Hazugságok között -saiouma-

7.Még egy éjjel veled

Egy ideig még beszélgettünk, majd lefeküdtünk az ágyba aludni.
-Hé Shumai~
Fordultam felé az ágyban.
-Ne furdulj el.
Nézett rám "szomorúan". Majd bolintottam egyet, hogy nem fordítók neki hátát és majd egy hatalmas mosolyra húzta a száját. Majd közelebb bújt és megölelt, a fejét neki döntötte a melkasomnak.
-K-kokichi.
Néztem rá vörös fejjel.
-Olyan könnyen zavarba jössz~
Nézett rám mosolyogva. Majd újra csönd lett, és hamarosan már Kokichi el is aludt. Majd megöleltem ezzel egy kicsit közelebb húzva magamhoz. Majd hamarosan én is elaludtam. Reggel emikor felkeltem még közelebb voltunk egymáshoz. De most nem igazán zavart csak az, hogy ma iskolába kéne mennünk és 20 perc múlva kezdödik az óra.
-Kokichi, ébredj elkésünk a suliból.
Majd egy kicsit mocsorgot majd ásítozva rám nézett.
-Mm?
-Siess elfogunk késni.
Kezdtem el öltözködni. Majd hamarosan ő is elkezdett. Majd lementünk a konyhába, hogy gyorsan csinálhassak kettő szendvicset. Közben meg össze találkozunk anyával.
-Shuichi, hogy hogy még itthon vagy mindjárt 8;00 óra és elfo.. Oh hello Kokichi, megint itt aludtál?
Nézett már sokkal vidámaban.
-Hogy, hogy megint itt aludtál?
Nézett ránk még mindig mosolyogva.
-Már megint azt mondták, hogy ne legyek otthon.
Mondta Kokichi mosolyogva és megvakarta a tarkokját.
-Már megint? Remélem minden rendben volt.
Majd kész és lettem és megfogtam Kokichi kezét és húztam kifelé.
-Szis anya elmentünk!
-Viszlát~
Majd sütünk is már a suliba. Mikor a kapuhoz értünk már láttuk, hogy máshol már el is kezdödött az óra.
Majd gyorsan a termünkhöz siettünk.
-Oh hát ti is megérkeztettek. Még is hol voltatok? Már 5 perce megy az óra.
Nézett dühösen a tanár.
-sajnáljuk.
Mondtuk, majd leültünk a helyünkre.
-Hé Shuichi, még is miért késtél? Ugye Kokichi nem vitt bele semmi hülyeségbe?
Nézett rám Kaede.
-Nem nem, tudod tegnap nálunk aludt és este elfelejtettem felteni a telomat töltöre és reggelre remerült és nem szólt az ébresztő.
-Ja jó.
Fordult vissza a tanár felé. Majd azt éreztem mint ha valaki figyelne ezért magamellé néztem, jól gondoltam Kokichi volt az, mivel mellettem ült ezért simán oda hajolt.
-Hé Shumai, majd szünetben az udvaron találkozunk.
Mondta mosolyogva.
-He? Miért?
De erre már nem válaszolt. Úgy, hogy csak a csengetést vártam ami kis idő múlva meg is történt és láttam Kokichit kimeni az ajtón ezért gyorsan utána siettem.
-Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan utol érsz azt hittem, hogy még Kaede-vel beszélgetsz.
-Hagyuk Kaede-ét, inkább azt mond meg miért hívtál.
-Hmmm már nem is hivhatom el magammal a barátomat.
Emelte ki az utolsó szót.
-A lényegre térve apa a jó szokásához híven megint órán írt, hogy ma se menjek haza mert fontos emberek leszenk ott és nem kell az, hogy ott lábatlankodjak. Úgy, hogy megint nálatok fogok aludni.
Mondta még mindig mosolyogva.
-Jó, de egy feltétellel.
Néztem rá.
-Ohhh Shumai még csak tegnap jöttünk össze már is kérlél tölem valamit~
Nézett rám nagy szemekkel de az a kis szunyi mosoly még mindig látszott.
-Nem úgy, csak mesélj egy kicsit a szüleidről. Miért kell ennyit elmened otthonról.
Majd a mosoly eltünt az arcáról és komolyan rám nézett, ritka pillanatok egyike de tudom, hogy ilyenkor nem hazudik.
-Hát tudod anya és apa között nagyon zürös a kapcsolat, nem akadályozza meg őket az se ha megkell ütni a másikat. Ilyenek voltak mindig is előttem se fogják vissza magukat. Utálnak engem és ha betöltöm a 18 éves koromat kidobnak otthonról, bár ezt te is tudod. Most csak ennyit mondok a további infokért tenned kell~
-Nem akarsz majd nálunk lakni? Anya kedvel téged és elférünk ketten is a szobámban.
-Komolyan?
Nézett rám egy kicsit meglepődten.
-Ugy nézek ki mint aki viccel? Komolyan mondtam, meg amúgy is hová mennél. Meg hát akkor még is jobb lenne velem neked ha már járunk.
Pirultam el a végén.
-Hogy én milyen szerencsés vagyok!
Ugrott bele a nyakamba. Majd mosolyogva rámnézett. Aztán hallottuk a csengőt. Majd vissza mentünk a terembe és leültünk a helyünkre. Vártam már az nap véget nem azért mert már nincs több óránk hanem Kokichi ma is itt alszik. Valamiért ettől izgatot lettem vagy inkább izgultam? De mielőtt végre ki mehettünk volna Rantaro jött óda hozzánk.
-Shuichi, beszélhetnénk négy szemközt?
Kérdezte egy kisebb mosollyal.
-Persze.
Mondtam majd utána mentem.
-Hallottam, hogy Kokichi-vel össze jöttetek, garutulálok.
-Köszi.
-Meg még valami, ő a legjobb barátom és tudom, hogy te kedves vagy de ha még mered bántani annak nem lessz jó vége ezt most mondom.
Nézett rám már kevésbé barátságosan.
-Megértem, hogy aggodsz de ígérem, hogy nem fogom megbántani.
-Remélem is. Amúgy még sosem láttam olyan boldognak mint mikor elmondta, hogy jártok.
Mondta majd elment. Majd gyorsan óda siettem Kokichi-hoz és elindultunk haza. Egész úton az járt az eszemben amit Ranatro mondott, tényleg ennyire örülne annak, hogy mi most járunk? Én is örülök, de hogy azt mondta, hogy sosem látta meg ilyen boldognak az meglepett. Valolyon mióta szerezhet engem? Majd hamarosan haza értünk.
-Jó gyorsan haza értél, oh szia kokichi, ma is itt alszol?
Nézett ránk mosolyogva anya.
-Igen.
Mondta szintén ő is mosolyogva.
-Ha kell bármi csak szóljatok.
Mondta, majd felmntünk a szobámba.
Majd leültünk az ágyra és bekapcsoltam egy filmet és elkezdtük nézni, kb a film közepén megszólal.
-Lassan már itt otthonosabban érzem magam mint az igazi otthonomban.
Mondta majd a nekem dölt és a fejét ráhajtotta a vállamnak. Egy kicsit elpirultam de eléggé élveztem ezt a helyzetet, olyan megnyugtató volt.
-Hé Kokichi, te mióta szeretsz?
Kérdeztem.
-Miota is hmmm... Nem hazudok lassan egy éve.
-Olyan sok ideje? Hogy hogy nem szerettél ki belölem ennyi idő alatt?
Néztem rá egy kicsit meglepödve.
-Nem egyszer voltam már valakivel de te vagy az első ember akit szeretek. Na de elég a nyálas szavakból!
Nézett el oldalra de látszott rajta, hogy zavarban van. Ilyan sok ideje kedvel, és soha nem mondta el, de miért? Talán Kokichi nem is olyan kemény amilyenek mutatja magát, félt nekem elmondani, bár én is félnék valakinek elmondani, hogy szeretem.
-Unalmas ez a film.
Törte meg a csendet.
-Igazad van.
Tényleg nagyon unalmas volt.
-Akkor csináljunk valamit.
Nézett rám mosolygva.
-Mit?
-Nem tudom.
Mondja még mindig mosolyogva.
-Csókolj meg.
Szólat meg hirtelen.
-He?
Pirultam el.
-Jol hallottad szarul csókolsz de csak bele kell jönni majd én meg tanítalak.
Nézett rám egy nagy mosollyal.
-Erre egyáltalán meg lehet tanítani valakit?
-Igen igen, ne aggódj a csak csináld és élvezd, ez így egy kicsit perverzül hangzott de érted.
Húzott egy kicsit közelebb magához.
-Oké.
Majd ahogy ki mondtam egyböl meg csókolt, próbáltam utánozni több kevés sikerel. Majd elváltunk.
-Ez jobb volt mint a legutóbbi de még egy párat.
Majd újra megcsókolt de most már én is egy kicsit bátrabban csináltam. Ez nekem még fura, de jó.