Szerelem és hoki

22. A bejelentés

Bementünk Ádám anyukájához. Mit mindig most is mosolyogva fogadott minket.

- Sziasztok gyerekek! Gyertek !
- Szia-mondtuk egyszerre- lenne egy dolog amit meg szeretnénk beszelni veled.- folytatta Ádám.
- Persze, gyertek és beszélhetünk.
Leültünk, Ádámon láttam hogy azért fél az anyja reakciójától, ezért megfogtam a kezét hogy biztassam.

- Szóval, anya lenne egy olyan dolog ami számunkra nagyon fontos.... - egy kicsit Ádám habozott és ezt az anyja is észrevette.
- Mond nyugodtan fiam, nem fogom leharapni a fejed.
-Oké, szóval tudjuk hogy még fiatalok vagyunk....- megint habozott- viszont ma megkértem Mia kezét és igent mondott- hadarta el gyorsan.
-Ohhh...- Ádám anyukája meg se tudott szólalni. - Fiam abba igazad van hogy fiatalok vagytok. Viszont tudom hogy mennyire szeretitek egymást és hogy mennyi mindenen mentetek keresztül. Éppen ezért nem fogok az utatokba állni. Viszont remélem hogy csak az érettségi után képzelitek el a nagybetűs életet együtt. - fejezte be monológját.
- Igen persze- bólogattunk mindketten.
- Köszi anya hogy megérted.-ölelte meg anyját Ádám, majd én is.
- Na de mi most megyünk az én szüleimnek is elmondjuk.
- Rendben gyerekek sok szerencsét.
- Köszönjük. - ezzel ott hagytuk Ádám anyukáját és mentünk az én szüleimhez. Féltem hogy ők nem fognak olyan jól reagálni rá mint Ádám anyukája.

Beléptünk az előtérbe.

-Sziasztok- kiáltottuk egyszerre.
- Sziasztok gyertek be- kiáltott anya is.

Bementünk a nappaliba. Megöleltük anyáékat és leültünk a kanapéra. Nem tudtam hogy is kéne kezdenem. Talán úgy hogy : " anya , apa a kislányotok férjhez megy"? Vagy :" anya apa öröm szülők lesztek mert férjhez megyek"? Bármelyiket is választottam volna,egyik sem lett volna jó ezért arra a döntésre jutottam hogy spontán csinálom.

- Anya, apa, el kell mondanom nektek valamit. De mielőtt elmondanám, azt meg kell említenem hogy tudom hogy nagyon fiatalok vagyunk Ádámmal. Azt is tudjuk mindketten hogy lehet ez elhamarkodott döntés volt mindkettőnk részéről....- itt megakadtam, Ádám megfogta a kezem és úgy ahogy én is, ő is megszorította a kezem biztatás képpen ezért folytattam.- De nagyon szeretjük egymást-ekkor néztem legelőször anyáékra, láttam a szemükbe az aggódalmat és a félelmet hogy vajon mit is akarok kihozni ebből. De mielőtt folytathattam volna anya megszólalt.
- Kislányom csak azt ne mond hogy terhes vagy, vagy hogy össze akartok költözni vagy mégrosszabb hogy össze akartok házasodni. - ekkor már tudtam hogy ez messze nem lesz olyan könnyű menet mind Ádám anyukájával.
- A francba is, akkor inkább kimondom. Igen össze fogunk házasodni mert igen Ádám megkérte a kezem és igen, én igen-t mondtam. De lenne egyetlen egy kérdésem mi ezzel a baj? Mi azzal a baj hogy szeretek egy fiút? Vagy mi azzal a baj hogy vele képzelem el az életem?--legördült az első könnycsepp az arcom
- Nincs baj kislányom azzal hogy valakivel elképzeled az életed. Azzal sincs baj hogy van egy fiú akit nagyon szeretsz. De azzal már annál inkább van baj hogy már 19 évesen férjhez akarsz menni. - anya hangja fenyegető volt, tudtam ebből semmi jó nem fog kisülni.
- Nem most azonnal rohantam volna az oltárhoz hanem csak érettségi után és azután hogy elrendeztem az életem. De úgylátszik nektek mindez nem jó. De tudjatok mit? Nekem igen.- ezzel otthagytam mindenkit a nappaliba. Kirohantam a bejárati ajtón.

Szerintetek ilyen helyzetben melyik fél szüleinek volt igaza? Annak aki elfogadta vagy annak aki ellenezte? Nektek mi a véleményetek?