Interjúk

Interjú a Rémcirkusz írójával

Mit kell tudnia rólad az olvasóknak?

Nagyrészt semmit. Általában nagyon kevés információt osztok meg a polgári életemről, sok ismerősöm még az eredeti nevem sem tudja, hiszen a mindennapokban is Patkányként futok. Emiatt is eshetett meg az, hogy páran – akikkel nem futottunk össze még az utcán – egy harmincéves nőnek, vagy egy negyvenes, kiégett faszinak gondoltak, holott egy huszonegy éves, időn és téren kívül eső jelenség vagyok.

Általában azt szoktam felsorolni, hogy tizennégy éve alkotok, ebből hét-nyolc éve kezdődött az a szakasz, ahol tudatosan kezdtem el tanulni. Szeretem a rumot. Ötletem sincs, igazából, mit mondhatnék még.

Azt vallom, hogy az alkotó sosem lesz olyan érdekes, mint az, amit csinál, és ez így van jól.

Volt valami konkrét inspirációja ennek a munkádnak?

Úgy éreztem, itt az idő leszámolni a démonaimmal. A Rémcirkusz valahol ennek a lenyomata. Egyfajta köszönőlevél azoknak, akik végig segítettek, hogy talpon maradjak. Konkrétabb inspiráció nem is jut eszembe. Azt sem tudom, ez a zsáner egyáltalán kelendő-e Magyarországon, ha igen, akkor nem olvastam.

Emlékszel az első történetedre? Mikor írtad és miről szólt?

Nah, ez vicces lesz...

A nemhivatalosan első történetem hétévesen kezdtem el, és a Dídzsé és a titokzatos gonosz címre hallgatott. Emlékszem, valamiért nindzsák voltak benne, DJ-k nem, azt sem tudtam mi az, szerintem névnek gondoltam. Mindenki lövöldözött, nem volt vér, és egy huszonnégy oldalas énekfüzetet teleírtam vele.

A hivatalosan és elismerten első regényem egy Warhammer fanfictionnek indult, és lassanként grimdarkká alakult. Ebbe tizenhárom-tizennégy évesen kezdtem bele. A terv a mai napig megvan, csak kibővült meleg patkányemberekkel, és egy démonnal, aki valójában egy New Yorkban élő, indiai taxisofőr. Élvezetes lesz újraírni a tinédzserkori hülyeségeimet.

Mit üzennél elöljáróban azoknak, akik most kezdenek bele a Rémcirkusz olvasásába?

Egyetek meg két tábla csokoládét, húzzátok ki a sötétítőfüggönyt, és kössetek be vénásan némi dopamint. Sötét lesz, kényelmetlen és rázós. Pont, mint egy éjszaka a Nyugatiban. Csak remélhetőleg itt nem rabolnak ki közben.

Miért pont ebben a zsánerben alkotsz?

Jó kérdés. Mármint az jó kérdés, hogy ez milyen zsáner. Ugye én nem úgy ülök le általában írni, hogy ez most fantasy lesz, romantikus, weird fiction, western vagy bizarro, hanem van egy történetem, amit el szeretnék mesélni. A Rémcirkusz ráadásképpen még csak nem is konzisztens kisregénynek készült, hanem különálló novellák összességének. Egy része standard horror felpörgetve, egy másik weird fiction vagy posztapokaliptikus, és még cyberpunk is lesz az utolsó fejezetben.

Az egyetlen, ami viszonylag stabil ebben az egészben, az a sötét atmoszféra. Rengeteg horrort és egyebet olvastam kölyökfejjel, egy darabig King volt számomra az etalon, és testhezállónak is éreztem ezt a fajta nyomottságot. Szóval talán ez.

Mi a főbb motivációd?

Anarchista kultúrforradalmat szítani az írásaimmal, azután pedig ingyenessé tenni a sört és az örök életet.

Említetted, hogy a húgod is ír, ráadásul harmadik helyezést ért el a fanfiction kategóriában. Szoktatok segíteni egymásnak az ötletelésben, vagy átnézitek egymás történeteit?

Igen, én rendszeresen bétázom őt, ő pedig mindig átolvassa a fejezeteim, novelláim végső verzióit, hogy nem-e csúsztak el valahol, ilyesmi. Szépen kooperálunk, mondhatni, még annak ellenére is, hogy zsánerek, hangulat, miegymás terén nagyon eltérnek az írásaink.

A húgodon kívül tudja valamelyik ismerősöd, hogy írsz? Mi a véleményük róla?

A legtöbb ismerősöm szintén alkot. Sokukkal együtt is dolgozunk, ahogyan a húgommal, illetve Discord voice chaten néha csapatunk billentyűverős ASMR-okat furcsa, ambient zenére, hogyha esetleg többen írnánk.

Természetesen akadtak emberek, akik kifogásolták ezt az egészet, velük egyszerűen megszakítottam a kapcsolatot. Nem azt mondom, hogy a jó barátok és ismerősök mindenben támogatnak, mert az ember csinál idiótaságokat az életében, és jó, ha ilyenkor visszafogják. De senki se próbáljon meg visszatartani senkit az önkifejezésben.

Mi a legjobb tanács, amit íróként kaptál?

Ez obszcén lesz, de még régebben egy bétám közölte, hogy akkor a legegyszerűbb fejlődni, hogyha leteszem a picsámat, és írok. Igaza volt. Lehet tanulni, kell is tanulni, ám akkor válik el, mennyit is ér, hogyha képesek vagyunk gyakorlatban alkalmazni.

A másik pedig az, hogy hagyjam hátra a megfelelési kényszerem az olvasók felé, és csináljam azt, amit szeretek. Másképp mű lesz. Ehhez azóta is tartom magam.

Ha választhatnál, hogy melyik nagy íróval ülsz be egy kávézóba, ki lenne az és miért?

Stephenie Meyerrel, és írástechnikát tanítanék neki, illetve etikát. Elrabolnám, bezárnám a pincénkbe, és csak akkor kapna enni, ha megtanul rendesen karaktert alkotni, és nem próbálja befolyásolni az olvasótáborát.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Tervben van három regény, öt kisregény és egy novellaciklus. Mind egy univerzumban a Rémcirkusszal. A zsánerek különbözni fognak, de szeretném összekötni a műveimet úgy, ahogy King tette azt a Setét torony sorozattal.

Igen, szeretem, ha fáj, honnan tudtátok?

És végül a legfontosabb kérdés: drogozol?

Igen, ma is bevettem reggel egy adag Flector port, mert fáj a torkom. Ez a művészélet mindenkit a narkomániába taszít... 

---

The_Cursed_Rat történetét a profilján olvashatjátok.^^