Interjúk

Interjú az Ugorj! írójával

Dgi_Rebeka a tavaszi forduló LGBT kategóriájában ért el első helyezést Pál utcai fiúk fanfictionjével.

Mikor kezdtél el írni?

Tizenhárom-tizennégy éves koromban, tehát kilenc-tíz évvel ezelőtt, de tizenhét éves lehettem, amikor először publikáltam valamit, akkor még bloggeren. Arról a történetről soha többé nem vagyok hajlandó beszélni, rémes volt. Wattyra 2018-ban regisztráltam és nagyjából innentől kezdve tartom számon azt is, amikor elkezdtem vállalható minőségű történeteket írni.

Mit jelent számodra az írás?

Nehéz kérdés. Kilencedikben az egyik órámon a tanárnő mindenkinek kiadott egy témát, amiről írni kellett. Az enyém az volt, mi az írás. Valahol még most is megvan az a pár mondat, amit írtam róla, és emlékszem, a tanárnő egy mosolygós fejet és egy szívet rajzolt rá, mert tetszett neki. Valami olyasmit írtam, az írás önkifejezés, meg ilyen random klisék. Aztán valamikor tizedik-tizenegyedik környékén egy éjszaka, hajnali egy tájékán megfogalmazódott bennem, hogy oké, ez az írás, de nekem mit jelent? Hosszas fejtegetés után arra jutottam, hogy az írás nem jelent nekem valamit, hanem az írás én vagyok. Nem tudom, ennek így mennyi értelme van, de az biztos, hogy hiába írok mostanság kevesebbet, akkor sem tudom elképzelni, hogy valaha is abbahagyjam ezt a tevékenységet. Írói válságok jönnek-mennek, de az írás iránti szerelmem örök.

Saját történetekkel is dolgozol, vagy általában fanfiction témában írsz?

Régen szinte csak saját szereplőkkel dolgoztam, szerettem karaktereket alkotni, szerettem formázni őket, megismerni a múltjukat, elképzelni a jövőjüket, és imádtam képtelen helyzetekbe hozni őket. Aztán beszippantott a Pál utcai fiúk fandom, és azóta a saját karakteres történeteim, amiket egyszer jó lenne megírni, békésen – de kissé már türelmetlenül – várnak a sorukra. De az a hülye fandom csak nem enged...

Miért a Pál utcai fiúkra esett a választásod?

Az olvasott fanficek miatt. Sosem voltam az a személy, aki szeretett fanfictiont írni, mert féltem attól, hogy nem tudom visszaadni a karaktereket, nem tudom megfelelően formázni őket. Egyszer régen, egy olyan időszakban, amit jó lenne eltemetni, írtam valós személyekről is, de rájöttem, hogy ez nem az én műfajom, hiszen róluk semmit nem tudok, kényem-kedvem szerint változtathatom őket, hát akkor miért ne írhatnék saját karakterekről? Egyébként sem tartottam fairnek, hogy egy sztori erejéig megváltoztassam valakinek az életét (ettől függetlenül szívesen olvasok rpf-eket, csak nem írok ilyeneket). Aztán a BoWH-nak hála megismerkedtem két csodálatos PUF fanfictionnel, nevezetesen az Undergrunddal és a Ha elég, hát eléggel, és úgy szippantott be magának ez a világ, hogy észre sem vettem. Aztán megpróbáltam írni egy PUF ficet, és szentül meg voltam győződve arról, hogy többet nem írok, mert nem nekem való. A mostani énem röhög az akkorin.

Boka és Barabás lett a történet főszereplő párosa, ők lennének számodra a legkedvesebbek a Pál utcaiak közül?

Határozottan nem. Boka és Barabás csak azért főszereplők ebben a történetben, mert az egyik legkedvesebb barátom szétzúzta a Bolnay párost, ami engem olyan mélyen megérintett, hogy kellett egy boldog véget adnom Barabásnak... Emlékszem arra, amikor azt a százszavast olvastam, amiben Bolnay szét lett zúzva. Munkában voltam, nem voltam túl jó passzban és nyaggattam Esztit (wit131), hogy küldjön már egy százszavast, mert megőrülök. Elküldte azt, amiben szétszedte azt a párost, amit még egy PUF fanficben sem szedtek szét, nekem pedig minden bajom volt, órákig kattogtam rajta, és úgy döntöttem, ha már Kolnay boldog lehet Geréb oldalán, hadd kapjon Barabás is maga mellé egy olyan embert, akivel normális esetben képtelenség lenne összehozni. Ez a valaki Boka lett.

Egyébként a kedvenceim a Pál utcai fiúk közül Geréb és Boka. Szokásom szadizni mindkettőjüket, de ha más teszi ezt, vérig vagyok sértve, mert senki nem bánthatja a fiúkáimat – rajtam kívül. Gerébről egyébként órákig tudnék beszélni, nagyon sokat szoktam gondolkozni azon, miért nem szeretik őt az emberek, mi lehetett a motivációja, miért nem fejtette ki Molnár eléggé a rá vonatkozó dolgokat, de ettől most inkább megkímélek mindenkit. Amúgy van egy piros pólóm az elején a „Straight outta Pál utca" felirattal, a hátulján pedig azzal, hogy „Geréb™"... Azt hiszem, ez sok mindent elmond rólam és a Geréb iránti szeretetemről.

Milyen korosztálynak ajánlod a történetet?

Meg is van az első kérdés, amire nem tudok kisregénnyel válaszolni. Nem tudom. Mivel boncolgatja az öngyilkosság témakörét és elég szarkasztikusan áll a témához, mindenképpen azt mondanám, hogy tizennyolc felettieknek, de minimum olyanoknak, akik elég érettek ahhoz, hogy értsék a szarkazmust és még csak véletlenül sincsenek szuicid hajlamaik.

Honnan erednek az ötletek?

Az olvasóktól. Amióta fogadok novellakéréseket, azóta nincs olyan, hogy ne lenne ötlet. De néha csak úgy jön, nem tudom. A legnépszerűbb történetem, a Please don't touch me ötletét egy finn rockzenekar, a Shiraz Lane énekese, Hannes adta. Ő egy elég közvetlen srác, és amikor a covid előtt Shiraz Lane koncerten voltam, Hannes kijött a backstage-ből a koncert után, és megölelt, én meg csak pislogtam, hogy mi történik. Kiderült, hogy nála ez a szokás, mindenkit megölelget, és ez nagyon szimpatikus volt, de elgondolkoztam azon, hogy mi van, ha valaki nem szereti, ha megérintik. Így született meg Lauri, aki haptefóbiás (vagyis fél az érintésektől), a történet meg csak úgy jött Laurival együtt.

PUF ficek esetében néha elég csak egy dal, egy gondolat, egy pillanatnyi érzés, és máris elkezd körvonalazódni bennem egy ötlet. Szeretnék pl. bemutatni Gerében és Bokán keresztül egy toxikus kapcsolatot is, amit még a pszichológussal és a párterápiával sem tudnak megoldani, szóval szétmennek. De egyébként sok esetben motiválnak a Magyarországon zajló dolgok is, és akik ismerik a novelláimat, tudják, hogy előszeretettel keverek politikát is a történeteimbe. Sajnos most elég sok olyan dolog van, amiről tudnék írni, hála szeretett kormányunknak.

Miért emelted át a karaktereket a XXI. századba?

Mert béna vagyok és nem tudok az 1800-as évek végéről írni. Próbáltam, nem ment. Egyébként is van valami varázsa annak, hogy Boka János Facebookozik. Na meg annak is, hogy a huszonegyedik században ezek a srácok még mindig nem lógnak a neten a nap huszonnégy órájában, hanem igenis kimennek a grundra és ott ökörködnek. Meg nem is tudom, ha néhány fanficben Nemecsek Ernő életben marad – Molnár Ferenc akarata ellenére –, és meleggé változtatjuk azokat a srácokat, akik valószínűleg nem melegnek lettek írva, és ezáltal megforgatjuk Molnárt a sírjában, akkor már nem mindegy, hogy ezt a múltban vagy a jelenben tesszük?

Vannak jegyzeteid? Készítesz feljegyzéseket?

Nem, és nagyon utálom magam érte. Nem vagyok az a tervezős típus, ha pontról pontra megtervezek valamit, és utána megpróbálom megírni, nem érzem elég jónak és ez elveszi a motivációmat, szóval spontán írok, és átkozom magam érte, amikor valamit vissza kell olvasnom, hogy „na bakker, ez hogy is volt?"...