Elfeledett érzelmek

8. rész

A nap még csak épphogy elkezdődött, mikor már fulldokolni lehetett a tömény hőségtől. A rámen sem esett olyan jól, mint általában, s Naruto-nak ez igen is nagy szó volt. Azóta a bizonyos éjszaka óta feltűnően megváltozott a viselkedése az Uchiha iránt. Talán az álom, talán az aggódó arckifejezés, vagy akár az a nagy odafigyelés, ami ismertségük óta jellemezte őt, akár az a közvetlenség, ahogy vele viselkedik, talán mindez egyszerre közrejátszott abban, hogy már nem olyan elutasító a másikkal szemben. Persze van úgy, hogy kiveri a biztosítékot (mint mindig), például mikor folyamatosan elfoglalja az ágyát, s ő így hivatalosan is a matracra lesz száműzve.

Igen, az tényleg bosszantotta, hogy meg kell osztania vele az otthonát, de a kaja, amit csinál javában kárpótolja érte.

Naruto-nak gőze sincs, miért iszik +40 fokban meleg kávét, miközben a tegnap előtti napilapot olvasva gondolkozik azon, vajon mi is történik most az életével, csupán csinálta tovább, mit elkezdett. Bármilyen furcsa, most hamarabb kellt az Uchiha-nal, s a reggele sokkal nyugodtabb, mint eddig... Egészen addig gondolta azt, amíg rá nem jött, hogy az újság nem friss, hogy a kávétól úgy lefőtt, mint tea a kannában, vagy egyáltalán az a tény, hogy nem tud csinálni semmit a másik jelenléte nélkül. Mintha az elmúlt időben létfontosságúvá vált volna a fiú.

Ez pedig még inkább összezavarta. Dühösen vágta bele az újságot a kukába, nem sajnálva a címszöveget: Gyilkosságok Konohában. A kávé felét pedig a lefolyóba öntötte. Egyszerre gyűlölte és szerette azt az ismeretlen érzést, amit most magának tulajdoníthatott. Azt a szörnyet a gyomrában is inkább folytotta volna meg egy pohár vízben, minthogy meghallgassa a mondandóját.

Nagyokat gesztikulalva, és kapálózva, mégis némán indult meg a fürdő felé, hogy egy napindító, friss fürdőt vehessen. Kellett neki a megnyugvás, a zavar és az értetlenség után.

***

Egy este bőven elég volt, hogy Sasuke rendezze gondolatait, hogy átrágja a történéseket, és hogy rájöjjön, mi következzék most. A tény, hogy Naruto, az a Naruto, akit teljes szívéből szeret, és aki viszont is szereti, még létezik, elég ok volt arra hogy folytassa amit elkezdett.

Naponta próbálta meghódítani a másik tartózkodó stílusát, de nagyot kellett csalódnia saját csábító erejében. Naruto olyan szilárd és megingathatatlan volt, mint mindig...egyészen addig a percig. Bár furcsa volt érezni,hogy a napokban Naruto hamarabb kel fel, mint ő, mégis egy újabb tervet eszelt ki. Nem is igazán eszelt ki, sokkal inkább egy régebbi tervét valósítja majd meg, amit már a kezdetektől (az újra találkozástól) eltervezett. Csak egy helyre vár, hogy lássa, meggyengült a fiú védelmi rendszere, s ezt az egyik reggel tökéletesen észrevette.

Az a jelenet, ahogy a szőke vizes tincsekkel és félmeztelen testtel, kávét forralva, álmosan dörzsöli a szemét és a papucsát szana-szét hagyva áll a pult mellett, minden percét megért. A hatalom csak akkor terjedt szét Sasuke testében, mikor realizálta, hogy a fiú mennyire szét van esve nélküle reggelente. A híres Uchiha vigyor szétterjedt az arcán, s ezzel köszönt jó reggelt a fiúnak. Az a hirtelen hangra megugrott, s a csempén majdhogynem elterülve kapta tekintetét a másikra.

-Mi a fasz bajod van neked?-rivallt rá az Uchiha-ra, miközben egyre zakatoló szívét kezdte nyugtatni. Naruto úgy érezte, egy pillanat alatt lett szívbeteg.

-Talán már felkelni is bűn?-lépett a kávéfőzőhöz, miközben a teljes figyelmen kívülhagyásra koncentrált.

-Neked igen-motyogta a szőke, miközben megigazította gyűrött nadrágját, s akkor tudatosult benne, hogy talán pólót is kéne felvenni.