Elfeledett érzelmek

1 rész

*1 évvel később*

Emlékek... Mindennek a mozgatója. Azok miatt vagyunk azok, akik. Minden egyes pillanat fontos, sőt! Még a legjelentéktelenebb pillanatok is érhetnek el lényeges változást. De mivan, ha elfelejtjük? Ha azt a pillanatot, ami az egész életünket megváltoztatta, elfelejtjük, és akárhogy próbálkozunk, nem jut eszünkbe? Akkor egyszerűen feladjuk a próbálkozást. És hiába is mindennel, olyan, mintha nem is változtunk volna. Mintha az a perc, a pillanat meg se történt volna. Lehet ennél rosszabb?

A válasz, igen. Méghozzá, ha nem emlékszel arra, amit egy másik személlyel tettél. Egy olyan személlyel, akit minden erőddel vissza akartál hozni.

Mint Sasuke-t.

Naruto elment, hogy Sasuke-t megkeresse. Az pedig lassan másfél éve történt. Fél évig volt el, arról pedig semmit nem tud, mit csinált ez idő alatt. Ezzel együtt a fiú is kiszállt a tudatából, mintha soha nem is találkoztak volna.

Egy egész évig dolgozott, élt, és boldog volt. Sasuke mentes. A cselekedetei egyáltalán nem kötődtek hozzá. Nem emlékezett rá, hogy valaha is köze volt bármilyen Uchiha-hoz, elfelejtette. Mintha egy radír járt volna elméje mélyén, és az egész személyt kiradírozta volna.
Nem is érdekelte, hogy mit csinált abban a fél évben.
Egészen....addig a napig...

A nap hét ágra sütött. A varjak ijedten röppentek fel, ahogy Naruto a fák ágain ugrált. Egyenesen Konoha felé tartott egy nehéz küldetésről. Eléggé kifáradt, és bár most jó kedve van, ha nem pihente ki magát, általában ingerlékeny lett. Egy rossz dolog és a kedve is elszáll a madarakkal együtt. Már nem volt messze. Egy-két ugrás, és ott is volt a Hokage előkelő tornya előtt.

Fáradt volt, így nem törődött azzal, hogy felmérje az ott tartózkodók csakráját, csak belépett. És amilyen boldog volt, most olyannyira lett összezavarodva.

Egy szénfekete hajú fiú állt a szobában. Sötét köpenyét sok helyen sárfoltok színezték. Majd mikor megfordult, meglátta a porcelán arcát is, halovány rózsaszínű ajkát, ónix íriszeit.

-Naruto! De jó, hogy megjöttél! Itt... Öhm... szóval. Ő Uchiha Sasuke. Nemrég érkezett meg, és hát...

A hokage elhallgatott, ahogy az Uchiha felemelte kezét. Mindentudó szemekkel nézett a szőkére, szája sarkába egy kis félmosoly kúszott.

-Uzumaki Naruto! Micsoda meglepetés!-hátra pillantott Tsunade felé, aki dühösen nézte a fiút, szótlanul. Valószínűleg nem tetszett neki, hogy az Uchiha parancsol-Mostantól megleszek. Indulhatunk!

Még biccentett egyet a nő felé, majd az ajtóhoz lépve ragadta meg Naruto csuklóját.

A kinti forró levegő miatt az emberek többsége atlétában és rövidnadrágban volt. Aki tehette elment egy fürdőbe, vagy a tengerpartra. De a ninjáknak ez nem volt olyan kellemes időszak. Nekik nyáron is munkában lekellett lenniük, legyen akármilyen meleg, nekik ruhát kellett viselniük, a biztonságosabb küldetés miatt.

Naruto-n is ruha volt. Hosszú nadrág, és egy pulcsi. Mivel nem volt ideje átöltözni. Természetes, hogy a szervezete hűteni próbálta. Izzadt. Az idegen viszont csak húzta. A meleg utcán végig.

Nem csak a fáradtság miatt nem tudott ellenkezni, egyszerűen nem ment. Akárhogy próbálta kényszeríteni testét, hogy engedelmeskedjen, nem sikerült kiszabadítani kezét. Ez pedig zavarta.

Már nem is tudja mióta mentek, mikor rávette magát, hogy megszólaljon.

-Állj már meg!-kiáltotta. Az idegen, akit ha jól hallotta Sasuke-nek hívtott Tsunade, ránézett. Tekintetében égett a büszkeség-Engedj el, és hagyj békén!

Sasuke elmosolyodott. Egy ismerős féloldalas mosoly.

-Hah! Ugyan! Ez a hála, amiért visszatértem?

Naruto először megdöbbent, majd az Uchiha meglepetésére elnevette magát.

-Mi az? Valami vicceset mondtam?-komoly hangja egyáltalán nem illett a kialakult helyzethez, így még komikusabban hatott, ezen a szőke csak jobban nevetett.

Kitörölt egy könnycseppet a szeméből, majd kicsit kacagva válaszolt.

-Hála? Miért örülnék egy idegennek?

A döbbenet csak pár pillanatig tartott, Sasuke ismét mosolyogva jelentette ki azt a mondatot, amitől Naruto abbahagyta a nevetést.

-Nos, nem mintha olyan fontos lenne, de nálad alszom. A hokage is beleegyezett...

A levegő megfagyott. Naruto kék szemével nézett fel a fiúra.

-Miii? Azt biztos nem! Nem tűrök meg egy ismeretlent a házamban!

Sasuke szórakozottan fordult meg, és indult el a ház lépcsője felé. A szőke észre se vette, hogy megérkeztek lakásához, ahogy azt se, hogy az Uchiha az orra alatt suttogja:

Pedig jobban ismerlek, mint hinnéd!