Elfeledett érzelmek

14. rész

A szavak, amik elhagyták Naruto ajkait nagy mosolyt váltottak ki a rejtélyes lányból. Mint aki tudta, hogy úgy is fel fogja tenni azt a kérdést, tudatlan, mégis mindent tudó lila szemeivel áthatoan nézte a szemben lévő kék íriszeket. Mostmár közel volt hozzá. Nagyon. Alig 5 centi választotta el a testüket, s Sasuke, ha nem is látta, a csakrájukat tökéletesen érezte.

-Arról a napról, amikor elvesztetted az emlékeidet-kezdett bele-én mindent tudok. De ez talán nem meglepő, azok után amit eddig mindtam-hangja sokkal mélyebb és komolyabb lett. Mintha pár centit nőtt is volna, s már nem az a komolytalan kislány volt, mint eddig, hanem egy nő, aki megtanítja a kisgyerekkel azt, amit meg kell.  Sasuke eddig bírta. Szégyenkezve sütötte le a szemét, s a földön lévő fűszalakat figyelve hallgatta a lány történetét, aminek minden másodpercét kívülről tudott.

-Arról a napról nem csak én tudok ám neked mesélni-biccentett az Uchiha felé, s Naruto-nak tátva maradt a szája-Bizony, Naruto-kun. A szomorú igazság az az, hogy Sasuke-nek igen is sok köze van ahhoz, hogy most itt állsz, mellette, tudatlanul és teljesen befolyásolhatóan-komoly pillantást küldött a szőke felé, aki viszont Sasuke felé nézve próbált rájönni, hogy hihet-e a szavainak, vagy sem.

-Azon a napon, ahogy előtte is nagyon közel voltatok egymáshoz-folytatta, miközben kezével lassan beletúrt a szőke tincsek közé-A viszonyok pedig méginkább közeli volt. Reggeli, ebéd, vacsora... Mind meghitt volt, és más olyanok voltatot mint egy idegesítően aranyos házaspár-markolta meg egy kicsit a haját, mire Naruto alig hallhatóan felszisszent.

Nehogy azt hidd, Naruto-kun-jott elobismét az a kislányos hangja-én imádtam nézni minden pillanatát. Tényleg! Te nagyon szerethetted azt a fiút.

-Micsoda?-halkotta meg Naruto halk hangját az Uchiha, s tekintetét lassan emelte fel, egyenesen a másik kisé sötétebb én ragyogó íriszeibe.

-Igen-komolyodott meg ismét a nő-bámennyire is furcsa, sokáig voltatok együtt. Egészen addig a percekig.

Sasuke tudta, hogy most jönnek majd a legnehezebb szavak mind az ő, mind Naruto számára, mégsem tudott elnézni azokból a fájdalommal teli, kék íriszekből.

-Sasuke azt mondta, menj. Egyszerűen ki akart hajitani. De mivel te nem voltál hajlandó szótfogadni, keményebb módszerekhez folyamodott.

Naruto szemében végtelen szomorúság és fájdalom kezdett megjelenni a könnycseppek mellett. Olyan volt ez, mintha a házába dmdöfott kést még kétszer meg is forgatnák benne.

-Ekkor alkalmazta azt a jutsut, ami miatt most mind itt vagyunk. Teljesen elveszve a világban, arra sem emlékezve, ki lettél, hogy ki vagy ténylegesen. Sasuke pedig csak azért van itt, hogy folytassa veled azt a játékot, amit ő maga szakított meg. Mondd csak, Naruto-kun, hát nem remek színész a mi kis barátunk? Profin játszotta el, hogy nem is tudja, ki vagy, ezzel teljesen átverve téged. Ami pedig mégrosszabb, mindenki más tudott erről. Mindenki a városban.

Naruto lábai feladták  a szolgálatot. Csupán a nő, hajába markoló, keze tartotta meg, attól, hogy a földre zuhanjon. Üveges tekintettel nézett előre, szemeiben elfogytak a könnyek.

-Igaz ez, Sasuke?-kérdezte remegő hangon, attól félve, hogy a válasz igen lesz. De azt, hogyha hazudna erről, semmin nem változtatna.

-Igen-suttogta az Uchiha, ahogy ágyába égett a reményvesztett kedvesének képe.

-Érten-motyogta az orra alatt, majd arcát ismét könnyek tarkították.

A nő, mintha elérte volna a célját, a lehető legnagyobb büszkeséggel tekintett az épp összetört fiúra.