A Karasunoval [BEFEJEZETT]

Pont ez hiányzott...

Szuper érzés reggel arra kelni hogy Noya mellkasán fekszek. Amikor felébredtem ő még aludt úgyhogy én csak ott feküdtem és a hajával játszottam. Nem sokkal később ő is felkelt és együtt lementünk reggelizni.

Lent már ott ült a tesóm és a reggeliét ette.
-Jó reggelt Suga- köszönt Noya.
-Jó reggelt- mosolyog ránk a bátyám- nektek is csináltam mutatott a pulton lévő két tányérra.
-Köszi- öleltem át háulról a bátyám.
Leültünk enni így hárman reggeloztünk, de nem sokáig mert Koshi hamarabb végzett. Elmosogadta a tányérját majd felment a szobájába. Lassan mi is végeztünk úgyhogy neki áltunk mosogatni.
-Mit szeretnél ma csinálni?- néz rám amikor végeztünk.
-Nem tudom- kicsit közelebb megyek hozzá mire ő át ölel.
-Elmehetnénk valamerre- veti fel az ötletet.
-Randizzunk?- kérdem izgatottan, még nem nagyon tudtunk randizni a betegségem miatt.
-Persze hogy randi, mi más?- nevet ki.
Én csak a nyakába ugrok pusszikkal lepem el az arcát, mire ő csak nevetve öleli a derekam. Amikor már úgy voltam vele hogy elég ennyi puszi a száját néztem, olyan hívogató voltak. Úgy látszik Noya észre vette hogy az ajkait bámulom mert rögtön az enyéimre tapasztotta őket. Levegő hiány miatt elváltunk, én pedig a nyakába fúrom a fejem.

Úgy döntöttünk hogy moziba megyünk. Oda fele menet mindenféléről beszélgettünk, a suliról de föleg a röpiről és a bajnokságról. Amikor oda értünk be álltunk a sorba hogy meg vegyük a jegyeket egy mindkettönk számára szimpatikus filmre.

Már majdnem mi vagyunk soron amikor én elkezdek szédülni, nem akarok összeesni ezért Noyának dőlök.
-jól vagy?- néz rám aggódva, mire én csak megrázom a fejem- mi a baj?
-Szédülök- már alig állok a lábamon ezért karjaimat a nyaka köré fonva kapaszkodok.
-Gyere halaszuk el a mozit- fel vett és egy padhoz vitt- kérsz vizet?
Nem volt valami sok erőm úgyhogy csak bólogatok.
-Egy pillanat és jövök hozok neked- nem sokkal azután hogy elszaladt az egyik élelmiszer üzlet felé elsötétült a kép.

Nem tudom meddig voltam ki ütve, amikor magamhoz tértem egy ismerős szobában találtam magam, a korházi szobám volt. Az ágyam mellett az aggódó pasim, bátyám és anyám állt. Az arcukon látszott hogy nagy a baj.
-Kicsim, ébren vagy?- jön közelebb az anyám amikor észre vette hogy felkeltem.
-Jobban vagy?- jön oda Koshi is.
-Mi történt?- kelnék fel de természetesen nem hagyják.
-Elájultál ezért bekellett hozni a kórházba- magyarázza anya- amíg aludtál megvizsgáltak és- itt megcsuklott a hangja egy kicsit-és semmi jó hirrel sem tudtak szolgálni...
-Rosszabbodott az állapotod- fejezi be a tesóm.
Érzem ahogy könnyek folynak le az arcomon, ezt akartam legkevésbé hallani. Az anyám és a bátyám szorosan átölel de Noya még minig csak aggódva néz, kissebb sokk lehetett neki amikor megtudta.

Nem sokkal később megjött a doktornő.
-Kérem jöjjenek le rendezni a papirokat- szólt a tesómnak és az anyámnak, akik ki is mentek vele.
Így már Noya is oda fért hozzám.
-Noya...- mondom a nevét még mindig sírva- nem akarok meghalni, veled akarok maradni.
-Ne agódj nem lesz semmi baj- ölel át sorosan, a hangján hallom hogy ő is sír- túl éled és velem maradsz, együtt növünk fel és majd megkérem a kezed, össze házasodunk és gyerekeink lesznek, csak ne félj.
Erre csak mégjobban rá kezdtem a sírásra, akartam hogy ez történjen de nem tudtam hinni benne.
-Szeretlek Noya.
-Én is szeretlek istennőm- tol el magától hogy megcsókolhasson.
-Igérd meg hogy ha nem is lehetek ott, megnyeritek a bajnokságot- suttogom miután levegő hiány miatt elváltunk.
-Ne mond ezt, ott leszel, ott fogsz szurkolni a lelátón nekem és Sugának- ellenkezik.
-Csak igérd meg- nézek rá még mindig könnyes szemekkel- kérlek.
-Igérem- mondja szomorúan.

Mivel Alice meggyógyult úgyhogy ma haza ment, egydül leszek egész nap ki tudja meddig. Anyáék maradnának velem de muszály dolgozniuk hogy fizetni tudják a számlákat.

Nem sokkal később a doktornő és anyáék vissza jöttek. Az orvos tájékoztatott a jelenlegi állapotomról, a leukémia már az agyamat is megtámadta, így még több kezelésre van szükség.