Interjúk

Interjú az Ego Sum Resurrectio et Vita írójával

Az Ego Sum Resurrectio et Vita egy elvont, sötét hangulatú történet, ami egész különös módon íródik, ugyanis a főbb szereplők naplóiba olvashatunk bele, az alapján ismerjük meg a történetet. Az íróval egy hosszú, részletes beszélgetésünk volt, melyben szót ejtettünk arról is, vajon miért éppen a legkimértebb karakterét kedvelik az emberek a legjobban, de a vámpírdivat témáját is érintettük. Ha kíváncsiak vagytok, mi mindenről beszélgettünk még, az alábbiakban megtudhatjátok!

Az elején, mielőtt rátérnénk a történetre, kezdjük egy kérdéssel, ami hozzád kapcsolódik. A Wattpad bemutatkozásodban két idézet található. Miért pont ezeket választottad? Úgy gondoltad, ezek írnak le téged a legjobban, vagy csak szereted őket?

Az első idézet, ami Bukowsitól van, az írja le legjobban az olvasás (és filmek) terén való érdeklődésemet. Amióta az eszemet tudom, antihős rajongó vagyok, mindig a Sötét Oldal vonzott és sosem álltam ellen. A valóságban azért nem ilyen sötét a helyzet, akiket, amiket a történetek világában kedvelek, nem biztos, hogy az életben szívesen találkoznék velük, ahogy a saját karaktereimmel sem feltétlenül. Illetve az írós énem végtelenül gonosz tud lenni, az életben nyilván nem ilyen vagyok – ez két teljesen különböző világ. A második idézet azonban már a valóságot tükrözi.

Érdekes, mennyire elkülönül az írós/olvasós, és a valóvilágbeli éned. Ha összefutnál az életben valakivel, aki olyasmi személyiségű, mint Raymund, vele össze tudnál barátkozni, vagy ő kapásból az az ember lenne, akire azt mondanád, hogy kösz, nem?

Ha a regény elején lévő Raymundról beszélünk, a magának való, folyamatosan elégedetlenkedő, valahol sznob úrifiú valószínűleg nem volna a legkedvencebb ismerősöm – szerintem kerülném.:D A későbbiekben, amikor már rendszeresen eljár az éjszakába szórakozni, mulatni, akkor valószínűleg megtalálnánk a közös hangot. Aztán a kicsapongós időszakot követ egy harmadik, amelyről nem tudnék spoilermentesen beszélni, mit is jelent, de azt talán elmondhatom, hogy akkor megint nem találkoznék vele szívesen. A miért kifejtése megintcsak spoiler lenne.

Raymund eléggé összetett karakternek tűnik. Bátran kijelenthetjük, hogy nagyon megkedveltük őt a gúnyos, nyers stílusa ellenére is, vagy talán épp azért. Neked van kedvenced a saját karaktereid közül?

Raymund egy külön állatfaj, már bocsánat.:D Alapvetően a nem kedvelhető karakterek közé tartozik: nagyképű, arrogáns, elégedetlenkedő, már-már hisztis, durván bánik a környezetében élő emberekkel – de általában meg szokták kedvelni idővel valamiért, ahogy halad előre a történet, de azt fontos megemlítenem, hogy a regény elején megismert Raymund elég nagy paradigmaváltásokon fog átesni, az első ilyen változás, az még mondható valahol pozitívnak (persze a szó szoros értelmében egyáltalán nem az), a második váltás már aligha. És természetesen van kedvenc karakterem. Raymund az első számú, de Amelián kívül mindegyik naplózó karakteremet nagyon szeretem. Bár, a vége felé már Amelia karakterével is sikerült megbarátkoznom.

Azt szokták mondani, hogy az emberek, különösen a nők szokták kedvelni a "rosszfiúkat" (és ezt most nem a szó degradáló értelmében használjuk), mert a lelkük mélyén azért vonzza őket a nagymotoron ülő, bőrdzsekis rosszfiú. Talán ez lehet Raymund megkedvelésének az oka is.
Nem sokszor találkoztunk olyan íróval, aki ne kedvelné valamelyik karakterét. Ameliát szándékosan alkottad úgy, hogy te magad se kedveld, vagy csak így alakult?

Most elárulok egy titkot: Raymund egy tulajdonképpeni alteregóm. Nem hiszek az asztrológiában, de Ikrek csillagjegyű révén azt szoktam mondani, hogy ő az én sötét, gonosz Ikrem. Ő kimondja és megcselekszi, megtestesíti mindazt, ami az embernek legfeljebb csak gondolati szinten fordul meg a fejében, de még ezen a szinten is gyakran elnyomja. Ez volt Raymund az elején, ezért szerettem őt nagyon. Aztán kinőtte magát ebből a szerepből, és saját karrierbe kezdett.:D Amelia... Hát, Amelia egy kisebb ellenlábasa Raymundnak, aki egy apróbbnak tekinthető konfliktus által beindítja a láncreakciót. Őt szándékosan olyanra alkottam, aki szöges ellentétem, és Raymundnak is. Amiért azonban nem szerettem ezt a hölgyet, annak az az oka, hogy annyira ellentétes és idegen volt tőlem, hogy nagyon nehéz volt vele azonosulnom, alig tudtam belehelyezkedni a személyiségébe, így nehéz volt írni is a naplójegyzeteit, mert valahol kívülről kellett megfigyelnem, nem tudtam ő lenni.