Interjúk

Interjú az Undergrund írójával

Emlékszel az első történetedre? Miről szólt?

A legelső regényemet tizenkét évesen kezdtem írni, rémesen nyálas, romantikus történet volt a legponyvább fajtából (szerepelt benne két árva kisgyerek főhős, egy eljegyzés, meghalt nevelőszülők, nevelőnősködés). Munkacíme Árva Szívek, kézzel írtam, három füzet lett tele, még az internet előtti korban készült. Azóta sem olvastam el, de őrzöm. Sosem fejeztem be.

Volt valami konkrét inspirációja ennek a munkádnak?

Készen kaptam a plotot. Vagyis egy írós barátomnak mondtam, hogy úgy írnék próbaként egy Boka/Nemecsek történetet, mert ezelőtt velük sosem mertem, és újra elolvastam a könyvet és éreztem köztük a szikrát. Ráadásul az írós barátomnak közelgett a születésnapja, gondoltam meglepem vele. Azt mondta, szeretne egy Titkosügynök AU-t, ahol Boka betanítja Nemecseket. Elkezdtem, és ez lett belőle.

Miért pont ebben a zsánerben alkotsz?

Mert érdekel a szerelem, leginkább a születése, a kibontakozása, a növekedése, néha az elvesztése vagy újra megtalálása. Ehhez a romantikus zsáner illik. Valamint ismerem a saját erősségeimet, sokkal jobb vagyok kétszereplős jelenetek írásában, mint a többszereplősökében, és ezt is jól tudom kamatoztatni a zsáneremben. Hogy miért pont LMBTQ+ témáról írok? Mert szeretném közelebb hozni az emberekhez, szeretnék beszélni róla és a jövőben minél több betűjét érinteni a történeteim során.

Hogyan szoktál időt találni az írásra?

Nehezen. Törekszem arra, hogy minden nap írjak. Ez néha nem sikerül, akkor viszont bétázom, olvasok, az éppen írt történethez kapcsolódó zenét hallgatok, inspirációs képeket keresek vagy szerkesztek. Tehát az a célom, hogy ne távolodjam el nagyon a történettől. Egyébként pedig akkor írok, ha tudok, néha a fürdőkádban húsz perc alatt, ha éppen akkor nem zavar meg senki.

Mi a főbb motivációd?

Írnom kell, mert felgyűlnek bennem a szavak. És kényszeresen meg kell mutatnom másoknak, mert véleményekre szomjazom, ha azok nincsenek, ellaposodik az írói kedvem. Előfordult már, hogy pár komment annyira feldobott, hogy egy ültő helyemben megírtam egy háromezer szavas fejezetet. Úgyhogy legjobban az olvasói visszajelzések motiválnak.

Az írás melyik részét szereted leginkább?

Felfedező író vagyok, tehát nem írok vázlatot, nem készítek jelenetlistát, nem dolgozom ki, hogy a karakterek kedvenc színe a piros vagy a sötétkék-e. Én csak írok. Általában fogalmam sincsen, hogy mi fog történni a jelenet végére a karakterekkel, azt meg, hogy a történet legvége mi lesz, még ködösen sem látom. Ha tudnám, hová tartana a történet, előre eltervezném, mi fog történni, akkor elveszne az írás varázsa is. Tehát nekem ez a legkedvencebb részem, ez a felfedezés, ez a játék, a közös út, amiben megismerem a karaktereket, és hagyom elengedni a kezüket, hogy csinálják azt, amit szeretnének.

Mi volt a legjobb tanács, amit valaha kaptál az írással kapcsolatban?

Írj!Ennyi. Csak ülj le és gyakorolj. Nem baj, ha rossz, nem baj, ha félre csúszik a történetszál, ha nem áll össze a dramaturgia, ha nem szimpatikus a főhős, ha tele van plothole-okkal. Csak ülj le és állj neki! Nem kell az ihletre várni, csak csináld. Mert minden leírt szó gyakorlás és minden egyes szót kijavíthatsz később.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Szeretnék mindennap írni, hozzászokni a rendszerességhez. Ha az Undergrundot befejezem, szeretnék belekezdeni egy új, saját szereplős regénybe. Novellákat is szeretnék írni, mert azt hiszem, ebben sokkal erősebb vagyok, mint regényben. Idén ötvenkét novellát terveztem írni, heti egyet, de belebuktam. Talán megpróbálom jövőre is. És ami biztos: írok.

---

A győztes történetet Abigel_Szello profilján olvashatjátok.