𝐀́𝐫𝐯𝐚 𝐥𝐚́𝐧𝐲 - 𝐒𝐳𝐨𝐛𝐨𝐬𝐳𝐥𝐚𝐢 𝐃𝐨𝐦𝐢𝐧𝐢𝐤 𝐟𝐟.

𝟑. 𝐈𝐝𝐞𝐠𝐞𝐧 𝐤𝐨̈𝐫𝐧𝐲𝐞𝐳𝐞𝐭

Szoboszlai Dominik és barátnője különböző érzelmekkel lépték át a kórház bejáratát másnap reggel. Dominik feszült és ideges volt, amiatt, hogy Larett hozzájuk költözik, de nem akart vitatkozni Fannival. A lány vidám volt, hiszen nagyon örült neki, hogy segíthet valakin.

Papp Larett alig aludt az éjszaka folyamán, ezért nagyon álmos volt még a reggeli vizit után is és csak a szürke eget bámulta az ágyből kinézve az ablakán. Nagyon nem akart itt lenni. De Dominikkal és Fannival sem. Nem ismerte őket igazán és nem akart a terhükre lenni. Mégis megörült, hogy elhagyhatja a kórházat ma. Másra sem vágyott, csak egy jót aludni.

-Hahó! - jön egy már ismerős hang az ajtaja felől, így odakapja a tekintetét. - Szia Larett - pillantja meg Fanni mosolygós arcát, nyomában a kínosan mosolygó Dominikkal.

-Sziasztok - leheli halkan és, ha lehet ilyet mondani, már ettől is elfáradt, hogy köszönnie kellett.

-Hogy aludtál? - kérdezi a szőke lány kedvesen és közben Larett mellé ül.

-Nem jól... - nyögi fájdalmas grimasszal, mire Fanni együttérző pillantást küld felé. Dominik pedig csak az ágy végében ácsorog kínosan.

-Hazamegyünk és ott majd alszol egy nagyot, jó? - simogatja meg Fanni a lány karját, aki elenged egy halvány mosolyt. - Gyere, öltözzünk át.

-Kint megvárlak titeket! - szólal meg rögtön a focista és már sebesen ki is sétál a folyosóra. Nem bír tovább bent lenni és nézni a tehetetlen Larettet. Valahányszor rágondol vagy ránéz, eszébe jut, hogy hogyan kellett felnőnie és nem volt mellette senki és, hogy milyen szörnyűséget tettek vele, hogy ide került a kórházba. Egyszerűen túl sok teher volt ez az egész a fiatal focistának.

Fanni segített felállnia Larettnek, akinek lábai kissé remegtek. Lassan és óvatosan öltöztette át a barna hajú lányt kényelmes melegítő szettbe, ami a sajátja volt, de őszintén, volt ezer ilyenje. Nem okozott problémát, hogy Larettnek adja néhány ruháját. Amint Larett jobban lesz, úgyis elviszi vásárolni.

-Gyere, menjünk! - int az ajtó felé Fanni, miután összepakolt mindent a lánynak.

Larett bólint, majd engedelmesen lép mellé és engedi, hogy a szőke lány átkarolja vállát és kisétáljanak a folyosón várakozó Szoboszlaihoz. A focista amint észreveszi őket, elteszi telefonját zsebébe, majd elveszi barátnőjétől a fekete táskát, amiben Larett holmijai voltak. Többek között az iratai is, amit még ők találtak a lánnyal együtt.

-Mehetünk? - kérdezi a focista a lányoktól.

Larett eléggé szótlan, így helyette is Fanni válaszol. Segít a lánynak eljutni a kijárathoz, miután átvették a zárójelentést és a gyógyszereit, amit majd szednie kell. Larett kissé félénken lépkedett végig a hosszú folyosókon, még szerencse, hogy kiértek a friss levegőre, mert kezdett pánikba esni a sok embertől, aki szerinte őt bámulja.

Fanni Larettel ült hátul a kocsiban, míg Dominik feszülten vezetett, csak néha pillantva rájuk a visszapillantóból. Szokatlan volt neki ez az egész. Még mindig tartotta magát ahhoz az elhatározáshoz, hogy ez nem az ő feladata, ő továbbra is csak a focira fog koncentrálni.

Szoboszlai lakásába érve Larett csak állt az előtérben, míg Fanni mosolyogva csicsergett neki, a focista pedig kissé hangosabban csukta be a bejárati ajtót a kezében lévő táska miatt, amiért Larett ijedten fordult meg. Nem volt kibékülve a hangokkal és az új környezettel. Félelmetes volt most számára még a legapróbb mozdulat is.

-Nincs semmi baj, csak az ajtót csuktam be - néz rá Dominik csodálkozó tekintettel, Fanni pedig inkább finoman Larett karjára fonja ujjait és befelé húzza a lakásban.