A hegedűtanár

36.

Pár hónappal később

-T/N..- nyitott be kedvesen Elouise mire én mosolyogva fordultam felé Hanabi-vel a kezemben -Valaki beszélni szeretne Veled.- jelentette ki félve miközben hatalmas meglepetésemre az Édesanyám lépett elő a háta mögül -Magatokra hagylak.- mondta lehajtott fejjel majd amilyen gyorsan csak lehetett elsietett

-Hát Te?- kérdeztem megilletődve miközben letettem a kiságyba a lányomat

-Szerettelek volna látni Titeket.- válaszolta megszeppenve az Édesanyám aki könnyes szemekkel pásztázta a békésen gügyögő babámat miközben én karba tett kezekkel az ágyamhoz sétáltam és leültem a sarkára -Annyira hasonlít Rád..- suttogta maga elé miközben lágyan elmosolyodott

-Mit szeretnél Anya?- tettem fel a következő kérdést kissé ridegen hiszen lassan egy éve a telefont se vette fel Nekem... szóval nem értem mit vár..

-Mivel tudom mennyire nehéz egy gyereket felnevelni.. főleg egyedül ilyen fiatalon.. ezért úgy döntöttem szeretnék Neked segíteni.

-Nem kell.- ráztam meg a fejem hevesen majd Hanabi-hoz sétáltam és a kiságynak az oldalára támaszkodtam a kezeimmel

-Kérlek T/N..- lépett mellém miközben a vállamra tette a kezét -Nem maradhatsz itt örökké.. legalább ezt fogadd el..- kezdett el kérlelni majd az orrom elé tolt egy borítékot -Tudod.. ezt az érettségid után szerettem volna odaadni, hiszen egyetemre szerettél volna menni.

-Már nem szeretnék.- vágtam rá kissé elcsukló hangon -A dolgok kicsit megváltoztak azóta...

-Tudom Kincsem. De szeretném ha elfogadnád ezt a pénzt, hogy tudj majd boldogulni.

-Megleszek ez nélkül is Anya..

-Az istenit T/N.- emelte fel kissé a hangját mire azonnal Rá kaptam a tekintetem -Kérlek. Ha tényleg szereted a lányod, fogod ezt a pénzt és felhasználod a jövőtök érdekében!

-Anya..

-Semmi Anya.- mondta mérgesen majd az asztalra tette a borítékot -Nem akarom, hogy ez a kisgyerek hiányban szenvedjen.. szóval elfogadod a pénzt és minden lehetőséget megfogsz, hogy ez ne történjen meg!

-Köszönöm..-suttogtam magam elé mire Anya vonásai megenyhültek a következő pillanatban pedig elém lépve szorosan megölelt

-Könyörgöm T/N.. legalább ennyivel segítsek..

Három évvel később

Az idő múlásával leérettségiznem és Anya segítségével a Tőle kapott pénzből sikerült egy kisebb virágüzletet nyitni amiért iszonyatosan hálás vagyok. Mivel amint betöltöttem a felnőttkort muszáj volt az otthonból kiköltöznöm, de hatalmas mákomra találtam az üzlethez közel, egy kisebb albérletet ami bőven elég számomra és Hanabi számára. Az idő rohamosan telt hiszen Hanabi ezen a napon tölti a harmadik életévét.

-Hol a kis szülinapos?- kérdezte Anya amint beengedtem a lakásba

-A nappaliban van Nanami-val és Elouise-al.- válaszoltam mosolyogva miközben kijjebb tártam az ajtót, hogy az Édesanyám betudjon jönni

-Bocsi a késésért.- szólalt meg lihegve Megumi amint beakartam csukni a ajtót -Dugóba kerültem és alig találtam helyet a kocsinak az utcában.- hadarta el gyorsan a feketeség majd átlépve a küszöbön, egy rövidke csókot nyomott az ajkaimra

-Semmi baj. A lényeg, hogy itt vagy.- mondtam suttogva majd visszazártam az ajtót és átkarolva a barátom karját, besétáltunk a nappaliba ahol a többiek a kislányomat ünnepelték.

-Minden rendben van?- kérdezte Megumi amint leültünk a kanapéra

-Persze.- mosolyodtam el egy pillanatra majd a vállára hajtottam a fejem -Csak fáradt vagyok.

-Ha szeretnéd a holnapi napot elhalaszthatjuk.

-Dehogy.- kaptam rá azonnal a tekintetem -A holnapi nap is különleges lesz.

-Azért különleges mert betöltöm a 23.-at?- húzta fel játékosan a szemöldökét mire én szemet forgatva egy puszit nyomtam az arcára

-Igen. És most szépen felállsz és segítesz az ebédet feltálalni.- paskoltam meg a vállát majd mosolyogva felkeltem mellőle és a konyhába vettem az irányt Megumi-val a nyomomban.