-Mi? Még is minek? Ez már tegnap történt.
-Nem baj ha nem csinálunk semmit akkor csak jobban fel fog dagdni és fájni fog de nagyon.
Egy kicsit Kirumi, hozzá ért, hogy megnézzem mennyire rossz a seb, Kokichi erre tettére fájdalmasan fel szisszent.
-Sajnálom Kedves, de ennyire fáj? Biztos, hogy a lépcsőn estél le? Láttam már egy csomó ilyet, ha van valami baj nyugodtan el mondhatod nekem.
Mondta Kirumi.
-Köszi Kirumi! De tényleg nincsen semmi.
Mondat mosolyogva. Nem értem Kokichit. Hogy tud mosolyogni igy állandóan még akkor is ha baj van. Inkább abba hagyom az aggodást, mert akkor másra nem is tudok majd gondolni. Aztán minden folytatódott tovább. Mint ha semmi sem történt volna úgy viselkedett. De inkább tényleg hagyom a fölösleges aggodásnak semmi értelme sincsen. Kokichi tök normálisan viselkedett úgy, hogy kezdtem el hinni amit mondott, hogy tényleg csak egy lépcsőröl esett le. Majd mikor már vége lett a tanitásnak, Kokichi óda jött hozzám.
-Nem baj ha ma nálad alszom? Bár tudom, hogy örülnél ha egy olyan csodás emberek kéne töltened a napodat mint én!
Mondta egy nagy mosollyal.
-Ja ja, persze. Gyere csak nyugodtan. Dee egy feltételel. El mondod majd mi történt, és az igazat akarom hallani.
Néztem rá egy kicsit komolyabban. Majd sóhajtott eggyet.
-Jó, de ezt nem mondod el majd senkinek ami majd köztünk él hangzik.
Majd elindultunk hozzánk. Mivel anya ma túl orázik így késő este jön haza nem is olyan rossz a társaság. Bár Kokichi társaságárol van szó, és ha ez nem túl kedvesnek hangzik de néha inkább lennék máshol mikor vele vagyok. Mondjuk egy országgal messzebb tőle. Ez jó ötlet amúgy.
Majd mikor haza értünk, és fel mentünk a szobámba szembe ültem Kokichivel és csak néztem.
-Tudom mit akarsz, nem kell így nézni.
Mondta egy sóhajáts között.
-Akkor hát hol is kezdjem, a szüleim eléggé uhm, hogy is mondjam...figyelm hiányosak. Ja pontosan azok! Ha egy fűszál nem áll úgy, ahogy nekik nem tetszik akkor egyből hosztiznek. Számukra ha nem én vagyok a tökéletes minta gyerek akkor egy szánalmas köpni való senki vagyok. De hát na minden szülönek valamiért kell dicsekedniük a gyerekükkel, de velem nincs mit dicsekedni. Úgy, hogy mikor apumat fel hívta a tanár adót egy pár pofont azt kész.
Mondta semleges hangon, mint ha csak fel olvasta volna.
-Egy pár pofon? Ököllel kell ahhoz ütni, hogy monokli legyen!
-Okés egy picit it fülentettem, na akkor kaphatók valami kaját mindjárt éhe-
Végig sem tudta mondani, mert oda hajoltam és szorosan meg öleltem.
-Most ugye nem sajnáltatni akarsz?
Kérdezte semleges hangon.
-Csak aggódok érted.
Mondtam majd szorosabban öleltem meg.
-Nem kell értem aggódnod.
Mondta majd vissza ölelt. Majd leültünk tévét nézni. Valamilyen akció filmet néztünk, nem is volt olyan rossz a film. Kokichi is így gondolta ezért egyikünk se unatkozott.
-Kokichi, miért jöttél át? Ne úgy ved mint ha zavarna csak kérdezem, megint elküldtek?
-Ja nem csak nem akartam haza menni.
Mondta mosolyogva.
-Ebből nem lessz baj?
Néztem rá.
-Engem nem érdekel.
-Azt látom.
Mondtam egy sóhajáts között.
-Éhes vagyok.
Mondta halkan.
-Csináljunk rántottát?
Néztem rá. Csillogó szemekkel nézett vissza rám. Ez egy igen.
-Akkor csinálok neked rántotátt, maradj itt addig.
-Megyek segíteni.
Mondta.
-Nem kell megoldom.
Majd kimentem. Körülbelül egy 10 perc múlva kész voltam, és bevittem neki ez ételt.
-Az aggódás átmenet figyelmeségbe?
Nézett rám egy nagy mosollyal.
-Csak azt szeretném ha jól éreznéd magad.
Ere a egy pillanatra meg szeppent Kokichi majd ismét elmosolyodott és szájon puszilt.
Majd oda adtam neki a kaját.
-Köszönöm.
Mondta mosolyogva. Majd elkezdte enni.
-Ez isteni!
Mondta csillogó szemmel.
-Annak örülök, hogy ízlik.
Mondtam majd folytattuk a filmet. Mikor megette lerakta a komodra a tányért és radöntötte a fejét a vállamra. Egy kicsit el pirultam de már megszoktam, hogy ha valamit ilyen dolgot hirtelen csinál. A film közben Kokichi el aludt és valahogy sikerült úgy lefektetnem az ágyba, hogy ne keljen fel. A film után én is mellé óda bújtam és átöleltem és engem is elnyomott az állom. Reggel mint mindig az ebresztőm idegesítő hangjára kelltem fel. Vagy is most nem csak én. Kokichi ásitozva nézett rám.
-Nincs kedvem menni.
Mondta, miközben bele temette a fejét a párnába.
-Csütörtök van, bird ki ezt a kettő napot. Meg tudod vasárnap lessz a születés napod és már meg is terveztem, hogy mit fogsz kapni csak légy türelmes.
-Mit? Mit? Mit?
Kérdezte csillogó szemmel.
-Most mondtam, hogy légy türelmes.
Mondtam, majd elkezdtünk öltözködni, majd elindultunk az iskolába. Útközben össze futottunk Kaedével és Miuval.
-Sziasztok.
Mondtam, miközben Kaede integetett félénk. Majd tovább indultunk, Kaedével jól el beszélgetünk miközben Miu meg Kokichi egymást szugerálták. Egészen az iskoláig csöndben voltak.
-Ne nézzél már ennyire te disznó.
Mondta Kokichi.
-Ki a disznó te csontkolekció? Nekem jó alakom van.
-Maximum jó nagy egod.
Mondta Kokichi, miközben kinyújtotta rá a nyelvét.
-Oké inkább menjünk.
Fogtam meg Kokichi kezét és elkezdtem arrébb húzni. Majd leültünk a helyünkre.
Valamiért eszembe jutott Kokichi születés napja és az is, hogy azt mondta ha 18 lessz a szülei kidobják. Most valahogy ezért rosszul érzem magamat. De valahogy még is azt akarom, hogy boldog legyen aznap, nem csak aznap hanem minden nap.