A vérfarkas lánya

10. A Meccs

(Lilyana szemszöge)

November második hetében járunk. A tanárok már most rengeteg házi feladatot és beadandót adtak fel.

Sosem tartottam magam társasági embernek, sőt kifejezetten rosszul viselem, ha mindenki rám figyel, viszont a többi diák a mumusos eset óta távolságtartóbb lett velem. Nem mintha ezt annyira bánnám, hiszen eddig sem volt valami szoros a kapcsolatom velük. De egy kicsit mégis rosszul esik. Mindenkinek vannak félelmei, nem?
Mikor hátranéztem, láttam ahogy Black és Potter egymásra pillantanak. Szinte hallottam a gondolataikat: most megvagy.! Elég volt egyetlen pillantást vetnem rájuk és megértettem hogy mit akarnak. Felhasználnák a félelmemet, arra, hogy visszavágjanak nekünk...
Ahogy kettejükre néztem fellángolt bennem valami, ami égetve nőtt egyre nagyobbra és nagyobbra a mellkasomban. Dühös voltam. Egyetlen pillanat volt az egész, de nekem még ez is elég volt ahhoz, hogy megértsem a helyzetet és fellobbanjon bennem az irántuk érzett gyűlölet...
- Most megmutatom nekik. - gondoltam. - Velem nem szórakozhatnak...
És sikerült. Legyőztem a félelmemet. Mégsem tudtam örülni neki, mert a két fiú és az osztálytársaim reakciója megijesztett. Értetlenség és félelem ült mindenkinek a szemeiben... Féltek tőlem.

- Elég rosszul nézel ki. - huppant le mellém hirtelen Maddison a Griffendél asztalához.
Holnap telihold. Ezzel még nem is lett volna akkora baj, ha nem ma lett volna a Griffendél-Mardekár meccs.
A szokásosnál is fáradtabb voltam, és ezen még az a gondolat sem segített, hogy másfél óra múlva a Griffendél egyik hajtójaként seprűre is kell ülnöm.
Köszönés képpen mormogtam valamit az orrom alatt, majd folytattam a tányéromon fekvő érintetlen vajas kenyér bámulását.
- Enned kell valamit, különben leesel a seprűről! - folytatta a szőke hajú lány a fejét rázva.
A következő negyed órában Maddison unszolására megpróbáltam legyűrni pár falatot a torkomon. Mondanom sem kell: nem igazán sikerült.
Végül mikor Dylan a Griffendél csapatkapitánya összehívott minket, megkönnyebbülten dobtam le a félig megrágott pirítóst a tányéramra. Elköszöntem Maddy-től, majd izgatottan felpattantam a helyemről és a többi játékossal együtt elindultam az öltözők felé.
Útközben Dylan odajött hozzám a sor végére, s aggódva felém fordult.
- Minden rendben.? - kérdezte az arcomat fürkészve.
- Persze, csak... fáradt vagyok. - feleltem egy halvány mosolyt erőltetve magamra.
- De aztán le ne szédülj nekem a seprűről! - mondta dorgáló hangon a fiú, mire felnevettem.
- Nyugi Dylan! Lesöpörjük őket a pályáról. - nyugtattam a csapatkapitányt, mivel habár próbált nyugodtan beszélgetni, a hangjából kihallatszott az izgalom.
- Ez a beszéd! - karolta át a vállamat nevetve.

Miután már mindenkin a piros, griffendéles kviddicstalár virított, a csapatkapitány belekezdett a szokásos buzdító beszédébe.
- Ezen a meccsen nagyon jól kell teljesítenünk... - kezdte, mire többen is a plafonra emelték a tekintetüket.
-... mert ezen a meccsen múlik.... - vágott közbe Potter.
-... hogy megszerezzük e a kviddics kupát... - folytatta Black unott hangon.
-... de vigyáznunk kell... - mondtam.
-.... mert a Mardekárosos nagyon aljasak. - fejezte be Marlene.
Már kívülről fújjuk az egész beszédét :)
- Elég ebből! - emelte fel a hangját Dylan. - Szóval a lényeg az, hogy vigyázzatok a Mardekárosokkal. Tehát...GYŐZZÖN A GRIFFENDÉL! - kiáltotta a végén, mire az öltözőbe kitört a lelkesedés.
Ez mindig beválik nála.

Mikor kiléptünk a pályára, óriási üdvrivalgás köszöntött minket. Felálltunk a mardekárosokkal szemben, a két csapatkapitány pedig kezét fogott egymással.
- Felszálláshoz készülj! - mondta Madam Hooch, mire a lábunk közé kaptuk a seprűinket.
A következő pillanatban megszólalt a sípszó, mi pedig el rugaszkodtunk a földtől. Felrepültek a gurkók, a kvaff, és nem utolsó sorban a cikesz is. Én egyből a piros labda felé vettem az irányt.
- És Moonnál van a kvaff. - hallottam a kommentátor hangját. - Suhan a karikák felé. Carrow elveszi, most a mardekárnál van a kvaff. De Meadows megszerzi, lepasszolja Moonnak, aki elüti, ééés.... GÓL! 20 PONT A GRIFFENDÉLNEK! - ujjongott a fiú.
- A mardekárnál a kvaff. Carrow repül a griffendél póznái felé, nyomában a 3 griffendéles hajtóval. Jajj! Ez fájhatott. Carrowot hátbatalálta egy gurkó. Ha jól láttam Black küldte felé.
Most McKinonnál van a labda, lepasszolja Meadowesnak, aki dobja ééés.... elvéti. Hát ez nem jött össze.!
- Újra a mardekárnál van a kvaff, és.. Várjunk csak! Az ott nem a cikesz!?
Ennél a mondanál egyszerre morajlott fel a tömeg. Potter látványos zuhanórepülésbe kezdett. A kezétől pár centire ott fénylett a kis aranylabda. Viszont, mielőtt még elérhette volna, a mardekár egyik terelője berepült elé, ezzel majdnem lelökve a fiút a seprűről. Madam Hooch belefújt a sípjába, és büntetődobást ítélt nekünk.
- Hát ezután az undorító, aljas...... - kezdte a kommentátor de McGalagony közbeszólt.
- Davis! - szidta le a fiút.
- Elnézést tanárnő! Szóval a griffendél dobhat egy büntetőt. A kvaff Moonnál van. Rákészül.... eldobja és...... 30 PONT A GRIFFENDÉLNEK! Gyönyörű!!! - kiáltotta a fiú.
-Davis, nem szólok még egyszer! - hallatszott McGalagony hangja.
- A dobásra értettem tanárnő!! - mentegetőzött a kommentátor.
Ennek hallatán Black és Potter akkora röhögő görcsöt kapott hogy azt hittem lefordulnak a seprűről. Én csak a fejemre csaptam és dühösen ránéztem a kommentátor fiúra, aki paprikapiros fejjel állt a lelátón.

A cikesz következő 30 percben sem került elő, de a mardekár viszont szerzett 70 pontot.
- És 15 pont a Griffendélnek! Így az állás 115-70, a griffendél javára.
A kvaff a mardekárnál, de Meadows megszerzi! Lepasszolja Moonnak aki viszi és..... Várjuk! Mi történik ott? Flint a mardekár fogója, elveszi az egyik terelő ütőjét és elüt egy gurkót! EZ SZABÁLYTALAN!!! - kelt ki magából a kommentátor.

Mikor meghallottam a fiút, riadtan hátrafordultam, de már késő volt. A gurkó eltalálta az oldalam, mire elvesztettem az egyensúlyom és leestem a seprűről. A tömeg egyszerre kiáltott fel.
Szerencsére sikerült meg kapaszkodnom az egyik kezemmel, viszont így a piros labda kiesett a kezemből.
Eszméletlenül fájt az oldalam, de végül sikerült valahogy vissza másznom a seprűmre. Pár perc múlva Dylan jött oda hozzám.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Persze, semmi bajom. - hazudtam - de megkérhetlek valamire? - kérdeztem.
- Mire? - szaladt fel kíváncsian a fiú szemöldöke.
- A nevemben szedd le Flintet a seprűről. - villantottam rá egy cinkos mosolyt.
- Meglesz! - vigyorodott el, s azzal már el is repült az említett mardekáros fiú felé.

A sajgó oldalamat figyelmen kívül hagyva, visszamentem a hajtó társaimhoz és egy biztató mosolyt küldtem feléjük.
- Csináljuk meg amit gyakoroltunk! - szóltam.
- Rendben. - mondták egyszerre.
Ezután egyszerre elindultunk a Mardekáros hajtók felé.
- A labda ismét Carrownál van. - zengte a kommentátor. - A griffendél hajtói már a nyomában vannak. Vajon mire készülhetnek?
McKinnon elsuhan a mardekáros hajtó mellett és... Hihetetlen! Nála van a kvaff! A Griffendél másik két hajtója közrefogja és úgy száguldanak tovább a karikák felé.! A Mardekárosos már a nyomukban vannak! Már majdnem elérték őket.... Elképesztő! Ez aztán a mutatvány hölgyeim és uraim!

Mikor a mardekáros hajtók már majdnem utolértek minket, egyszerre rántottuk fel a seprűink nyelét, ezzel egy hátraszaltót csinálva a levegőben. A mardekárosok teljesen össze zavarodtak, és én ezt ki is használtam: egy elegáns fordulattal, a mardekár őrzőjét kicselezve be dobtam a kvaffot a karikába.
- Újabb 10 pont a Griffendélnek! Nem semmi mutatványt láthattunk a griffendél hajtóitól.! - kiáltotta diadalittasan a kommentátor.

A kis mutatványunk után, színpadiasan meghajoltunk a griffendélesek felé, amit ők hatalmas tapssal jutalmaztak.
Ám a következő pillanatban, Potter nagy sebességgel elkezdett repülni a föld felé. Nem messze tőle pedig nem más volt, mint a cikesz. Amikor ezt már Flint is észrevette, azonnal a nyomába eredt.
Már csak pár méter választotta el őket a földtől, de egyikőjük sem úgy tűnt mint aki meg akar állni. Mikor már csak fél méter volt a föld és a két fiú között, Potter hirtelen felrántotta a seprűjét. Flint viszont elkésett, és nem tudta már félre rántani a seprűje nyelét, így szépen eltaknyolt a deres füvön.
Potter diadalittasan a magasba emelte a kezét, amiben ott ficánkolt az apró arany labda...
- JAMES POTTER ELKAPTA A CIKESZT! 275-70 re nyert a GRIFFENDÉL!!!! - ujjongott a kommentátor.

A tömeg hatalmas üdvrivalgással és tapssal letódult a pályára és elkezdte ünnepelni Pottert. Mikor mi is leszálltunk, Marlene megszólalt.
- Nem mintha nem örülnék annak hogy nyertünk, de két perce még minket ünnepeltek! - jegyezte meg egy csipet szomorúsággal a hangjában.
- Potter nem bír ki egy percet se anélkül hogy ne ő lenne a középpontban... - veregette meg Dorcas a lány vállát.
Keserűen néztem az ünneplő tömeget. Hetekig gyakoroltuk ezt a trükköt. Sóhajtva megcsóváltam a fejem, s le akartam hajolni a földre ejtett seprűmért, azonban az oldalam a újra belenyilalt a gurkó okozta fájdalom.
Vetettem még egy pillantás Potterre, aztán elindultam fel a kastélyba, azon belül is a gyengélkedőre...