VÉRBOSSZÚ [befejezett]

12. Dodici

– Il dado é tratto –

A kocka el van vetve

– Ki a bánatos ég az az Alessandra Mastroianni? És miért tűnik úgy, mintha csak én nem tudnám, hogy ki az? ­– érkeztek a kérdések Dimitrijtől. Zavart volt, és értetlenül pislogott körbe kicsiny társaságunkon. Úgy mondtam ki Ale nevét, mintha egy bombát dobnék le, és olyan fogadtatásra is számítottam, de egyedül Dimitrij volt megütközve. Illetve Will és Matt is kétkedve figyeltek, de náluk ez a kíváncsiság megnyilvánulását jelentette.

– Engem inkább az érdekelne, hogy maga honnan tudja, hogy ki az? – vonta össze Will a szemöldökét, miközben rám mutatott. Szavaim nyomán felpattant az addigi kényelemes foteljéből, zöld szemével szúrósan vizslatott, és tudtam, ha mástól nem is, tőle egy jókora leteremtést fogok kapni azért, hogy a háta mögött szervezkedtem.

– Találkoztam vele. Mikor Fabio elrabolt – közöltem a lehető legnyugodtabb hangomon. Így próbáltam egyensúlyozni a nyomozó hangulatát, mert tudtam, pillanatok választják el attól, hogy gyakorlatilag idegösszeroppanást kapjon.

– És ezt azért nem közölte, mert...? – Olyan ingerülten túrt a sötétszőke tincsei közé, hogy azt hittem, egy maréknyi haj a kezében marad.

– Mert volt egy tervem. Egy egészen működőképes tervem. És mi sem bizonyítja jobban a tervem sikerességét annál, hogy most én kínálom a megoldást. – Rettentően igyekeztem, hogy ész érvekkel tudjak hatni Willre még azelőtt, hogy elpattanna az a bizonyos húr. Tudtam, ha meglátja a cselekedeteim mögötti logikát, még az előtt, hogy tudná, szövetséget kötöttem Maxszel, talán nem fog annyira tajtékzani.

– Amennyiben? – kérdezte, de a száját szinte alig nyitotta ki. Gyanítottam, hogy tarott attól, ha rendes beszéddel próbálkozik, abból falakat leromboló ordítás kerekedne.

– Az a dolog, ami annyira szörnyen fontos a Mastroianniknak. Amiért mindenre képesek lennék, és amiért bármit megtennének vagy feláldoznának, az a fogságban nevelt hercegnőjük, Ale. – Crusader leengedte a karját, és visszalépett a fotel elé. Le nem ült, de mindenképp jó jelnek vettem, hogy visszább vett a támadó felállásából. Alex és Matt érdeklődve figyelte a kettőnk közt zajló pattanásig feszült egyezkedést, Dimitrij pedig a fonalat próbálta felvenni, de egyelőre még nem szólt közbe, magyarázatot kérve.

– Folytassa – intett Will, én pedig bólintottam.

– Damianonak nagy tervei vannak Aléval. Burokban nevelik, és Fabio jegyese. Nem tudom, miért vagy mire tartogatják úgy, mint egy rituális szertartási áldozatot, de nagyjából úgy kezelik. A bátyja próbál segíteni neki, de nyilván két tűz között van. Egyrészről nem akarja, hogy húga még jobban sérüljön, másrészről nem teheti meg, hogy szembe megy Damianoval meg Grittivel. – A szőke nyomozó hümmögve bólogatott, de mivel mást nem szólt, folytattam. – Max, a báty, patthelyzetben van, amiből kiutat kínáltam neki. A segítségemet, az övéért.

– Azt nagyjából értem, hogy ez nekik miért jó. De nekünk? – kérdezte Will.

– Egyrészt, megvan a belsős ember, akit akartunk, és aki sosem lesz a maguk drogfutárjaiból. Másrészt van egy információforrásunk, egy belső manipulátorunk. Max a család tagja és adnak a szavára, ha tanácsol valamit, ami valójában a mi javunkat szolgálja, nem fogják azt gondolni, hogy ez csapda.

– Mit ajánlott egész pontosan nekik? – kérdezte Crusader. Egészen biztos voltam benne, hogy most már csak azért áll, mert megfeledkezett arról, hogy azelőtt még a fotelben ült. Valamennyire ismertem már a nyomozó agyát, és tudtam, ez pont akkora impulzus volt neki, hogy százezernyi gondolat cikázzon hipersebességgel az fejében.