Elfeledett érzelmek

11. rész

-A gyilkos egyre több embert öl meg, és még mindig egyetlen nyomot sem találnak a ráállított ninják-csapta le az asztalra az újságot Naruto, míg idegesen dörzsölte meg a homlokát. Az elmúlt napokban az élete jobban felfordult, mint Choji gyomra az egyhetes grillhústól. Az eddigi egyenes és változatlan pillanatok egy görbévé váltak, S a lehető legtöbb helyen ágaznak szét. Mintha az eddig egyetlen szálból álló facsemete elkezdene nőni, s ezzel az újabb ágak is megjelennek. De ezzel ellentétben Naruto élete a lehető legrosszabb értelemben változott meg.
Hiányoznak neki azok a már monoton napok, ahol nem kellett megerőltetnie az ágyát, azonban az most jobban kifüstölt, mint a kazán télen. Úgy érezte, az agya helyén csak egy puha, gyurma van, amiben a színek ige-oda keveredtek, s ha akarná se tudna kimenni belőle. Pedig akarta. De még mennyire! Nagyon szeretett volna válaszokat kapni a még fel sem tett kérdéseire, de ez így nem fog menni, hogy az egyik nagy kérdésének főszereplője épp a vállát fogja miközben állva iszogatja a (tökéletesen elkészített) fekete kávéját. Az pedig, hogy ez mennyire megnyugtatja, s talán még élvezi is egy kicsit, egy újabb kérdést szül.

-Gondterheltnek látszol-szólalt meg az Uchiha hirtelen, mire Naruto nem tudott rögtön válaszolni. A reggel után nem tudta, mi lenne a helyes hozzáállás. Csináljon úgy, mintha mi sem történt volna, vagy tegye azt, ami valóban történt  és mutassa meg, mennyire nagy hatással van rá (legyen az indok bármilyen rejtélyes és megmagyarázhatatlan). A kettő választás két különböző végkimenetellel zárulhat.
  Túl sok gondolat, túl sok történés, kevés válasz. Naruto úgy érezte, nincs ereje a színészkedéshez.

Sóhajtva dőlt hátra, s mikor megérezte a tamasztként szolgáló fekete hajút, a felgyülemlett feszültség és stressz egy egészen kicsikét lecsökkent.
-Talán meg kéne kezdeni nekem is a nyomozást-suttogta a szőke, miközben Sasuke a még mindig a vállán tartott kezével megszorította azt, mint egy bátorítást ként.

-Milyen nyomozást?-érdeklődött tovább, s ez Naruto-nak esett a legjobban. Nem is tudja, mikor adhatta ki magából azt a rengeteg érzelmet és panaszt, ahogy azt sem, mikor és kinek beszélhetett a lassan már röhejesen unalmas munkájáról. Ellenben végre kapott valamit, ami nem olyan kicsinyes és indokolatlanul hanyag, mint az elmúlt hónapok feladatai. Ez egy igazi küldetés, igazi rejtéllyel. De vajon kell neki még több rejtély? Nem, van elég így is.

-Egy kegyetlen gyilkos járja az utcákat Konoha ebben a részében-mutatta meg a fekete-fehér térképet, amin egy vörös kör jelezte az érintett területet-senkit nem kímél, és nincs semmi nyomunk, mi alapján választja az áldozatait, vagy hogy mit akar tőlük. Idős, fiatal, gyermek... Mindegy, a lényeg, hogy mind halottak. Nem ismerték egymást, nem hasonlítanak, semmi közük egymáshoz. Ez az egész...teljesen random-mondta, miközben kipakolta az asztalra az áldozatok képeit. 19. Ennyi halott van most, és korántsem lesz vége, amíg el nem kapják a tettest. De az, hogy semmi hozáköthető nyomuk sincs, nagyban megnehezíti ezt a feladatot.

-Érdekes-hajolt közelebb Sasuke, ezáltal Naruto feje mellett a melkasából áradó illatok csapják meg a szőke orrát, ezáltal  (a nap már nem is tudja hányadik) ölelés kényszerét küzdi le magában. ~Mikor lett ilyen tapadós?~

-Az-vágta rá , hangján azonban hallani lehet, hogy érzelmeivel megint hadilábon áll.

A feje ismét megfájdul, s kezdi elveszíteni a hitét Sakura varázsbogyóiban... A lány emlékére megint eszébe jut az a csöppnyi tartozás, ami rendszerint még mindig a Haruno naplója volt. Ugyan már rájött, hogyan nyithatja ki, mégis valami meggátolta az elolvasásában. Ez pedig egy bizonyos Hyuga Hinata nevű lány volt. Bár örült neki, hogy Hinata mindig elterelte gondolatait a foghíjas emlékeiről, a kíváncsiság miatti feszültséget nem tudta olyan mértékben fololdani, mint a most is mellette álló Uchiha, vagy éppen az, ha elolvasná azt a néhány oldalt. Legalábbis annyival kevesebb kérdése lenne.