Elfeledett érzelmek

6. rész

-Pofád lapos!-kiáltotta az Uzumaki Sasuke arcába, ahogy a keresztrejtvény felett ülve beszélték mega rublikába írt szavak jelentését. Vagyis....annak indult. De mint minden más, ez sem egyszerű a szőkével. S bármennyire is furcsa, az Uchiha élvezte ezt.
Egy szó. Emiatt kezdtek veszekedni, s ha ez nem lenne elég, teljesen eltértek a tárgytól. A brokkoliból valahogy lett rámen. A rámenből valahogyan  Sakura, a lányból pedig valahogy mi.
Sasukének gőze se volt, hogyan került rájuk a téma, főként úgy, hogy nagyrészt a szőke beszélt. Ő épp egy-egy mondatot ha hozzáfűzött, s azon is kiakadt. Úgy érezte magát,mint AZ előtt.

-Nem is értem, miért vagy nálam. Annyi szép hotel van, miért nálam akarsz lenni?-az a jól ismert ér kezdett kirajzolódni a homlokán-Lassan 3 hónapja koptatod nálam a padlót, de az okát még mindig nem tudom, ahogy azt se, honnan ismersz. De erről eddig nem beszéltem, mert nem akartam tiszteletlen lenni...-csak beszélt, és beszélt. Hadarva, légegzetkapkodva, hangosan, Sasuke mégis mosolyogva nézte a másik kiborulását. Olyan idilli így.

Érezte, hogy teste felett kezdi elveszteni az irányítást, de igazából már ezt se bánta. Csak egy kicsit...

A másik még mindig darálta az összefüggéstelen mondatait.

Vajon még mindig olyan selymes a bőre, mint rég?

-...és hogy miért viseled az én pólómat, az egy másik kérdés...-ültében mutogatott, a fiú felé fordulva, s a nagy hévvel észre se vette a fiú szándékait.

Vajon még mindig olyan íze van az ajkának, mint volt?

Arca vészesen közeledett a szőkéhez, ám ebből az mit sem észlelt. Csak magyarázott tovább, ez pedig csak még jobban buzdította a másikat.

-...és akkor itt laksz most velem és valami mennyei ráment csinálsz, és...-Naruto hirtelen hallgatott el, ahogy megérezte a másik lehelletét az arcán. Egyszerre volt ismerős és idegen. Nem tudta, mit gondoljon, de ez volt a legkisebb baja. Teste valahogy magától reagált a hirtelen érintésre.

Amikor megérezte Sasuke ajkait az arcán, teste ellazult. Zavarban volt, ennek következtében hasonlított egy nagy adag húshoz, amit a rámenben az elsők közt szokott elfogyasztani. Feje másik oldalán az Uchiha kezét érezte meg, s mintha már ezer éve ezt tenné, belesimult. Mint egy védőbúra, ami bármikor megvédi, ha szüksége van rá, de egyben bántja is, mindig. És ez ijesztő volt, de mit tud tenni az ember, ha a teste az agyától függetlenül, önálló döntéseket hoz?

Sasuke ajka átsiklott a bőrfelületen, egyenesen a másik ajkait célozva. Csak egy gyors érintés. Ennyi volt. Puha és kellemes. De mégis túl gyors. Sasuke vágyakozva húzódott el. Vágyott még egyre. Vágyott a viszonzásra. Éppen ezért hajolt ismét oda, s egy hosszabb táncra hívta a másikat. Az nem ellenkezett, de nem is viszonozta. Csupán tűrte...de nem...több volt az holmi tűrésnél. Csak azt még nem lehetett tudni, miért.

Az összeforrt ajkak mint egy híd. Az egyik, és a másik; a jelen és a múlt között.

Nem volt rossz, sőt! Sasuke boldog volt, hogy megtörtént. Bár úgy tervezte, ekkora lépést csak nagysokára fog tenni, de nem bánta. Újra átélte azt, amire már másfél éve úgy várakozott. Egy pillanatra megkapta, visszakapta szerelmét.

De egy pillanat nagyon kevés egy élethez. Gyermekkorukban nagy viszály volt köztük, s alig töltöttek minőségi időt a másikkal. S most egy hiba miatt nem is tudtak. De a szőke teljes mértékben beletelepedett az Uchiha szívébe, s ha kínoznák se tagadná le.

A csók drámai volt. Illetve Naruto-nak biztosan. Nem tudott ellene semmit csinálni. Keze nem mozdult. Agya szorgosan tiltakozott, üzent a testének, hogy nem kéne, de az nem figyelt. Egyszerűen csinálta, amit akart. Mint aki minden nap ezt teszi. S nem ez volt a legfurcsább, hanem az, hogy a második ellen már nem is akart tiltakozni. Egyszerűen megnyugodott tőle. Élvezte, s ettől egyszerre töltötte el a kétségbeesés és a bűntudat.
Sasuke óvatosan távolodott el, megszakítva az édes pillanatot. S be kell ismernie, ez sokkal nehezebb volt, mint gondolta. A nyáltól csillogó ajkak újabb körre hívogatták, bár meg sem szólaltak, nem is mozdultak. Csupán ott díszítették a döbbent arcot, kicsit elnyílva, miközben a kék szemekben őszinte döbbenet volt olvasható.

Hirtelen jutott el az agyáig a tudat, hogy a fiú viszonozta a csókot, s hogy nem volt ellene, sőt! Talán még élvezte is. Ha feleannyira, mint Sasuke, akkor már megérte ez az egész.

A szőke csak tátogni tudott egy ideig, majd zavartan az újság felé fordulva válaszolt.

-Tényleg a brokkoli megoldás-majd lassú, remegő mozdulattal írta be a szót.

***

Aznap este a fiú nem szólt semmit, nem kiabált, nem is támadt neki az Uchiha-nak, hogy mit keres az ágyaban (már megint), csak szó nélkül lefeküdt az ott lévő matracra.

Reggel pedig már hűlt helye volt.
A fiú kedvét azonban nem lehetett szegni. A felhők felett járt. A nap folyamán gyakran elbambult, azon töprengett, hogy mit is kezdjen most a másikkal. De bármire is jutott, a csók friss emléke elfeledtette vele. Nagyon bosszantotta, de mégis élvezte. Alig várta, hogy a szőke befejezze a küldetést, és ismét együtt lehessenek a házban. Hiányzott neki a jelenléte. Most, hogy ilyen sok idő után újra megízlelte a másik finom ajkait, nem akar sokáig távol maradni tőle.

De tudta, egy küldetés bármeddig eltarthat. Akár lehet egy pár óra, de akár évek is. Szerencsére az utóbbi nagyon ritka, s így azt ki is zárta.
Még három nap múlva is azon töprengett, vajon hogy fognak egymáshoz viszonyulni. Akkorra már elmúlt az a boldogság-köd, s így ráeszmélt tettére. Megcsókolta. Bármi előjel nélkül... Miközben azt se tudja, ki ő, nemhogy Sasukére emlékezzen. Tudta, hogy azzal, hogy elvette az emlékeit, egy részét vette el. Kitépte az összetört lelke egy darabját, hogy a távolba dobva játszhasson vele.

Az ajtó hangos csattanása zökkentette ki gondolatmenetéből, s mikor megszólalt az a selymes, fáradt hang, szíve újra hevesen kezdett verni. A csók óta még nehezebb fékentartani magát. Nem is tudja hányszor akart a fiú után menni az elmúlt három napban, de mégsem tette. Az meg sem fordult a fejében, mi lesz, ha a másik itt lesz? Ha a teste melegét is tudja érezni, ha az illata finoman száll a másik tüdejébe...

-Sakura, mondtam már, hogy jól vagyok-megjelent a konyha ajtajában, szembe az Uchiha-val, mellette pedig mérges szemekkel a lány. De most nem Sasuke felé vetült a dühe. Naruto-t vette célba.

-Most rögtön ágyba bújsz, és pihensz!-fakadt ki-Nem hallottad, amit mondtam? Most!

A fiú fáradtan megdörzsölte az arcát...a bal kezével. Sasuke érdeklődve nézett a jobbra, de a gézzel betekert, átvérzett látvány nem tetszett neki.

A lány egy nagy lökéssel vezette a háló felé, míg Sasuke az ebéd elkészítésével fáradozott.

-Most nagyon figyelj rám, Sasuke-szólalt meg a háta mögött a lány.

-Oké-válaszolt, hátra se nézve. Csak vágta tovább a hagymát.

-Tudnod kell, hogy régen fülig szerelmes voltam beléd. De azóta változtak a dolgok. Megértem, hogy szereted, ahogy azt is, hogy próbálod helyretenni a hibáidat, és tudd, hogy szurkolok neked-enyhült meg-Én azt vallom, hogy jobb később, mint soha-Sasuke ekkor fordult felé. Rózsaszín hajával keretezett arcán lágy mosoly volt látható. Mielőtt bármit kérdezhettek volna, a lány folytatta-De ebben az esetben az előbb vagy utóbb érvényesül-kacagott egyet, majd amilyen gyorsan betoppant, olyan gyorsan távozott.

Sasuke egy ideig még állt, majd elmosolyodott. Tehát Sakura is áldását adja. A boldogság ismét ellepte. Az asztalon azonban egy levelet pillantott meg. De sokkal inkább volt cetli, mint levél. Egy sebtében kitépett füzetlapra volt felírva egy pár szó.

"A küldetés során megsérült a válla. Vigyázz rá! ;)
Sakura"

Az ártatlan mosoly vigyorrá nőtt, ahogy megfordult, és folytatta az ebéd elkészítését.