Cél - 𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋𝐞𝐜𝐥𝐞𝐫𝐜 ✓

¦13.rész

Avery Blake Wolff

Elérkezett a nap. Amikor újra látni fogom Charles-t. Fogalmam sincs, erről miért beszélek úgy, mintha egy évtizede nem láttam volna, de valamiért örülök hogy újra a közelében lehetek.

Az utóbbi időben rengeteget gondolkodtam. Tudjátok, van az a mondás, hogy a külső megfog, belső megtart. Nos azt hiszem, ez az én esetemben most nyert igazán értelmet. Amikor először megláttam Charles-t, valami titokzatos hang belülről azt súgta, őt még látni fogom. És így is lett. Akárhányszor láttam, vagy váltottam vele pár mondatot, ugyanaz a fura érzés kerített hatalmába. Nem az, amikor pillangókat érzel a hasadban, hanem valami sokkal de sokkal erősebb és jobb.

Nem tudom, hogy ezt lehetne-e szerelemnek nevezni, amit érzek iránta. Olyan keveset beszéltem vele, mégis annyira vonz. Nem csak ahogy kinéz, hanem az illata, a hangja, a mosolya. Mindene. Nagyon nehéz a döntés. Mindenesetre ma meg fogom tudni, hogy mit is jelent számomra Charles Leclerc.

[...]

Már csak pár óra. Ez a pár óra idegölő. Izgatott is vagyok, eközben mégis félek. Kíváncsi vagyok a reakciójára, de tartok is tőle. Már olyan szinten éreztem azt, hogy megőrülök, képtelen voltam nem a telefonom után nyúlni, és semmiféle gondolkozás nélkül tárcsázni Elena számát, hogy az még engem is meglepett. Félve a fülemhez emeltem a készüléket.

- Háló? Avery?! - vette fel szinte azonnal a legjobb barátnőm a kezdeményezett hívást, hogy egyből szembe találhattam magam a tipikus aggódó barátnő hangjával.

- Elena nagyon félek, de várom is. - nyögtem ki. Azért nem magyarázkodtam, mert ő már tudta miről beszélek, hiszen mindennapi témánk Charles volt. Érdekes, nem?

- Jaj csajszi, tudtam én. - nem akarta velem azt éreztetni, hogy neki volt igaza, de azért a hangsúly ott volt. - Most legszívesebben ott lennék veled, és szorosan átölelnélek. - ezért is szeretem. Annyira tudja mindig, mikor mira van szüksége az embernek, hogy az hihetetlen. Lelki támaszt nyújt, egyben meglelheted benne a barátnőt, akire mindig számíthatsz.

- Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy a legjobb barátnőmnek hívhatlak. - mosolyodtam el.

Charles Leclerc

Leparkoltam. A Ferrari-ból kihúztam a kulcsot, a motor búgása megszűnt, amit annyira imádok. Feszélyezve éreztem magam. Mocorogtam egy sort a bőr ülésben, majd erőt vettem magam, és kinyitottam a kocsi ajtót. Az időjárás pont megfelelő volt. Nem volt túl hideg sem, de az a nagy hőség sincs. Körbe kémleltem a helyet, ahova lebeszéltük a találkozót. Úgy látom, korán érkezhettem, mivel Averyt még sehol sem látom.

Ekkor hallottam meg egy ismerős motor hangot, és azonnal a dallam irányába kaptam a fejem. Hogy pontosítsak, egy Mercedes sportkocsi hangja felé. Mozdulatlanul végig néztem, ahogy az autó begurul a parkolóba, majd a motort leállítva kiszáll belőle Ő. Ahogyan kilépett, hajába belekapott a szél. Napszemüveg volt rajta, ami eltakarta káprázatos zöld szemeit, mégis vonzó volt. Megnyugodott a szívem, miután nem becsapta a kocsi ajtót, hanem diszkréten "hajtotta" be.

Körül nézett, és megigazította magán a ruhát. Nem volt túl öltözve, amit igazán díjaztam. Charlotte-al hatalmas ellentétek. Charlotte minden hova is kiöltözött, még akkor is, amikor boltba mentünk. Folyton ráfogta arra, hogy egy pilóta barátnője nem lehet alulöltözött. Ezzel ellentétben Averyt akárhányszor láttam, mindig a személyiségét tükrözte az öltözéke valamilyen szinten. Még akkor is, amikor Lando-ék elvitték valahova.