Cél - 𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋𝐞𝐜𝐥𝐞𝐫𝐜 ✓

¦11.rész

Avery Blake Wolff

- Azta. - csak ennyit tudod kinyögni a mellettem sétáló lány, miután mindent elmeséltem neki. Az eső már nem esett, viszont a járdák nyilván vizesek voltak, ezért óvakodtunk minden nagyobb pocsolya belelépésébe.

- De most itt vagyok, szóval ha neked is jó a holnapi nap, akkor az egészet együtt tölthetjük. - léptem át egy nagyobb víz foltot.

- Természetesen! - kiáltott fel örömében, talán kicsit túlságosan hangosan, ezért gyorsan szájára tapasztotta a kezét. Össze nevettünk. - De meddig maradsz?

- A hétfő délelőttöt még itt töltöm, viszont délután indulok haza. - most jöttem rá, hogy milyen kevés időt töltök is el itt.

- Oh. - szomorodott el. - Muszáj ennyire hamar elmenned? - nézett rám, hangjában hallani lehetett, hogy kétségbe van esve.

- Sajnos igen. Viszont Kim! - szólítottam meg, ő pedig rám kapta gyorsan tekintetét. - 2 hét, és nyári szünet. Tudom, hogy haza is szeretnél menni a családodhoz, viszont ha időd engedi, bármikor eljöhetsz Monaco-ba, hozzám. - küldtem felé egy bízatató mosolyt.

- Az lesz az első! - ujjongott, és megint megöleltük egymást.

[...]

- Kimberly, mi ez a puccos hely? - fordultam azonnal a lány felé, amikor megláttam, milyen helyre is hozott. - Egy átlagos kis étterem volt megbeszélve. - sandítottam rá.

- Ugyan már Avs, tök jó lesz! - legyintett, és máris behúzott az ajtón.

- Itt mindenütt csak bájgúnárok és a próba babáik vannak. - néztem körbe, ami alatt kinyilvánítottam a véleményem. Kim felnevetett.

- Jaj, már el is felejtettem, mennyire bírom a humorod. - kacsintott, és leültünk egy asztalhoz. A pincér viszonylag gyorsan felvette a rendelésünket, viszont ami zavart, az az, hogy túl sok volt a kíváncsi szempár, akiknek megakadt rajtam a tekintetük. Ettől féltem. Lehet, hogy felismertek, mivel igencsak sok cikk kering rólam az interneten. - Wolff, Wolff, Wolff itt vagy? - dőlt előrébb felém a székén az olasz lány.

- Mi? Ja igen, aha. - hebegtem.

- Vettem észre. - forgatta meg barna szemeit. - Mi a baj?

- Attól tartok, olyan emberekkel kell most együtt ennem, akik ismerhetnek, vagy legalábbis láthattak cikkekben. - gyorsan körbe kémleltem újra a helyiséget.

- Ne haragudj! - reagálta le azonnal. - Ha akarod, nyugodtan elhúzhatjuk innen a csíkot! - ajánlotta fel mosolyogva.

- Nem kell! Ha már ide jöttünk, akkor itt is maradunk.

- Biztos? - vonta fel szemöldökét.

- Biztos. - bólintottam.

Az ételeket gyorsan kézhez kaptuk, így nem kellett csalódnom az étterem kiszolgálásában. A személyzet tagjai is nyitottak a vendégek felé, folyton mosolyogva mennek mindenhova. Egészen jót beszélgettünk Kim-mel, miközben elfogyasztottuk a finom falatokat. Sőt, még egy-egy pohár vörös bort is lemertünk küldeni, mivel tudtuk, hogy mindketten taxival jutunk a szállásra. Ez az önfeledt, felszabadult pillanat mindaddig tartott, amíg egy kislány félve ugyan, de oda jött hozzánk egy képpel rólam, és egy tollal a kezében. Rólam?