Cél - 𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋𝐞𝐜𝐥𝐞𝐫𝐜 ✓

¦ Előzmények

2009. január 3.

Hideg egy téli nap volt. De én ennek ellenére is boldogan sétáltam haza apával. Alig vártam már ezt a napot, hiszen együtt töltjük hárman. Amint haza értünk, nem találtuk sehol se anyut. Apa kezdett pánikolni, én csak megszeppenve, és megijedve néztem őt, ahogy a nappaliba fel s' alá járkál. Szomjas lettem, ezért kimentem a konyhába, egy pohár vízért. De amint felültem az egyik bárszékre, ami akkor minimum tíz centivel nagyobb volt nálam, megpillantottam egy cetlit, és rögvest kiabáltam apának.

- Apa! Gyere ide!

- Kicsim, mi a baj? - kérdezte, miközben már beért a konyhába.
- Az micsoda? - kivette a kis rózsaszín papírt a kezemből, majd elkezdte olvasni.

" Kedves Toto! Rengeteg közös emléket köszönhetek neked, amik szebbé tették az életem. Sokszor voltam úgy, hogy nincs kiút, de te mindig itt voltál nekem, és kisegítettél, amikor csak kellett. Itt voltál velem egy életen át. Ezért sosem lehetek eléggé hálás! Amikor megtudtam, hogy Avery-t hordom a szívem alatt, csak az abortuszra tudtam gondolni, mert önző módon a mi közös jövőnk lebegett előttem. De miattad megtartottam, mert tudtam, hogy mennyire szerettél volna egy kislányt. Utólag nézve, egyáltalán nem bántam a döntésem, ami Avery-t illeti. Remélem majd egyszer megtudsz bocsájtani. Ég veletek!
Suzanne "

Igaz, én még kicsi voltam, de voltam pont olyan okos, hogy felfogjam valamennyire az előbb olvasottakat. Azonnal sírva felrohantam a szobámba. És így történt az, hogy innentől kezdve nem láttuk anyát, és mi sem kerestük őt.

2020. április 17.

Apával úgy döntöttünk, elugrunk a McDonald's-ba. Mivel én imádtam a motrokat, ezért a saját motorommal mentünk. Én vezettem, és szegény apa totális pánikban kapaszkodott belém, mint egy félénk kislány.

- Apa, nyugi, nem lesz semmi bajunk! - mondtam nyugodtan. Ha tudtam volna..

Ha jól emlékszem, akkor úgy kilencvennel mehettünk, hiszen nem voltunk autópályán. Éppen indexeltem, miszerint lefordulunk a gyorskajáldához, amikor egy kocsi a saját sávunkba jött, és valahogy velem került szembe. Nem tudtam el kanyarodni, és hirtelen elsötétült minden. Frontálisan ütköztünk. Én már csak apa hangját hallottam, ahogy mondogatja, nem szabad lecsuknom a szemem, ébren kell maradnom. De én már csak halványakat pislogtam, és úgy éreztem, mintha egy mázsás súly lenne a szemhéjamon. Végül lehunytam őket, és akkor úgy éreztem, mintha minden eddigi fájdalmam megszűnik létezni. Megkönnyebbültem.

Amikor kinyitottam, szörnyű vállfájásra és fejfájásra ébredtem. A kórházba voltunk, ahol apa azonnal örömben tört ki, és el is ájult, ahogy felébredtem. Így történt az, hogy apa ott feküdt egy mellettem lévő beteg ágyban. Hogy őszinte legyek, nekem jobban fájt anya hiánya, mint a vállam. Rengeteg idő. Tényleg, rengeteg idő eltelt a balesetem óta. Vagyis hát na, egy év. De én mindig is szerettem túlozni. A vállam még mindig nincs jól, de legalább nem kellett azt az átkozott kötést viselnem. Azóta érzem azt, hogy hiába élek, lelkileg halott vagyok.

Addig a pillanatig ezt is hittem.

Azta. Elérkeztünk idáig is. Az első könyvem. Amit habár többször átírtam, mégis a szívemhez nőtt. Remélem ti is valahogyan így fogtok érezni a történet kapcsán.

- A történet az én elmém kreálmánya, ezért nem egyezik a valósággal! Az esetleges egybeesések a véletlen művei!

- A szereplők nagy része valós személy, de kitalált karakterek is felbukkannak. Az összes szereplőt a saját képzeletem szerint ruházom fel tulajdonságokkal!

- Trágár beszéd előfordul a könyvben!

Nos életeim, ennyik lennének a főbb tudnivalók. Ha meg valamit kihagytam, úgy is feltűnik majd nektek, nem aggódok ;)

Jó olvasást és kikapcsolódást kívánok a kis alkotmányomhoz!

Legyetek jók, és csodaszép életet mindenkinek! ♡︎