Interjú a Csillagpor és Sötétség Udvara írójával

83 6 0
                                    

Rowena430 ACOTAR fanfictionje a téli fordulónk fanfiction kategóriájának első helyezését zsebelte be. Az íróval viszonylag sok dologról beszélgettünk, szóba került például az is, hogy hogyan néz ki egy írókurzus Lackfi Jánossal.

A Wattpad profilodon lévő bemutatkozásodban viszonylag sok dolgot árulsz el azokról a dolgokról, amiket szeretsz, rengeteg sorozat van kiemelve, illetve a folyamatban lévő, befejezett, valamint előkészületben lévő történeteidet is szépen felsoroltad, többségüket kategória szerint. Ezeken a dolgokon kívül mi az, amit érdemes tudni rólad? Ki az író a történetek mögött?

Egy írni és olvasni szerető egyetemista, aki nagyban készül már a következő vizsgaidőszakra.

Eddig három-négy alkalommal neveztél a versenyünkre, és ez a második alkalom, hogy első helyezést értél el a kategóriádban. Milyen érzés két egymást követő fordulóban is elvinni az első helyezésért járó díjat?

Még szép, hogy szuper! Sok idő eltelt azóta, hogy először neveztem 2020 tavaszán, de ugyanúgy izgultam most is az eredményhirdetés miatt.

A legutóbbi interjúban említetted, hogy folytatni fogsz egy Lackfi János által vezetett írókurzust. Ez végül megtörtént? Milyen tapasztalatokkal lettél itt gazdagabb?

Igen, év elején kezdtem el nála a harmadik félévemet, és biztos, hogy ősszel is szeretnék csatlakozni. Össze sem tudnám hasonlítani az oda beküldött első szövegeimet, ég és föld a különbség. Nem csupán jobban megy a határidőre való dolgozás, de úgy érezem, hogy az íráskészségem is fejlődött és gyarapodott az írói eszköztáram is.

Hogyan működik egy ilyen kurzus?

Minden kedd este Lackfi János bejelentkezik élőben, válaszol pár beküldött kérdésre, majd felolvas egy szöveget (voltak novellák, regényrészletek, de versek is előfordultak már), amit elemez és bemutatja, hogy milyen eszközökkel dolgozott az író az adott szövegben, mire érdemes figyelni, mit lehet ebből tanulni. A hét végéig pedig tőlünk is hasonló stílusú szövegeket várnak megadott szószámban, amit két másik író véleményez. Elég vegyes a felhozatal Bodor Ádámtól kezdve Nick Hornbyig már minden volt.

A történeted egy fanfiction, az eredeti történet, Sarah J. Maas Tüskék és Rózsák udvara sorozata pedig nagyon bonyolult világgal rendelkezik. Nem féltél, amikor belevágtál a történetbe, hogy nem tudsz majd hű maradni az eredeti történethez?

De, természetesen, már az elejétől kezdve így érzek. Tudom, hogy nem minden esetben sikerül követnem az írónő által alkotott világ szabályait, történelmét, vagy akár a karakterei személyiségét, de próbálkozom megmaradni mellette.

Volt, amikor úgy érezted, hogy már túlságosan eltér egy tőle átvett karakter az általa megalkotottól?

Előfordult már. Ilyenkor vagy teljesen átírtam a jelenetet, vagy addig csiszolgattam a szereplőn, amíg elfogadható lett a hasonlóság.

Mi inspirált a történet megírására?

Nagyon szeretem a sorozatot, és tavaly mikor kiolvastam az utolsó addig megjelent részt, muszáj volt leülnöm írni valamit, ami kapcsolódik a világához, hogy ne kelljen egy ideig elengednem.

Végezetül pedig: Mit üzennél azoknak, akik most kezdenének bele a történeted olvasásába?

Hogy ha még nem olvasták az eredeti könyveket, akkor nem tudják, mit veszítenek!

InterjúkOnde histórias criam vida. Descubra agora