A Karasunoval [BEFEJEZETT]

Vége

2 hete derült ki hogy romlott az állapotom azóta rengeteg kezelésem volt, délutánonként jöttek látogatóba a srácok, Alice és Aurora. A fiúk rengeteget edzenek, Alice egyre jobban néz ki de a haja még nem kezdett el ki nőni. Aurora összejött a lánnyal akiről korábban mesélt. Mutatott pár képet, nagyon aranyosak együtt.

Péntek délután van és épp be jött a már jól ismert orvosom. Látszott rajta hogy nem jó hirekkel jön.
-Nem is tudom hol kezdjem....-vakarja meg a tarkóját- a tested nem reagál a kezelésekre, max egy heted lehet hátra.
-És az utolsó hetemet itt töltöm vagy haza mehetek?- kérdem a sírás határán állva.
-Már úgyse tudunk tenni érted semmit úgyhogy a legjobb ha ezt a kis időt a szeretteiddel töltöd- kis csend után ő szólalt meg újra- be küldöm hozzád a látogatóidat.
Ki is ment majd nem sokkal később be jött a csapat mindenki itt volt, még az edző is. Alig tudtam vissza tartani a könnyeimet.
-Jól vagy?- kérdi a bátyám.
Megfogtam a párnám és belenyomtam az arcom, nem tudtam válaszólni csak sírtam. Kedvenc liberom oda siet hozzám.
-Mi történt?- veszi el a párnám majd szorosan átölel.
-Az elöbb volt itt Dr. Izumi- szipgom- azt mondta hogy nem reagálok a kezelésekre, nem fogok meggyógulni.- kezdek bele újra a keserves sírásba.
A hallottakra minenki lesokkolódott, mindenki ijedten nézett, néhányan még sírtak is de mindenki közül Koshi kezdett a legkeservesebb sírásba. Eddig bírt erősnek mutatkozni. Úgy ölelt mint még soha, szorosan magához húzva sírt velem.
-Mért?- kérdi a tesóm alig halhatóan- Mért az én egyetlen kis hugom? Szeretlek Emma nem akarlak elveszíteni.
-Én is szeretlek Koshi- szipogom- azt mondta haza megetek, az utolsó hetemet a szeretteim körében töltsem.
-Megyek elintézem a papírokat- megy ki a bátyám.

A többiek még mindig a sokk hatása alatt vannak, soha nem láttam még őket ilyrn szomorúnak. Legszivesebben oda mentem volna hozzájuk és mindet megöleltem volna de túl rosszul éreztem magam, ahoz se lett volna erőm hogy felálljak. Kiyoko mintha csak olvasott volna a fejemben, megölelt, majd Yachi és mindenki más is. Egy hatalmas csoportos ölelés. Időközben vissza jött Koshi és ő is csatlakozott.
-Hiányzni fogtok- suttogom alig halhatóan.

Koshi össze pakolta a cuccomat a többiek pedig meséltek minden féléről hogy eltereljék a gondolataimat. Nagyon kedvesek, imádom őket. Amikor a bátyám kész lett elidultunk. Koshi hozta a táskám, engem pedig Noya. Miután kiléptünk a kórházból elköszöntünk mindenkitől és háman indultunk haza.

Otthon Noya egyenesen az ágyamba vitt majd adott egy csókot és az ajtó felé indult.
-Várj- szólok utánna mire szomorúan hátra néz- maradj, kérlek.- nézek rá kis kutya szemekkel.
Nem szól semmit csak vissza jön, mire én mosolygok.
-Maradj velem erre a pár napra- nézek rá reménykedve.
-Megigértem hogy örökre veled maradok- fekszik be mellém.
-Azt azért sajnálom hogy nem tudod majd megkérni a kezem- elszomorít hogy ha nincs a betegségem ezt is átélhettem volna.
-Ne gondolj ilyenekre- vigasztalóan magához huz, én pedig hozzá bújva alszom.

Az elmúlt pár napban folyamatosan voltak látogatóim, Aurora jött először, azért is hogy velem lóghasson de azért is hogy hozzon pár cuccot a bátyjának. Szinte mindig volt nálunk valaki mivel a suliba szünet van.

-Noyaa, hozoool nekem vizeeet?- nyújtom el a mondatot.
-Persze- nyom egy puszit a homlokomba majd kimegy.

Egyre rosszabbúl ésrzem magam, ez valószínüleg azt jeleniti hogy már nincs sok időm. Korábban írtam egy levelet amit oda adtam Koshinak megkérve hogy csak a halálom után olvassa el.

Vissza jött Noya egy pohár vizzel a kezében amit át is nyújtott nekem. Leült mellém de egy szót se szólt. Magam felé fordítottam a fejét és lassan csókolni kezdtem. Az ölébe húzott majd levegő hiányában elváltunk de ez nem tartott sokáig. Ajkait az enyémnek tapasztotta és szenvedéjesen csókolt. Egyre kevesebb energiám volt.
-Noya- mondom a nevét lihegve- érzem hogy már nincs sok időm- szemeimben könnyek gyülekeznek- nem tudom hogy mennyi időm van hátra lehet hogy már a holnapot se élem meg.
Szorosan magához húz érzem hogy ő is sír.
-Be hívnád Koshit hogy eltudjak búcsúzni.
-Persze- ad egy puszit az ajkaimra majd kimegy és a bátyámmal tér vissza.

Nagy nehezen kitátom a karom jelezve hogy arra várok hogy megöleljen, hamar leesett neki olyan szorosan ölelt mint még soha.
-Koshi...- kezdek bele- te vagy a legjobb báty akit valaha kívánhattam volna, nem akarlak itt hagyni de nem tehetek mást, ne legyél sokáig szomorú, a csapatnak szüksége van az életvidám, segítőkész Sugamamárá- a végét elnevettem hogy ne legyen olyan keserű a búcsú- Szeretlek Koshi, örülök hogy ott lesz neked Daichi legalább nem leszel egyedül.
-És is szeretlek Emma- hangja akadozott a sírástól. Elengedett és oda engedte Nisinoyát.
-Noya- nézek rá a szerelmemre- te vagy az első szerelmem és egyben az egyetlen. El se tudod képzelni mennyire szeretlek- ő is szorosan magához ölel- boldog vagyok, nagyon boldog. Boldogan halhatok meg mert tudom hogy az a két személy akit a legjobban szeretek közel van. A két legfontosabb ember az életemben. A bátyám Sugawara Koshi, és az életem szerelme Nisinoya Yuu.

Mindketten ölelnek. Nagyon álmos vagyok, mindjárt elalszom de érzem ha most lecsukom a szemem vége, már nem ébredek fel. A szemhéjam egyre nehezebb és lassan lecsukódik.

Sayonara Koshi, Sayonara Karasuno, Sayonara.....Noya.