Elfeledett érzelmek

3. rész

A meleg továbbra is a nap részeként terjedt a levegőben. Sasuke szokásához híven korán felkelt, míg Naruto az előző napok faradalmát pihente ki. Mélyen aludt, talán egy bomba robbanása se tudta volna mozgásra bírni. De ez Sasuke-t zavarta legkevésbé. Elmondhatatlanul boldog volt, mikor annyi idő után újra nézheti azt a csodás, alvó arcot. Mint az elmúlt nap folyamán, most is előtörtek a kettejük közt történt, intim közelségű emlékek. A nyálas csókok, a selymes, érzelemmel dús érintések, egymás nevének nyögése...

Annyira hiányzott neki! Dehát mit tehetne, ha egyszer ő maga tette ezt. A hokage sem volt elragadtatva, hogy megjelent a faluban, annyi idő múlva, s szinte követelte Naruto közelségét. Jól gondolta, hogy mára már mindenki tudja, mi történt Naruto-val ...vagyis azt tudják, mi lett annak a következménye.

Talán egy kicsit még őt is meglepte, hogy idegenként kezeli. S mint már régebben, most is belátta, hülyeség volt megtenni azt. S mindig, mikor ránézett azokra a picit elnyíkt ajkakra, a tudatába vésődik. Bármit megadná azért, hogy vissza tudja fordítani, de nem minden jutsunál ilyen egyszerű a dolog. Főként nem ennél.

Figyelte, ahogy a levegőt ki-és be szívja, ahogy melkhasa a póló alatt elemkedig. Az este folyamán megfordult, így most nem a hátát, hanem a csodás arcát nézheti az ágyból. Lehetne jobb reggeli köszöntő ennél?

De mint mindig most is meg kellett szakítania ezt a varázslatos pillanatot. Nem akarja már az elején elijeszteni tőle a srácot. Bármennyire is rontotta el az újabb első találkozást.

Nagyot sóhajtva ült fel. Gondolta, ha már ő fennt van, a másik meg nem, akkor szétnézhet egy kicsit...

Így hát míg a másik az igazak álmát aludta, addig Sasuke a szekrényeket, a polcokat és a zsebeket kutatta át. Mindent tudni akart. Egyetlen titkot, egyetlen jelet, hogy azért még egy apró helyen ott van ő az emlékei közt, egy kicsit is, de emlékszik rá. De a keresés kudarcba fulladt. Nem talált semmit. Semmi titkolni valót, semmi elrejtett tárgyat.... Naruto volt maga, a nyílt emberek megszemélyesítője.

Szomorúan sétált a konyhába, hogy reggelit készítsen, közben be-be kukkantott a félig nyitott ajtón az alvó szőkére. Már egy órája volt ébren Sasuke, de a másik még mindig aludt. Habár Sasuke megszokta már, hogy későn kelő a fiú, sőt, most még fárasztó napok után először volt alkalma lepihenni. Tehát természetes, hogy tovább alszik. És ez Sasuke-t egyáltalán nem zavarta. Visszaemlékezett azokra a napokra, mikor ő korábban kelt, karjában az alvó Narutot tartotta. Olyankor érezte, hogy a fiút meg kell védenie. Nem, mintha nem sietne rögtön a segítségére, ha bajban lenne...

Pár perc múlva sóhajtva ivott a meleg kávéjába, ahogy a kopott pultnak dőlt. Fekete haja kicsit kócosan hullott a szemébe. Sötétkék rövid ujjút és egy szürke mackót viselt pizsamának. Még nem volt alkalma átöltözni, és a még mindig alvó szőkét sem akarta felkelteni.

Lassan távolodott el a már üres csésze ajkától, ami egykor Naruto tulajdonában állt, kezével, ami egykor a szőke testét járta át, most egy kiürült kávéscsészét rakna mosogatóba. Azok az ónixok, amik egykor Naruto kékellő szemeibe fúródtak szerelmesen, most a koszos jarólapot pásztázta. Az az orr, ami egykor a szőke finom illatát szívta, most a doh és a rámen émelyítő szagát érezte. Az a fül, amely hallotta egykor Naruto szájából: "szeretlek", most egy kopogást hallott.

Érdeklődve nézett a régi faajtó felé. A sötétbarna festék már pattogott róla. A kopogás megismétlődött. Íves szemöldökét elegánsan felhúzva lépett az említett tárgy felé. Nem kicsit lepődött meg, mikor az ajtó mögött egy kicsit elpirult Hinata állt.

-Oh, Sasuke-kun!-sikkantott meglepetten.

-Hinata-biccentett.

A fiú emlékezett a lányra. A folyton félős, érzékeny, zavarban lévő lányra. Nem volt vele baja...egy ideig. Egészen addig, míg rá nem jött, hogy a lány mennyire beleesett a szőkébe. Azóta utálta a lányt. Utálta, hogy Naruto közelében mindig elpirult, hogy olyan kedvesen beszélt vele, hogy nem volt rossz a harcban... De leginkább azt utálta, hogy Naruto olyan jól kijött vele ennek ellenére is. S az ő buta szőkesége fejében meg se fordult, hogy a lány akár érezhet iránta bármit is...

De ez már a múlt. Azóta annyi minden történt... S már tudja, hogy a fiú viszonozza az érzéseit...viszonozta. Akkor most mit keres itt a lány?

-Hogy hogy itt vagy, Sasuke-kun?-motyogta olyan magas hangon, amitől az Uchiha-nak felállt a hátán a szőr. Tényleg nem bírta őt.

-Nos, egy ideig Naruto szállásol el-mondta válasz képen, miközben pontosan tudta, hogy nem erre volt kíváncsi. Hinata azt akarta kideríteni, mint mindenki más: hogy miért ment vissza a faluba, miután ezt tette Naruto-val?

-Oh-a lány túl illedelmes volt ahhoz, hogy szóvátegye a pontatlanságot.

-És te mit keresel itt?-nézte szúrós szemekkel Sasuke.

Láthatóan Hinata még jobban belepirult a kérdésbe, mint a találkozás elején. Igen, mikor még Sasuke itt volt, csoda számba ment volna, ha a Hyuga Naruto házát 1 km-en belül közelíti meg, erre most itt áll,az ajtóban, s láthatóan egész megszokottan.

-Tudod mit-sóhajtott egy nagyot-gyere be!

***

A lány érkezése óta több óra is eltelt, s Sasuke már halálra unta magát. Nem, mintha unalmas lenne a lány társasága... be kell vallani, Hinata remek beszélgető partnernek bizonyult. De Sasuke a jelenlegi körülmények között nem igazán tudta "élvezni" ezt. Folyton csak a fiúra és annak múltjára gondolt. Semmit nem tud, ami az elmúlt egy évben történt, mióta ő kiadta útját. Semmit nem tud a munkájáról, a barátairól, a helyzetéről...a kapcsolatáról. Bár nem mutatta, belülről égette a kíváncsiság.

-Tudod, Sasuke-kun... Naruto-t nagyon megviselte, mikor elmentél-hozta fel a témát Hinata. Sasuke hirtelen rápillantott. Ha azt hitte, hogy Hyuga Hinata nem tud önző lenni, hát tévedett. Ugyanis a lány tekintete kemény volt. S az Uchiha-nak olyan érzése volt, mintha egy tanárral állna szemben, még kiskorában, egy nagyon rossz csínytevés után. Utálta ezt az érzést!

Hol van a "-kun"?

Sasuke-nek feltűnt, hogy az eddig sokszor hallott "-kun" elmaradt Naruto neve mellől. Ezzel egyetemben egy nagyon rossz érzés fogta el...

Egy ajtócsapódás szakította meg a kínos-néma pillanatot, s később egy kómás, kócos Naruto lépett elő. Az ajtófélfában állva, fél kézzel támaszkodva, másik kezével pedig arcát dörzsölte. A fehér póló, amiben aludt gyűrött volt, s a világoskék rövidnadrág ülepe kicsit lejjebb csúszott. Sasuke pedig rögtön tudta, ezért a pillanatért érdemes volt hazajönni.

-Reggelt-hallatszódott a fáradt, morgós hang a szőke felől.

-Inkább delet-szúrta oda az Uchiha. Éles pillantást vetett a lány felé, aki csupán felállt, ezzel magára hívva Naruto figyelmét.

Az álmos kék íriszek egy pillanatra mintha megcsillantak volna, majd lassan odasétált a lányhoz.

-Szia, Hinata!-mosolygott, s magához húzta.

-Szia-pirult el a Hyuga, miközben viszonozta a gesztust.

Testük szorosan egymáshoz nyomódó képének láttán Sasuke szíve valahol a torka tájékán helyezkedett el. A reggeli kávéja pedig nagyon makacsul akarja elhagyni szervezetét ott, ahol bement.

Egy olyan dolog történt, ami még soha...Uchiha Sasuke...féltékeny.