A hartfordi bébiszitter

XXII. fejezet

                Azt hiszem ez a reggel volt az első, mióta Harlowéknál dolgoztam, hogy jókedvvel ébredtem. Nem zavart az sem, hogy hatkor szólt az ébresztőm, és hogy még vissza kellet kocsikáznom a kertvárosba Christie-től. Vidáman öltöztem mentem át a fürdőbe egy gyors zuhanyra, majd vettem fel el a tegnapi ruhát, amit este az ágy végében álló tárolóra tettem. Barátnőmmel a konyhában találkoztam, amint ásítozva éppen megtöltötte a kávéfőzőt.

- Felébresztettelek a zuhannyal? – kérdeztem.

- Igen, de jó is volt így, mert elfelejtettem ébresztőt állítani, és nyolcra mennem kell dolgozni. – legyintett. – Egy kávéra még van időd?

- Belefér. – Ki nem hagytam volna. Tudtam ugyanis, hogy a mostani fittségem nem tart majd örökké és az öt óra alvás majd délután fog visszaütni. Habár, ha Henry is otthon lesz, talán elviselem.

- Azt hittem minél előbb Harlowékhoz akarsz érni. – A válla felett rám kacsintott, miközben kivette a tejet a hűtőből.

- Felesleges lenne, kizárt, hogy Henry ilyen korán fent van. – kuncogtam. Eddig nem úgy ismertem meg, mint aki a tyúkokkal ébred.

- Megértem. – Christie újabbat ásított. – Igazad volt, a film helyett le kellett volna feküdnünk.

- Késő bánat.

Rég éreztem ilyen jól magam a bőrömben. A kocsiban jókat énekelgettem magamban letekert ablaknál, majd kihasználva a nyitott kaput beparkoltam az udvarba. Maradt még negyedórám hétig, úgyhogy besiettem a kisházba, hogy átöltözzek. Szerencsére elkerültem Mrs. Harlow-t, aki éppen a garázsból parkolt ki, amikor becsuktam az ajtót.

Pontban hétre értem át. Futólag köszöntem Sarahnak, aki a reggeliről tányérokat mosogatta, majd elindultam a társalgó felé. A hallban futottam össze Herolddal, aki gyorsan jó reggelt kívánt, átadta a babafigyelőt, és már sietett is munkába.

- Van ott kávé lefőzve, ha kérsz. – bökött a kávéfőző felé Sarah, miután visszatértem hozzá a konyhába.

- Köszi, nem kérek, ittam már. – feleltem, de egy banánt elvettem a gyümölcsöskosárból a konyhaszigeten. – Segítsek valamit? – Sarah haja ezerfelé állt, és látszott, hogy nincs valami jó kedvében.

- Már végeztem. – morogta és miután az utolsó tányért is a csepegtetőre tette, elzárta a vizet és megtörölte a kezét. – De köszi.

- Valami baj van?

Háttal nekidőlt a mosogatónak, így szembekerült velem. A lila karikák a szeme alatt arra engedtek következtetni, hogy még nálam is kevesebbet aludt, és úgy festett, mint aki nem egy-két, hanem legalább tíz órája talpon van.

- Barbara már korán reggel felhúzott. Kicsit elaludtam, nem hatra értem ide, hanem negyed hét körül. – sóhajtotta. – Leteremtett, hogy mi ez a késés, és azon is kiakadt, hogy még te sem vagy itt, hiába emlékeztettem, hogy te mindig hétre jössz.

- De jó, hogy pár perccel később értem ide. – A sors ma reggel tényleg kegyes volt hozzám. Meglesz még ennek böjtje! – Sajnálom, hogy rajtad csattant. Mi lehetett a baja?

- Halvány fogalmam sincs. Talán az, hogy Nathan „nem hagyta aludni". – tippelt grimaszolva. – Hallottam, ahogy erről panaszkodott Heroldnak. Megint sokat sírt. Aztán meg arról beszélt, hogy egyik alkalommal Henry ébresztette fel. Merthogy este tízkor jött haza, és hangoskodott.

Igyekeztem póker arcot vágni, és legyűrni a tám törő zavart.

- „Pedig nem is dolgozott. Azt mondta valami randija volt." – utánozta Barbara hangját, majd szerencsére elfordult, és nekilátott eltörölgetni az edényeket. – Mintha Henry csak akkor menne el itthonról amikor dolgozik.