Who am i?

5.Fejezet

A csókot titokban tartottuk. Clarynek elég baja volt, nem akartuk még ezzel is terhelni. Közben a munkahelyemen egy Európai utat terveztek ahova nekem is mennem kellett. Nem mondtam el senkinek, hogy eltűnök 1 hétre. Hétfőn reggel céges autó vitt minket a reptérre. Az útra rajtam kívül 4 embert küldtek, hogy tudásunkat bővítsük, de szerintem mind az 5 en egy jó kis Európai bulira vágytunk. Az út nagyon hosszú volt, felét átaludtam. Mikor odaértünk Tiara, a kollégám felébresztett.

- Ki van benne egy italban? – pattantam fel.

- Mehet. – válaszolt David. Ő volt a másik kollégám. Egy nagyon laza pasas volt. Pacsiztam egyet vele, aztán a többiekre néztem. Ők is egymásra néztek, aztán rám.

- Mehetünk Doreen. – bólintott Rebecca mindenki nevében.

- Szuper! Uram, elvinne minket a város legjobb szórakozóhelyére? – fordultam a sofőrünkhöz.

- Kisasszony, először a szállodába kell vinnem magukat, hogy csekkolhassanak.

- Jaj tényleg. – kuncogtam. A lényeget majdnem el is felejtettem. Nem bulizni jöttünk első sorban.

A szállodába érve csak ámultunk és bámultunk. A szobáinkat elfoglaltuk, megkaptuk a programfüzetünket és együtt átböngésztük.

- Ma este lesz a köszöntő. – olvasta hangosan David a programfüzet első pontját.

- Akkor megvárjuk a köszöntőt, aztán pedig elmegyünk inni. A következő program úgy is holnap délelőtt 9 kor lesz. Addig bőven kijózanodunk. – legyintettem.

Mindenki nagyon izgatott volt. A köszöntő nagyon jól sikerült. A házigazda, Boris Dimitrij egy nagyon sármos orosz férfi volt. Beszéde közben párszor rám nézett. Ez Rebeccanak is feltűnt. A sokadik rám pillantás után megbökte a vállam.

- Enek a Boris pasasnak bejössz. Ugye tudod?

- Akkor nem csak én érzem így. - morfondíroztam.

A beszéd végén mindenki megtapsolta, lejött a színpadról és odajött hozzám.

- Mi még nem találkoztunk. Boris Dimitrij. – nyújtotta a kezét, megfogtam ő pedig kézen csókolt.

- Doreen Grow. Jó estét. – mutatkoztam be én is.

- Tegezzük egymást. – kacsintott. Olyan vonzó volt, hogy belepirultam a kacsintásába.

- Sikerült körbe nézni a városban? – érdeklődött.

- Nem rég érkeztünk a kollégáimmal. Sajnos még nem volt alkalmunk, de ma este szeretnénk kicsit kikapcsolódni. Nem tudsz esetleg valami jó helyet?

- Nem is egyet. Ha szeretnétek, megmutathatok pár helyet amit bűn lenne nem meglátogatni.

- Szuper lenne. – pirultam el újra.

- Akkor el köszönök mindenkitől és 20 perc múlva a bejáratnál találkozunk.

- Rendben.

Bólintott és ott hagyott. A többieknek elmeséltem, hogy maga Boris lesz aki elvisz minket különböző helyekre az este folyamán. David nagyon ellenezte, de a többiek leszavazták, így nem volt választása. Eldöntöttük. Kint vártuk Borist a megbeszélt helyen.

- Indulhatunk? – gurult elénk egy limuzin, a hátsó ablakán pedig Boris kiabált ki.

- Mi az hogy! – szóltunk vissza egyszerre. Boris kinyitotta az ajtót, beengedett minket.

Megkínált minket egy-egy pohár pezsgővel. A fejenként egy pohárból fejenként egy üveg lett. Aztán felesekkel folytattuk. Egy nagyon puccos diszkó előtt állt meg a limó.

- Ez nekem kicsit drágának tűnik. – nézett ki David az ablakon.

- Még jó akkor, hogy ma este mind az én vendégeim vagytok. – mosolygott Boris.
Bementünk az épületbe, a pultnál Boris mondta, hogy az összes piát amit kérünk az ő számlájára írják aztán leültünk egy nagy kör alakú asztal köré. Iszogattunk, nevettünk, beszélgettünk. Mindenki elment a táncparkettre bemutatni tehetségét, én pedig ott maradtam Borissal.

- Tetszik a buli? – kérdezte miközben átölelte a vállam.

- Nagyon. – néztem rá.

- Szeretnéd, hogy még jobb legyen? – vett elő a zsebéből egy kis zacskót amibe tabletták voltak.

- Nem tudom. – bizonytalanodtam el. Nem ismertem Borist, nem tudtam, hogy mire számítsak a szerektől.

- Nem kell félned. Bízz bennem. – buzdított. Bólintottam és nyújtottam a kezem.

Odaadta az egyik tablettát, bevettem, rá ittam egy felest és vártam a hatást. Eközben Tiara oda jött hozzám, megfogta a kezem és elkezdett rángatni.

- Te beszéltél rá minket és csak te ülsz? Azonnal jönnöd kell velünk táncolni! – visítozott. Rá néztem Borisra, hogy ő jön e, de csak bólintott, hogy menjek, ő itt megvár minket.

Bementünk a nagy tömegbe, megkerestük a többieket és együtt tomboltunk. Kis idő elteltével a tabletta hatását kezdtem érezni. Elkezdett minden forogni körülöttem. Belekapaszkodtam Oliverbe, aki aggódó szemekkel nézett rám. Ő volt a 4. kollégám aki velünk jött.

- Jól vagy? – kiabálta a fülembe.

- Aha. – néztem rá.

- Sokat ittál, gyere, ülj le. – fogott meg és elsétáltunk a kör asztalhoz ahol Boris ült.

- Jól van? – kérdezte Olivertől az állapotomat.

- Sokat ivott, vigyázol rá? – kérdezte Oliver.

- Persze. – bólintott. Oliver visszament a tánctérre, Boris pedig elkezdett simogatni.

- Mit.. Mit csinálsz? – kérdeztem Boristól bódult állapotomba.

- Csak olyat teszek ami neked is jó. Bízz bennem. – mondta újra. Felhúzta a szoknyám, félrehúzta a bugyimat és feldugta az ujját.

- Hagyd abba. – próbáltam ellökni, de semmi erő nem volt bennem.

- Shh. – csitított miközben egyre hevesebben ujjazott. Abbahagyta, felállt, megfogta a karom és elindult velem egy ajtó felé. Alig tudtam menni, de igyekeztem nem összeesni. Bementünk az ajtón ahol egy ágy volt. Az ágyra lökött, szét tárta a lábaim elkezdett vetkőzni.

- Fejezd be! – sikoltottam, de mozdulni nem volt erőm. A testem felett teljesen elveszítettem  az irányítást.

Lehúzta a nadrágját és fölém hajolt. Félretűrte a hajam és megsimogatta az arcom. Elkezdtem könnyezni.

- Ne sírj, jó lesz. – fogta be a szám.

Közben hallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja. Próbáltam válaszolni, hogy itt vagyok, de nem jött ki egy hang sem a torkomon. Egyre közelebb hallottam a hangot, mígnem egyik pillanatról a másikra megszűnt a kép és a hang.