A hartfordi bébiszitter

XXXVI. fejezet

- A vacsi baromi finom volt, Henry tényleg kitett magáért, degeszre ettük magunkat, kávéztunk, iszogattunk és az egész estét végigbeszélgettük. Még arra is megkértek a szülei, hogy tegezzem őket. – fejeztem be hétfő délelőtt az este részletes – kifejezetten részletes – tárgyalását Christie számára, aki úgy követelte a történetet, mint egy riporter a jó sztorit.

- Na, hát ez egész jól hangzik! – mosolyodott el. Meglepett arckifejezése pontosan az én tegnapi érzéseimet tükrözte, miközben a Pepper's pultjánál szürcsölte a forrócsokiját.

- Jó volt, de közben szokatlan is. – ismertem be lassan elkeverve a kávémban a cukrot. – Mi történhetett velük, hogy így hirtelen normálisan viselkedtek?

- Talán belátták, hogy szeretitek egymást, visszakapták a fiukat és tudják, hogyha nem rendesek veled, esélyük sincs nála. És vice versa.

- Lehet.

- És amúgy sem hirtelen történt. – fűzte még hozzá vállat vonva. – Azok alapján, amiket meséltél, ez egy kifejezetten hosszú folyamat volt.

- Jó, ez igaz. – engedtem meg. Lassan több mint fél éve dolgoztam náluk és tényleg hónapról hónapra láttam a változásokat. Főként Barbarán, Herold inkább csak sodródott az árral, miközben alkalmazkodott, de összességében sosem viselkedett rosszul velem/velünk. Sőt, amikor megtudta a kapcsolatunkat nagyon korrektül viselkedett.

- Feltűnően sok időt töltötök a Pepper's-ben mostanában. – jegyezte meg kaján vigyorral Henry, aki éppen ekkor lépett ki a pult mögötti ajtón. Még csak nem is próbálta titkolni, hogy tud barátnőm és kollégája kapcsolatáról, még Steve felé is biccentett a fejével, aki épp egy asztalnál vette fel a rendelést.

- Hallottuk, hogy jó pasik dolgoznak itt. – kacsintottam rá, és áthajoltam a pulton, hogy adhassak neki egy csókot.

- Igen, úgyhogy gondoltuk, iszunk egy kávét és megkeressük őket. – tette hozzá Christie vicceskedve.

Henry szarkasztikus nevetést hallatott, miközben kiürítette a kávéfőzők szűrőit a szemetesbe.

- Christie, a mókamester. – ironizált. – Nem tartasz véletlenül humoresteket?

- De minden nap, minden órájában. – Christie is felnevetett és előrehajolva vállon veregette Henryt. – Tudod, hogy csak viccelek!

- Tudom.

Steve ekkor érkezett vissza a pultba, mosolyogva vett elő három poharat, mialatt ránk pillantott.

- Na, mi a helyzet?

Henry a fejét csóválva kötötte fel a kötényét.

- A barátnőd gonosz. – Csak ennyit mondott, majd széles hófehér vigyorával az arcán kiment egy asztalhoz, ahová éppen most ült le négy srác.

- Mondjon valami újat. – kuncogott Steve, majd küldött egy puszit Christie-nek és a kávéfőzőhöz fordult, hogy megtöltse.

- Nem riad vissza a barátnő kifejezéstől. – jegyeztem meg, amikor végre elkészítette a rendelést és tálcával a kezében visszalejtett az asztalok közé. – Szerintem tartsd meg!

- Az a tervem. – mosolygott Christie szürcsölve a forrócsokijából.

- Hogy vagytok? – érdeklődtem, csodálkozva, hogy barátnőm nem akart azonnal kiteregetni minden infót, ahogy alkalma adódott rá.

- Nagyon jól. – A mosolya még szélesebb lett, s porcelán arcán mintha két piros foltot láttam volna megjelenni. – Nem is hittem volna, komolyan! Annyira egy hullámhosszon vagyunk! Ma is megyünk majd vacsorázni, aztán elvileg megnézünk valami filmet. Nem jöttök velünk?