Who am i?

9.Fejezet

Másnap Gary korán elment dolgozni, én pedig kivettem egy szabadnapot. Szóltam a szüleimnek, hogy segítsenek pakolni, mert haza költözök. Megint. Ők örültek neki, én kevésbé. Közben elmentünk ebédelni, beszélgettünk sokat. Sokszor elgondolkozom azon, hogy mekkora kincs, ha az embernek vannak szülei, akik mindig segítenek neki, történjék bármi. Az utolsó dobozt pakoltam össze, amikor Gary belépett az ajtón. Bólintott egyet, körbe nézett aztán kérdőn pillantott rám.

- Költözöm. – magyaráztam meg neki. Nem mondott rá semmit. Bement a konyhába kaját csinálni magának, aztán leült az étkezőasztalhoz és nekilátott a szendvicsének.

Én közben némán pakoltam. Nagyon kellemetlen volt. Mikor végeztem, elköszöntem tőle, aztán becsuktam magam után az ajtót. Clary adott egy búcsú ölelést, és kért, hogy a hétvégi szülinapi buliját ne hagyjam ki. Húztam a szám, mert tudtam, hogy Gary-vel közös bulijuk lesz, de mivel Clary jó barátom, ezért rá bólintottam. Otthon tv-ztem, telefonoztam. Másnap reggel munkában Dave mellett mentem el. Ő végig bámult engem, fél szemmel figyeltem. Miközben rá néztem belebotlottam valakibe.

- Ne haragudj! – szabadkoztam miközben segítettem felszedni neki a papírokat amiket kivertem a kezéből.
- Megesik. – kapott a tarkójához fülig érő mosollyal. Miután felvettük az elejtett papírokat, elköszönve tőlem tovább állt. Én egy ideig legeltettem rajta a szemem, aztán Dave mellém állt.

- Jól néz ki szerinted is? – duruzsolta a fülembe.

- Nem rossz. Miért, neked is tetszik? – vigyorodtam el.

- Nem vagyok meleg! – tette ölbe kezeit.

- Nekem aztán teljesen mindegy, de a barátnőd nem biztos, hogy örülni fog a hírnek. – tettem fel a kezemet és ott hagytam.

Gyorsan eltelt a nap. Igyekeztem Dave-t kerülni. Elég volt ez a rövidke kis bájcsevej. Az irodámban éppen teámat szürcsölgettem, mikor az ablakban megláttam Dave barátnőjét, aki kávéval várta kedvesét a bejáratnál. Közelebb mentem az ablakhoz és figyeltem a fiatal gerlepárt.

- Mit leskelődsz? – ijesztett meg Rebecca.

- Semmit. – távolodtam el az ablaktól, de későn. Kinézett és meglátta Dave-t.

- Látom a semmit. – kuncogott.

- Olyan undorító, mindjárt hányok. – mentem újra közelebb az ablakhoz és Rebecca válla fölött újra rájuk pillantottam.

- Ne is foglalkozz vele. Úgy se lesznek sokáig együtt. Gven most jön ide dolgozni. Tudhatná Dave, hogy a párkapcsolat igenis megromlik ha a pároddal mindenhol együtt vagytok. – forgatta szemét.

- Ja, totál igazad van. – kortyoltam bel a teámba. – Várj, mi? Dave nője ide jön dolgozni? – köptem vissza a csészébe.

- De ez még egyenlőre titok. – tette szája elé a mutatóujját.

- Kinek mondanám el? Meg, kit érdekelne? – emeltem ég felé a tekintetem.

Némán figyeltük őket míg el nem tűntek a házak között. Rebecca megveregette a vállam, aztán magamra hagyott. Későre járt, gyalog tartottam haza, de egy neszre lettem figyelmes. Valaki torka szakadtából üvöltött. Megindultam a hang irányába és egy összerogyott harmincas éveiben lévő nőt találtam. Odasiettem hozzá.

- Minden rendben? – kérdeztem tőle.

- A lányom! A lányom eltűnt! Találják meg! – sikítozott.

- Nyugodj meg! Hova tűnt a lányod? Mi történt?

- Eltűnt! Fogtam a kezét, de egyszer csak eltűnt! Hívja valaki a rendőrséget!– sírt egyre hevesebben.