A Karasunoval [BEFEJEZETT]

pedig már minden jó volt...

Amikor haza értünk még volt fél óra az edzés végéig úgyhogy felmentem pakolni. Elővettem a sporttáskám majd raktam bele ruhákot (igen Noya polóját is), tusfűdőt sampont és ami legfontosabb a táblámról fényképeket. Elraktam a  fejhallgatőm és a töltőm hogy ne unatkozzak egyedül. Amikor mindennel kész voltam elgondolkoztam. Mivan ha nem élem túl? Nem mehetek meccsekre a Karasunoval?

A gondolkodásom egy kopogás szakítja meg.
-Gyere- szólok ki.
-Jól vagy?- jönn be Noya. Fel pattantam az ágyról és oda rohantam hozzá. Megráztam a fejem. Nem vagyok jól.
-Elutazol?- szúrta ki az a táskat az ágyamon.
-Nem egészen- kezdek bele- de egy darabig nem leszek itthon....
-Ezt nem értem- néz rám értetlenül.
Megint elkezd folyni a könnyem már a gondolat is fáj hogy nem mehetek edzésre.
-Én....-dadogtam- nem tudom hogy mondjam el.
-Csak mond, bármi is az én itt vagyok- szorítja meg a kezem.
-Be kell mennem a korházba, leukémiám van- adom meg a fájdalmas választ el csukott szemmel.
Nem hallok semmi reakciot ezért szépen lassan kinyitom a szemem. Arcán ijedtség tükröződött, a könnyei lassan folytak le az arcán.
-Ne agódj, legyőzöm a betegséget és vissza jövök hozzád- törlöm le a könnyeit.
-Minden nap látogatni foglak- ölel szorosan magához. Vissza öleltem, nem akarok a korházba menni, vele akarok maradni.
-Meddig leszel?
-Nem tudom.
Leültünk az ágyra és csak élveztük az együtt töltött időt.
Kopogást hallok.
-Emma, indulnunk kell- hallom hogy Koshi most nincs a szokásos jó kedvében, őt is megviselte ez az egész.
-Persze, megyek- indultam a táskámért.
-Majd én hozom- ért oda előbb a pasim.

Hárman indultunk el a korház felé. A korház előtt szembe fordultam Noyával.
-Holnap látogass meg, rendben?- néztem szomorúan a szemébe.
-Első dolgom lesz suli után- simítja végig az arcom majd magához húz és hosszasan megcsókol. És elmegy. Lassan, szomorúan de elmegy. Elindultunk egyenesen a 4.emeleten lévő irodához. Be kopogtam.
-Szabad-hallom az ismerős hangot.
-Jó estét- köszönünk mindketten.
-Mehetünk rögtön a szobájába- jelezte hogy nem kell leülnünk.
A folyosó végén egy két ágyas szobába lettem vezetve. Az egyiken egy velem egyidős lány nyomkodta a telefonját.
-Szia Alice, már mondtam hogy ma este jönn a szoba társad- szól a lányhoz- ő itt Emma, szintén leukémiás, Emma ő itt Alice.
Alicet már biztos kezelték egy ideje hisz ő már kopasz volt. Kedvesen mosolygott felé.
-Szia Emma-köszönt.
-Szia Alice- köszöntem vissza.
-Először 2 hétre tartunk bent aztán egy hétig haza mehetsz- tájékoztat.
-2 hét múlva a csapattal elutazunk tokioba egy edző meccsre arra eljöhet?- kérdi a bátyám- reggel megyünk estére itthon vagyunk.
-az még az akori állapotától függ, de valószinű hogy mehet ha mindig ott van mellette valaki.
-rendben akor én megyek- ölel meg. És ki is megy a doktornővel együtt.

-Ő a pasid?- kérdi Alice.
-Dehogy, ő a bátyám.- nevettem
-Hmm..... akor az enyém lehet?- csillan fel a szeme.
-Felőlem- adok egy kis reményt amit persze rögtön el is veszek- de a pasijának lehet lesz egykét szava.
Ez lehet kicsit gonosz volt de megérte az arcát látni.
-Ez mekkora pofára esés- nevet most már ő is. De jó legalább nem homofób.
-Egyépként téged mióta kezelnek?- kérdeztem.
-3 hónapja, múlt héten jöttem vissza, egyépként ha érdekel a hajhullás már az első héten elkezdődik mire haza mész már jobb ha van parókád- kaptam tanácsot.
Csak bólintottam.
-A tesód valami edző meccsről beszélt, sportoló?
-Röpi játékos, én vagyok a csapat egyik menedzsere.
-Tényleg?- csillant fel a szeme- imádom a röpit.
-Képzeld a bátyám feladó, a pasim meg libero, a legjobb.- elővettem a telefonom év elején csináltunk egy képet a csapatról.
-Ő itt Daichi, a csapat kapitány, ő a bátyám pasija- kezdtem el be mutatni a csapatot- ő Asahi az ászunk, ne tévésszen meg az hogy ilyen hatalmas, igazából nagyon aranyos és kedves...-Sorra be mutattam mindenkit ő meg csak érdeklődve hallgatott.- és végül Yachi, ő nincs a képen, ő a 3. menedzser nagyon aranyos és félénk.
-szivesen megismerném őket- mondta amikor be fejeztem.
-meg fogod mindegyikőjükkel nagyon jóba vagyok biztos jönnek majd látogatóba. Hozzád szoktak jönni látogatók?
-Anya szokott jönni munka után 1-2 órára de nem szokott jönni senki.
-Ohh...- nem tudtam mást mondani erre.
-De nem baj, jó el vagyok egyedűl is- mosolyog rám.
-Miket szoktál itt csinálni?- kerdem hátha lesz valami ami el nyeri a tetszésem.
-Animéket nézek, olvasok és zenét hallgatok.
-Mit szoktál hallgatni?
-Föleg kpopot de úgy kb mindent, és te?
-Én magyar rockot, ha akarod majd mutatok párat.
-oké, miket hoztál? Gondolom csak van valami ötleted hogy ne unatkozz.
-Hát tulajdon képpen a terv animézés volt meg zene hallgatás- vakarom meg a tarkóm.

Ekkor a nővér jött be.
-Sziasztok lányok- köszönt kedvesen, mi pedig vissza köszöntünk.
-Gyere ide Emma, már most el kell kezdenünk a kemoterápiát, infúzión keresztül adagoljuk a gyógyszert folyamatosan- magyarázza hogy most mit csinál.
-Most viszont már aludjatok, jó éjt- indult ki a szobából.
-Jó éjt- mondtuk mi is majd feleküdtünk aludni.