Cél - 𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋𝐞𝐜𝐥𝐞𝐫𝐜 ✓

¦14.rész

Charles Leclerc

- Charles, ez mi volt? - kérdezte megilletődötten a lány, miután elváltunk. Igen Charles, ez mi volt? Azt hiszem, most csapdába estem. Ha elmondom neki mit érzek, akkor lehet én jövök ki rosszul, mivel vagy nem viszonozza az érzéseimet, vagy csak szimplán korai ez neki. De ha meg hazudok neki, akkor is én járok rosszul, hiszen vissza fogok esni azok a kétségek közé, amik közül éppen most készülök kimászni. Oké Charles, ne légy gyáva, most vagy soha!

- Figyelj Avy, kérlek ne borulj ki! - figyelmeztettem előre, de lehet nem kellett volna, látván a rémült arcát. - Biztos ezt most még túlzásnak és korainak tartod, de mostmár muszáj elmondanom, mert a saját gondolataim fognak a sírba tenni! Amióta olvastam rólad a cikkeket, és amióta megláttalak, valami nem hagy nyugodni. A többi pilóta mesélt már rólad, és őszinte leszek, már akkor is felkeltetted az érdeklődésemet. Mert te nem vagy olyan, mint a többi lány. Te ezeknek a szöges ellentéte vagy. Na jó, elég ebből! A lényeg a lényeg, hogy szerelmes vagyok beléd, és természetesen hagyok neked időt, ha arra van szükséged, és..

- Charles, nyugi! - nevetett fel édesen, engem megállítva a beszédben. - Ez egy szerelmi vallomás akarna lenni? - abba hagyta ugyan a nevetést, de még mindig széles mosoly terült el az arcán.

- Az akarna lenni igen, de azt hiszem, van mit még gyakorolnom. - vakartam meg kínosan a tarkómat. Avery közelebb jött, talán már túlságosan is közel. Nem zavartatta magát, átkulcsolta a kezét a nyakamon, és közelebb hajolt hozzám.

- Tény, hogy ezt még gyakorolnod kell, viszont másban vagy jó. Apa szerint kiemelkedően jó pilóta vagy, kiváló ember, jószívű, és nem utolsó sorban nagyszerű humorral rendelkezel. De ne aggódj, én így is szeretlek. - szerintem nem jutott el teljesen az agyáig, hogy mit mondott, ezért hirtelen a szája elé kapott. Nevetve díjaztam mozdulat sorát.

- Szóval szeretsz? - mosolyodtam el kaján.

- Szeretlek? - egy pillanatra talán ő is elgondolkozott, de azután habozás nélkül csókolt meg. És azt hiszem, ez volt az, ami hiányzott az életemből. Ő.

[...]

- Oké, a mandulás csokoládét csak szereted, nem? Nem? Nem hiszem el. - sóhajtottam kínkeservesen, miközben Avs-nak próbáltam ki találni a kedvenc csokiját. - Megvan! Fehér csokoládé! Azt tuti szereted, igaz? - mikor végre bólintott, mondhatni, egy hatalmas kő gördült le a mellkasomról.

- Egyébként, miért szeretted volna ennyire kitalálni? - mosolyodott el.

- Este elkell menni bevásárolni itthonra, ugyanis nem szokásom huzamosabb ideig itt lenni, hiszen kevésszer van ennyi szabad időm is. - osztottam meg vele az igaz okot. - Tehát este elmegyünk vásárolni, és addig kifogom azt is találni, mi a kedvenc ételed! - jelentettem ki magabiztosan. Oldalra döntött fejjel méregetett gyanúsan.

- Mit akar ez jelenteni? Mi ez a nagy faggatósdi? - semmi kérdőrevonás nem lehetett hallani a hangjában. Sokkal inkább kíváncsi volt. Aranyosan kíváncsi. Mosolyogva közelebb mentem hozzá, és megöleltem. Talán egy fejjel lehetek nála magasabb, de még így is felérte a nyakamat, amit azonnal átkulcsolt és a mellkasomra dőlt. Remélem ez válasz minden kérdésére.

- 1 hónappal később -

Avery Blake Wolff

- Avy, esetleg tudsz valamit az eltűnt, kedvenc fekete pulóveremről? - gyanakodva sandított rám Charles, miközben keresztbe fonta karjait.

- Nem. - feleltem szűkszavúan, pedig pontosan tudom, hogy tudja. A pulóvere nálam van. Mint szinte az összes többi is. - Neked minden pulóver a kedvenced. - sóhajtva adtam meg magam, mert a tipikus Charles-es nézését senki sem bírja állni. Vagyis én biztos nem.

- De amint látom, nálad jobb kezekben vannak. - mutatott a tárva nyitva maradt szekrényemre, aminek karnisán fogasokra felakasztva őriztem az elcsent ruhadarabokat.

- Az biztos! - emeltem fel a fejem büszkén, amit nevetve díjazott. Kezei közé fogta arcom, és puha csókot lehelt ajkaimra. Mostanában ez szokásává vált, amit egyáltalán nem bánok.

- Lassan mennen kell. - a búcsú ideje a legrosszabb.

- Nem tudnál maradni még egy kicsit? - néztem rá könyörgően. Közelebb jött ismét, és újra átkarolta a derekamat, ezzel húzott közelebb magához. Úgy öleltem magamhoz, mintha tudnám, hogy soha többé nem jön vissza. Pedig nagyon is jól tudom, hogy pár hét, és kezdetét veszi nekik is a nyári szünet. Azt hiszem, azok lesznek a legszebb heteim.

- Ideje indulni, különben lekésem a gépet, és Mattia akkor nem lesz túl fényes passzban.. - vakargatta kínosan tarkóját, amiből arra tudtam következtetni, hogy történt már vele ehhez hasonló szituáció, és ez a Mattia nem repeshetett az örömtől.

- De akkor mindennap felhívsz, igaz? - bevetettem a boci szemeimet, de tudtam nagyon jól, hogy nem felejtette el ígéretét.

- Hogyne! Az a sanda gyanúm, hogy a többiek is szeretnének majd veled beszélni.

- Jaj tényleg, olyan rég láttam őket! Hiányoznak! - biggyesztettem le ajkaim, mert tényleg hiányoztak azok a tarzanfajzatok. Annyira a szívemhez nőttek.

- Ne aggódj babám, pár hét, és azt kívánod, bár ott maradtak volna a pályán! - nevetett fel, és vele együtt én is. Babám. Most először hívott ilyesfajta beceneven.

- Na, mostmár tényleg menj, mert azt tuti a szívemre venném, ha miattam késnél el! - lábujjhegyre állva nyomtam ajkaira egy csókot. Elakartam volna húzodni tőle, de elkapta a derekam, és szorosan magához rántott, miközben kaptam tőle egy újabb és újabb csókot. - Tényleg menned kell.. - váltam el tőle lihegve, de Charles újra ajkaimra tapadt. Végül csak észhez tért, majd nehezen ugyan, de elvált tőlem. Kifelé menet még jó sok búcsú csókot kaptam tőle, amikből majdnem újra összegabalyodtunk, de szerencsére sikerült ezt megelőznöm.

- Nemsokára találkozunk, Avery! - és ezzel végig néztem, ahogy a kertből egészen a kocsiig maga után húzta bőröndjét, majd végül teljesen eltűnt a látókörömből.

Hello-hello kedveseim! Igen, most ez egy rövidebb rész lett, de amondó vagyok, hogy kell ilyen is. Végre egymásra talált a két főhősünk, amit végig teli mosollyal írtam meg. Remélem tetszett, és talizunk a köviben! Puszilok mindenkit! ❤️