𝐀́𝐫𝐯𝐚 𝐥𝐚́𝐧𝐲 - 𝐒𝐳𝐨𝐛𝐨𝐬𝐳𝐥𝐚𝐢 𝐃𝐨𝐦𝐢𝐧𝐢𝐤 𝐟𝐟.

𝟐. 𝐉𝐨́𝐥𝐞𝐬𝐨̋ 𝐭𝐨̈𝐫𝐨̋𝐝𝐞́𝐬

A reggel mindenkinek nehéz. Főleg egy ilyen hosszú, vagy inkább rövidnek nevezhető éjszaka után. Szoboszlai Dominik mérgesen nyomta ki ébresztőjét és fordult át inkább a másik oldalára. Esze ágában sem volt felkelni, pedig ő is tudta, hogy muszáj lesz, mivel be kell mennie edzés előtt a kórházba.

Amint tudatosult a focistában, hogy milyen feladatai vannak mára, szemei csak úgy kipattantak és remélte, hogy nem aludt vissza annyira, hogy kapkodnia kelljen. Azt nem szeretett.

-Jó reggelt! - köszönti barátnője mosolyogva a konyhában, amint Szoboszlai kikecmergett a hálószobából. Már túl volt egy frissítő arcmosáson és fel is öltözött.

-Szia! - lép barátnőjéhez és ajkaira finom csókot lehel.

Imádta, hogy szinte mindig van vele valaki, mert elég sok időt töltött fiatalon egyedül és vágyott arra, hogy ne egyedül kuksoljon a lakásában.

-Mit szeretnél reggelizni? - kérdezi tőle Fanni még mindig mosolyogva, mire a focista csak vállat von. Sosem volt az erőssége, hogy elsőre eldöntse, mit egyen. Pedig szeretett enni.

-Csak valami laza egyszerűt - von végül vállat. - Edzésem lesz.

Barátnője egy bólintással veszi tudomásul, majd neki is fog a reggeli gyors saláta elkészítéséhez. Tudatosan táplálkozott és elég sok salátát etetett barátjával is, aki viszont inkább hús párti volt, de nem vitatkozott emiatt soha.

-Megnéztem a neten, és Nürnbergben van a legközelebbi terápiás központ, ahová beutalhatják Larettet. - Fanni könnyedén hozza fel ezt az egyáltalán nem könnyed témát, amiért barátjától kap is pár furcsa pillantást.

-Ez most hogy jött neked? - falatozza mozzarellás salátáját, és elhatározza, hogy edzés előtt valamit venni fog a központban, mert éhen fog halni.

-Csak gondolkodtam rajta, hogy mi lesz vele. Te talán nem akarnád meglátogatni? - kérdezi Fanni kicsit számonkérőn, amiért Dominik szemöldökei felszaladnak a magasba.

-Ehm, nem igazán terveztem. Minek mennék be egy tök idegen csajhoz egy diliházba? Gondolkodj már kicsit! - néz barátnőjére jelentőségteljesen, aki kissé sértődötten kapja el pillantását.

-Akkor majd én egyedül elmegyek hozzá - szúrja oda sértetten, mire Dominik elenged egy fáradt sóhajt.

-Mi lenne, ha erre később visszatérnénk? Az se biztos, hogy lehet őt látogatni. Majd az orvosok ezt jobban tudják. Reggeli után bemegyünk hozzá, azt se tudjuk, hogy ő szeretné-e, ha látogatnánk ott, meg egyáltalán nem is biztos, hogy engednek be látogatókat.

-Jó... - látja be végül a szőke lány, majd inkább feláll az asztaltól és elviszi a használt tányérokat, majd bepakolja a mosogatógépbe.

Dominik nyugodtan vezet végig a városon a kórházig, közben barátnője által bekapcsolt lejátszási listát hallgatják. Nos... a zenei ízlésük nem igazán egyezett.

A kórház folyosóján egyértelműen a focista mozgott otthonosabban, hiszen tegnap már járt itt és tudta, hol van Larett. Ajtaja előtt megállt, majd barátnőjéhez fordult.

-Figyi, a csaj eléggé labilis. Szóval ne csinálj semmit hirtelen, ne borulj a nyakába. Fél mindenkitől.

-Oké - leheli maga elé Fanni és hirtelen képtelennek tartja magát arra, hogy bemenjen ehhez a szerencsétlen lányhoz. Végül nincs ideje agyalni, mert barátja óvatosan kinyitja az ajtót és belép az egyszemélyes kórterembe, ahol Larett már ébren van és kicsit megijed, amikor a számára még szinte két idegen belép az ajtón. Mielőtt hangot adhatna ennek, a focista beszélni kezd.