Elfeledett érzelmek

10. rész

Sasuke csak nézte az alvó Naruto-t, ahogy nyakába fújja a meleg levegőt, ahogy orrát egy egészen picit felhúzza, miközben veszi a levegőt. A bőre bizsergett ott, ahol érintkeztek, s ez az egész testére igaz volt. A szőke teljes nyugalomban pihentette az elméjét, nem mintha Sasuke nem élvezte volna azt a pillanatot, ami csakis az övé volt. Csak nézte, úgy, mintha most először látná így. Belül mérhetetlen boldogságot és büszkeséget érzett, a kialakult helyzet miatt. Nem tudott volna nem mosolyogni. A szíve majdnem kiugrott, ahogy a szőke mocorogni kezdett. Azt hitte, felébredt, s nem nézheti tovább a szépségét, nem érezheti tovább a közelségét... Azonban az azúrkék szemek csukva maradtak, ellenben a fiú helyzetével, aki immár teljes testtel simult az Uchiha-hoz. Sasuke azt hitte, ez csak a kezdet, azonban a szőke eddig hasán pihenő keze lassan simított fel egészen a mellkasához, majd engedte el, s ernyedten lógott a másik oldalán. Lábával gyengén, erőtlenül ölelte át Sasuke-ét. 

Sokan mondták már az Uchiha-nak, milyen csodálatos, milyen tökéletes reggelt is hagytak maguk mögött. Addig a percig Sasuke nem értette a tökéletes szó jelentését, de most már biztos volt benne, hogy erős kapcsolatban áll egy bizonyos Uzumaki Naruto nevű egyénnel.

Álmában se gondolta volna, hogy Naruto ilyen dolgokat fog produkálni, azok után, hogy olyan utálattal nézett rá, miután bejelentette, hogy ma bizony vele fog aludni. Ez az érzés... egy pillanatra még arról a kínzó bűntudatról is elfelejtkezett, ami a napokban egyre inkább gyötörte...

Nem bánta, hogy csak nézheti, bár sokkal inkább beszélt volna vele. De semmi pénzért nem keltette volna fel. Hiszen olyan aranyos! És tudta, ha ő kelti fel, annyira zavarba jön, hogy talán soha többé nem szólna hozzá. Igen, ezt az eshetőséget egyszer már megtapasztalta. De ha önmaga kel fel, és fedezi fel a helyzetet (és annak gyönyörűségét), könnyebben tudja elfogadni azt, és talán előrébb is juthat Sasuke a tervvel, miszerint visszaszerzi szíve választottját.

Így hát, mit sem törődve lassan a végletekig zsibbadt karjával, vagy a csiklandozással, amit a másik haja az orrával okozott, nézte tovább a számára csodaszámba menő szőkehajú, kékszemű fiút. Ahhoz képest, hogy teste edzett volt, mégis apró és védtelen. De Sasuke így szereti őt. 

Talán egy fél óra telhetett el, míg végre az Uzumaki mocorogni kezdett. Eleinte csak hümmögött az Uchiha nyakába, majd jobban belefúrta a fejét. Nagy levegőt vett, beszívva Sasuke jellegzetes illatát. Nehéz volt beismernie, de tetszett neki az a finom, fenyő és enyhe fahéj illat, amit a másik magából ontott. Az a selymes bőr, amihez olyan közel volt, megnyugtatta folyton pörgő gondolatait (hiszen mostanában mikor felkel, rögtön el is fárad, annyi információt idéz fel az agya), s bőrén is bizsergést érez, míg a hátán fekvő határozott és mégis gyengéd kéztől a hideg rázta. A meleg, ami belőle áradt vonzotta magához, éppen ezért bújt még közelebb ahhoz a jóleső dologhoz. Olyan volt, mintha minden válasz ott lenne nála. Nem akarta kinyitni a szemét, félt, hogy ha a világosság felülkerekedik a látószervén, az a meleg, az a dolog a sötéttel együtt fog távozni. Azonban azt is tudta, hogy már biztosan nem fog tudni visszaaludni...

Visszaaludni...

Olyan furcsa ez a szó. Tudta, hogy mostanában mindig hajnalok hajnalán kel, s visszaaludni már nem fog tudni. Most viszont nem érzi úgy, mintha a Hold keltette volna fel, sokkal inkább a kipihentség és a nyugalom volt az, ami elűzte az álomtalan álmot. Ugyanis most nem álmodott. Most nem volt semmi képzelt jelenet, amit Sasuke-vel osztott meg, vagy amiben egyedül ül az elsötétített szobában. Most végre teljes béke volt a lelkében, s egy ideig a fejében is. De meddig lesz ez? A következő éjszakáig? Délig? Vagy addig, amíg el nem engedi? 

A kíváncsiság nagyobb volt a félelemnél. Lassan nyitotta ki azúrkék szemeit, hogy a hirtelen fénytől vissza is zárja azt. Ez jobban fájt, mint mikor eltörte a lábát. De mint mindig, most sem adta fel, s a szeme óvatosan hozzá is szokott a fényviszonyokhoz. Először egy szürke póló gyűrött anyaga rajzolódott ki, majd ahogy feljebb emelte tekintetét fekete hajtincsek kúsztak bele a látóterébe.